Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

A Middy Feeder Float úszó – gyakorlati tapasztalatok

Ahogy mondani szokás, a puding próbája az evés. Az úszóé pedig a horgászat. Hosszas méregetés és „laboratóriumi” vizsgálat után eljött az ideje, hogy élesben is kipróbáljam a Middy csonti kosaras úszóit. Mivel angol termékről van szó, nem csoda, hogy elsősorban angol horgászoknak is tervezték. Valljuk be, az ottani körülmények homlokegyenest mások, mint itthon. A legtöbb filmen, amit angliai tavi horgászatokról láttam, feltűnt a nagyon rövid ereszték, mind rakós, mind matchboton. És persze az ehhez passzoló rövidke úszók.


Ahogy mondani szokás, a puding próbája az evés. Az úszóé pedig a horgászat. Hosszas méregetés és „laboratóriumi” vizsgálat után eljött az ideje, hogy élesben is kipróbáljam a Middy csonti kosaras úszóit.

Mivel angol termékről van szó, nem csoda, hogy elsősorban angol horgászoknak is tervezték. Valljuk be, az ottani körülmények homlokegyenest mások, mint itthon. A legtöbb filmen, amit angliai tavi horgászatokról láttam, feltűnt a nagyon rövid ereszték, mind rakós, mind matchboton. És persze az ehhez passzoló rövidke úszók.

Utánajárva a témának kiderült, hogy ezek a tavak természetesen nem olyan sekélyek, mint ahogy az eresztékek mutatják, de a halak a felső vízrétegben tartózkodnak szívesen. Ennek számtalan oka lehet, amibe most nem mennék bele, de tény, hogy így ott is kell rájuk horgászni. Láttam olyat is, amikor az úszós bot mellett egy feederrel demonstrálták a fenék horgászat eredménytelenségét.

Az ilyen jellegű vizeken egyértelműen jónak tűnik a kosárral kombinált úszó használata, viszont Magyarországon nem nagyon találkozunk olyan tavakkal, ahol az év minden szakában a felszín közeli horgászat vezetne eredményre.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy kora tavaszi felmelegedéskor vagy általában egy vízközti horgászatkor ne lehetne eredményesen használni. Rengetegszer előfordult már velem, hogy nem csak a fehérhalat, hanem a pontyokat is csak vízközt tudtam megfogni.

Nagy vonalakban már összeálltak a fejemben az ideális teszt feltételei. Igyekeztem egy olyan márciusi napot választani, amikorra az időjósok sok napsütést, markáns nappali felmelegedést és csak enyhe légmozgást ígértek. Hál’ istennek a horgászat napján nem tévedtek.

A délutáni időszakot azért tartottam fontosnak, mert az éjszakai hidegek még a fenék közelébe kényszerítik a halakat, az erősödő napsütés hatására viszont egyre inkább a felső vízrétegekben érzik jól magukat. Abbahagyják a keresgélő táplálkozást a meder alján, és egész egyszerűen élvezik a nap első sugarait. Ilyenkor minden mással szívesebben foglakoznak, mint az evéssel. Egyre nehezebb horogra csalni őket. De nem lehetetlen!

A gyenge szélnek pedig azért tulajdonítottam nagy jelentőséget, mert elgondolásaim szerint az erős áramlások ártanak a koncentrált horgászatnak. Főleg ilyen könnyű szerelékkel.
Katonásan bevallva, a csendes idővel saját dolgomat is szerettem volna megkönnyíteni.

A tó, amit helyszínül választottam átlagosan 100-120 centi mély. A sekély víz ellenére kizárólag vízközti horgászatra készültem. A kisimult, felszínen mindenfelé látszott, hogy a halak egyértelműen a felszín közelében tartózkodnak.
Kezdésként üres úszókkal dobtam néhányat. Rögtön be kellett látnom, hogy ezek nem a távoli horgászat eszközei, de 18-20 méterre még pontosan bejuttathatók. Ezen a távolságon viszont a csontilövés már elég pontatlanná tud válni. Ha be is megy odáig, az biztos, hogy a koncentráltság rovására megy.

Ahhoz, hogy a halakat a helyem közelébe csaljam egy csekély alapra szükségem volt. Ezt néhány gombóc sötétbarna, a fenéken gyorsan bontó, erősen aromás etetőanyag becsúzlizásával oldottam meg. Mindössze egy marék csontit kevertem hozzá.

Elég volt a minimális alap
Elég volt a minimális alap


Hogy a kipotyogó csonti természetes süllyedését utánozni tudjam, csaliként egyetlen szem csontit tűztem a könnyű, de erős horogra. Az acélos horog használatát a pontyok és nagyobb testű kárászok biztos megfogása indokolta.

Egy szem csonti a Middy 52-0 típusú horgán
Egy szem csonti a Middy 52-0 típusú horgán


Zsinórjelölés után mindössze 10 darab tojásnyi gombóccal végeztem el az alapozást.

Erre a távolságra már jobb a csúzli
Erre a távolságra már jobb a csúzli


Kétféle szereléket készítettem. Három boton meghagytam a hagyományos főólom-jelzőólom szerelési módot. Csak az eresztékeket állítottam be máshogy: 90, 60 és 30 centis mélységeket húztam.

A másik szerelék, amitől titkon sokat vártam, már eltért a megszokottól. Az ólmozás finomságára nem ügyelve, az összes súly közvetlenül az úszó alá került. Ha úgy tetszik, mintegy önsúlyként. A forgóba viszont 90 centis előkét kötöttem. Ezzel nagyon lassan tudtam átfésülni az egész vízoszlopot.

A hosszúelőkés szerelék
A hosszúelőkés szerelék


A horgászat kezdetén a szerelékek váltogatása hozott eredményt, a halak etetésre való reagálásával viszont egyértelműen a legmélyebbre állított szerelék hozta a legtöbb kapást. Majd a sűrűsödő érdeklődés által eredményezett egyre gyakoribb újratöltött dobás és szaporább csonti pótlás miatt a halak egyre feljebb emelkedtek.

Sok múlt a jól időzített váltásokon
Sok múlt a jól időzített váltásokon


A horgászat második fele a két rövidebbre mért eresztékkel folyt. Sűrűbb kapás esetén a felszín alatti adott halat, míg egy-egy ütem kimaradásakor a 60 centi körüli bizonyult jónak. A hosszú előkés szerelék is ekkor kaphatott szerepet, azonban nagy hátránya volt, hogy a rögtön beálló úszón kontroll nélkül süllyedt a szerelék. Ennek eredményeként csak az egészen agresszív kapásokat lehetett érzékelni. Amiből ugyan nem volt kevés, de ha nem látszott érdemi jelzés az úszón, sokszor csak a kiszívott csonti mutatta, hogy bizony lett volna minek bevágni.

60 centiről fogott ponty
60 centiről fogott ponty


Fontos megemlíteni, hogy a horgászat alapja a megfelelő mennyiségű csali. Ahhoz, hogy jól működjön ez a technika, nem árt akár egy, másfél liter csontival készülni. Nemcsak a megfelelő pótlás miatt fontos ez, hanem azért is, mert a könnyed kosártöltés bizony sok mellészórást eredményez. Így ha nem figyelünk kellőképpen, nagy lehet a veszteség, a partra szóródott csonti.

Gyors töltéskor számolni kell a veszteséggel
Gyors töltéskor számolni kell a veszteséggel


Mérlegelve a horgászatot, nem egy hétköznapi úszót próbáltam ki, aminek megvannak ugyan a maga hátrányai, de a kísérletező kedvűeknek ajánlva csak azt mondhatom, ha egyszer bejön, már megérte.

Engem meggyőzött
Engem meggyőzött


Galambos Sándor - Profi Horgászbolt (Szolnok)
KAPCSOLODÓ TERMÉKEK
AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére