Amur a Feederen I. rész

Előszó:

A nemzetközi és a hazai FEEDER horgászat, vitathatatlanul töretlen népszerűségnek örvend! Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy a módszerrel kapcsolatban, nap, mint nap jelennek meg egyre újabb és egyre érdekesebb írások az interneten vagy a nyomtatott médiákban. A módszer egészét és apró részleteit mind alaposan boncolgatva - közben a tudomány és technika legújabb vívmányait is nyomon követve - kísérhetjük „szélsebes útján” a rezgőspicces horgászatot. Az elmúlt bő tíz évben a horgásziparon kívül és persze vele szorosan összefonódva, a hobbi és a magas szintű versenyhorgászat is érezhetően „felfedezte” magának ezt a technikát. Ennek egyértelmű jeleként, ma már idehaza (is) szinte minden hétre jut egy-egy rangosabb verseny ebben a műfajban. A módszer népszerűségére további egyértelmű bizonyíték az a tény, hogy szinte minden hazai sporttársunknak van legalább egy rezgőspicces botja!



Tény:

legtöbbször és legtöbben pontyra, illetve keszegfélékre horgászunk kedvenc „féderünkkel”. Azonban főként, a melegebb hónapokban, az alapos és céltudatosan átgondolt etetésre, kisebb-nagyobb amurcsapatok is „beállhatnak elénk”. Ilyenkor, ha jól választottuk meg a csalinkat és megfelelően kínáltuk azt fel, „visít” a fék, karikába hajlik a bot és felettébb izgalmas perceket élhetünk át, köszönhetően az Amurnak! A kisebb nagyobb mesterséges tavakon és a nagyobb élővizeken - tapasztalataim szerint - ma már sokan horgásznak célzottan erre a halfajra kifejezetten feeder bottal. Írásom apropóját ezen kívül még az adta, hogy ennek a halnak a kapása és fárasztása, olyan különleges élmény, amelyet minden horgásznak érdemes megtapasztalnia!

A kétrészesre tervezett írásom első részében magáról a halról és annak morfológiai, biológiai, tulajdonságairól készülök kicsit alaposabb betekintést adni Nektek. Annak reményében teszem mindezt, hogy a második részben az általam alkalmazott feeder botos „praktikákat” is ugyanolyan örömmel fogadjátok majd, mint amilyennel én ezeket a sorokat most „papírra vetem”. Ahogy egy étel receptjének az elolvasását is érdemes az első sornál kezdeni… Fontosnak tartom itt megemlíteni, hogy egy-egy halfajta alapos ismerete a legtöbb esetben, nagyban hozzásegíti a horgászembert a sikeres fogásokhoz. Nincs ez másképp az Amur esetében sem, nézzük tehát a „szárazabb tananyagot”:


Az AMUR:

Az Amur tudományos neve: Cotenopharyngodon idella Valenciennes. Orosz neve: Bejelíj amur. Német neve: Graskarpfen. Angol neve: Grass carp.



Az amur hazánkba telepített növényevő halak közül az egyetlen, amely az utóbbi években a horgászok által nagyra becsült, kitűnő sporthallá fejlődött. Legnagyobb értéke, hogy a horgon rendkívül harcosan kitartóan védekezik, hasonlóan, mint a márna vagy a nyurga ponty. Őshazája Ázsia, a kínai nagy folyók és az amur középső, illetve alsó szakasza. Kínában már évszázadokkal ezelőtt megkezdték és azóta is folytatták a folyókból befogott ivadékának a halas tavi nevelését. A második világháború után valamennyi földrészen meghonosították, Európában elsőnek az akkori Szovjetunióban. Térhódításának oka az, hogy növényevő táplálkozása folytán máskülönben nem vagy csak alig értékesülő, illetve értékesíthető vízi növény tömeget alakít át halhússá, miközben tavakat, tározókat, csatornákat tisztít meg a burjánzó gyomszerű vízi növényzettől. A vízügyi szolgálat ezért telepíti a csatornákba, míg a halastavakban a ponty életterét is javítja!? Hazánkban 1963-ban importálták ivadékát Kínából és az akkori Szovjetunióból. A termeléshez szükséges alapanyagot ma már mesterséges tenyésztésű szaporulata szolgálja.

Leírása:

Az amur rendkívül izmos, torpedó formájú hal, feje testéhez képest viszonylag kicsi. Szája félig alsó állású, ajkai jellegzetesen megvastagodtak. Nagy szemei a fejen viszonylag alacsonyan ülnek. Úszói nem nagyok, a hát- és a farok alatti úszóban egyaránt három kemény sugarat találunk. Pikkelyei nagyok és kemények, számuk 42-45 az oldalvonal mentén. Az oldalvonal fölött 6-7, alatta 5 pikkelysor található. Mivel a pikkelyek sötéten szegélyezettek, még nagyobbnak tűnnek. Háta zöldes barna, oldalai aranyos csillogásúak, a has piszkos sárga. A mellúszók vörhenyesek, a többi úszó sötétszürke. A nemek megkülönböztetéséhez segítséget nyújt, hogy a tejesek mellúszói tavasszal, a test felőli oldalukon érdes tapintásúak.



Szaporodása és növekedése:

Őshazájában a nagy folyókban 20 °C feletti vízhőmérsékleten ívik. Erősen megduzzadó, könnyű ikráját a vízfolyás magával ragadja: lebegve kerül az alsóbb folyás árterére, ahol a kikelt lárva bőséges táplálékot talál. A Tiszában nálunk is megfigyeltek már természetes ívásból származónak vélt szaporulatot. Tógazdasági tapasztalatok szerint a termékenyült ikrából a lárvák 22-25°C-os vízben 32-36 óra alatt kelnek ki; testhosszuk ekkor 5 mm. 4-5 napos korukban kezdenek táplálkozni. Az első hetekben plankton állatokat fogyasztanak, majd fokozatosan térnek át a növényi táplálékra. Hazánkban ivadéka az első nyáron általában 10-20 g-ra nő, kétnyaras korban kb. 250 g, háromnyaras korban 1 kg-nál is nagyobb lehet. Teljes fejlettségében meg haladhatja a 30 kg-ot!



Elterjedése:

Az amur eredeti előfordulási területét a kínai nagy folyók (elsősorban a Jangce, a Sárga-folyó és a Hszicsiang), valamint az Amur középső és alsó folyása képezték. A kínai tógazdasági nevelés következtében azonban terjesztése már évszázadokkal ezelőtt megindult déli irányban. Viszonylag hamar kifejlődött tógazdasági tenyésztése egészen Dél-Kelet-Ázsiában, illetve keleten, Tajvan szigetén és Japánban. Az egykori Szovjet halászati szakemberek már a II. világháború előtt foglalkoztak az amur honosítási kérdéseivel az európai részen elterülő tógazdaságokban. A nagyobb arányú telepítés Ukrajna vizeibe 1953-ban kezdődött, mint rövidesen kiderült, teljes sikerrel. Az ötvenes évek második felétől Japánból importált halakkal - az Egyesült Államok több vidékén is megindultak az amurral kapcsolatos kísérletek.



Az amerikai kísérletek azzal a céllal indultak, hogy a károsan elszaporodó vízinövények irtására megfelelő halfaj álljon rendelkezésre, szemben az európai koncepciókkal, melyekben a hal hústermelés fokozása volt az elsődleges szempont. Időközben Ázsia több országában (India, Izrael, Nepál, Irán, stb.), Ausztráliában és Latin-Amerikában is megindult a honosítás. Legkésőbb - a 60-as évek végén, 70-es évek elején az afrikai országok (Egyiptom, Etiópia, stb.) kapcsolódtak be az amur világszerte folyó terjesztésébe. Jelenleg elmondhatjuk tehát, hogy az amur valamennyi földrészen megtalálható és szinte napról napra növekszik az e halfajjal foglalkozó országok és halgazdaságok száma. Külön említést érdemel az amur európai terjesztése. A kedvező ukrajnai tapasztalatok ellenére majd egy évtizedre volt szükség, hogy halunk tovább folytassa hódító útját nyugat felé. Előbb Románia (1960-tól), majd Magyarország (1963-tól) vásárolt amurivadékot Kínából és a volt Szovjetunióból. Lengyelország 1964-ben kezdte meg a honosítást. E három országból rövidesen elindultak a kísérleti szállítmányok Közép- és Nyugat-Európa, illetve Svédország felé. Az európai honosítás sikeréhez alapvetően hozzájárult, hogy ANTALFI ANTAL és TÖLG ISTVÁN tökéletesítette az amur szaporítását, kidolgozta az amurtenyésztés adaptálását az európai tógazdasági viszonyokhoz.

Biológiája:

Tipikus folyóvízi hal, amely a telet a folyók főmedrében tölti és tavasszal vagy a nyár elején ott is szaporodik.
Ivarérettségét a Maláj-félszigeten 14 hónap, Indiában 2-3 év, Kínában 4 év alatt éri el. Hazánkban ehhez 6-8 évre van szükség. A nász napközben a felszín közelében játszódik le, közben a halak gyakran kiugranak a vízből. Egy-egy ikrást két-három tejes követ. A lerakott ikrák száma a testnagyságtól függően 100 ezer-2 millió lehet. Az amur természetes szaporodása hazai vizeinkben még nincs egyértelműen felderítve. Tény azonban, hogy a Tisza felső szakaszán és a Bodrogban is észlelték az amur természetes szaporodását, melynek eredményességét a folyók különböző évjáratokból álló, jelentős amurállománya is bizonyít. A pontos vizsgálati eredmények viszont még váratnak magukra.



A mesterséges keltetéshez legjobbnak minősített 22-25 °C hőmérsékleti tartományban 32-36 óra alatt kelnek ki az amur lárvái (ANTALFI és TÖLG 1972). Nagyságuk ilyenkor mintegy 5 mm. Táplálékot további 4-5 nap elteltével vesznek fel először, miközben már 8 mm-es testhosszt értek el (ANTALFI és TÖLG 1972). Az első menüt apró zooplankton alkotja. Később a plankton fogyasztás fokozatosan csökken és bentosz szervezetek - árvaszúnyoglárvák - kerülnek előtérbe. Magasabb rendű növények fogyasztását már 2 cm-es amuroknál is megfigyelték, de csak 5-6 cm-es testhossz elérése után válik meghatározó jelentőségűvé a növényi táplálék. Bizonyos mennyiségű állati eredetű táplálékot viszont az amur később is igényel. A növényevő amurok nem túlságosan válogatósak. Jól bizonyítják ezt PÉNZES és TÖLG (1966) akváriumi kísérletei, melyek során megállapították, hogy a boglárkafélék kivételével az amurok szívesen eszik a vizeinkben tömegvegetációt alkotó növénycsoportok tagjait. Mivel az amur hasznosítása szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy melyik növényfajt fogyasztja szívesebben, világszerte számos vizsgálat történt e halfaj táplálékszelektivitásának meghatározására. E vizsgálatok során több száz növényfaj vonatkozásában tesztelték halunk különböző korosztályait. Az eredmények az alkalmazott kombinációk nagy száma és az eltérő vízhőmérsékleti értékek miatt nehezen összegezhetők, leginkább SHIREMAN és SMITH (1983) munkája alapján tekinthetők át. Az amur hideg vízben nem táplálkozik. 13 °C hőmérsékleten már megindul gyengén a táplálkozás, de az étvágy csak 20 °C fölött számottevő. 25-30 °C vízhőmérsékletnél az amur testsúlya 100-120%-át kitevő vízinövényt is elfogyaszt naponta (ANTALFI és TÖLG 1972). Mind az ivadék, mind a kifejlett példányok csapatosan keresik táplálékukat. Folyóvízi állományok esetében az intenzív táplálkozás időszakát az amurok az ártereken és holtágakban töltik.



Tartózkodási helye és táplálkozása:

Mindig ott találjuk, ahol a legkedvezőbb táplálkozási lehetőség és a legzavartalanabb csend ígérkezik számára. A tapasztalatok alapján, óvatos, félénk hal. Kedveli a békanyálat és a békalencsét, nagy fogyasztója a hínárféléknek és növekedése előrehaladtával a nádnak is. Érdekes megfigyelni, ahogy erős szájával szaggatja, majd víz alá húzza a vízből kiálló nádszálakat. Táplálékigénye határozza meg tartózkodási helyét: ez a hínárosok, a nádasok környéke. Ha a vízinövényeztet felélte, halastóban feleszi a pontynak szánt eledelt, de szívesebben a kaszált parti füvet, valamint más szárazföldi zöldtakarmányt. Szükségből állati szervezeteket is elfogyaszt még haldarabot vagy élő kishalat is; de zöld növényi táplálék nélkül hosszú ideig nem tudja szervezetét fenntartani, mivel annak harmonikus működéséhez, a növényi táplálék feltétlenül szükséges.



Folytatás következik…

Nagy Róbert



Forrás: -http://library.thinkquest.org/03oct/01539/magyar/halak/amur.htm
- internet