Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Dynamitos hétvége

Eddig ilyet még nem csináltunk! Annyira csábító volt mindkét verseny, hogy bevállaltuk, egy hétvégén szombaton és vasárnap is résztveszünk egy-egy rangos megmérettetésen. A szombaton az Izsáki egyéniben mérettük meg magunkat. Nagy pechünkre sikerült a három szektorból ugyan abba sorsolni. Gyakorlatilag egymás ellen kellett küzdenünk.
Eddig ilyet még nem csináltunk! Annyira csábító volt mindkét verseny, hogy bevállaltuk, egy hétvégén szombaton és vasárnap is résztveszünk egy-egy rangos megmérettetésen.

A szombaton az Izsáki egyéniben mérettük meg magunkat. Nagy pechünkre sikerült a három szektorból ugyan abba sorsolni. Gyakorlatilag egymás ellen kellett küzdenünk. Érdekes módon – ahelyett - hogy elkezdtünk volna rivalizálni, és titkolni mivel fogtunk halat – inkább – egymást támogatva folyamatosan cseréltük az információt és azonnal telefonáltunk, ha valamelyikünk rájött valamire.

Legelső dobásomra sikerült fognom egy bő 7-es pontyot, amivel megszereztem a vezetést. A feladatom az volt, hogy ezt megőrizzem. Eörsnek már jóval nehezebb dolga volt, gyakorlatilag az első 4 órában nem volt előtte értékelhető hal, számára az utolsó 1,5 óra hozta el az izgalmakat. Annyira beállt elé először a kárász, majd a ponty, hogy komoly verseny alakult ki közöttünk. A nyertes személye pedig csak a mérlegelésnél derült ki.

3 kg körüli különbséggel, de sikerült megszereznem a szektor elsőbbséget. Azt a matematikát még nem találták fel, hogy ha egy szektorba kerülünk, akkor a szektor 1 és 2-nél előrébb tudjunk végezni. :)



Vasárnap újult erővel vágtunk neki a Mindenamifeeder páros nagydíjnak! A verseny különlegessége, hogy a páros egymás mellett horgászik, ami lehetőséget ad egy igazán jó hangulatú versenyre



A sorsolás egész jól sikerült, a nagy nád mellé húztunk a hosszú oldalon, ahol még úgy sem horgásztunk.

A stratégiánkat 3 távolságra építettük fel. A 100m körüli távot nem etettük. A közepes 70m körülit Eörs etette meg, a rövid 35 m-est pedig én.



Az első ponty nálam jelentkezett a rövid távon, amire Eörs válaszolt eggyel hosszú távról. Majd válaszolt még eggyel, majd még eggyel és még eggyel… Hú, egy picit lefőttem! Valamit nem ok, ha Eörs 5 méterrel mellettem folyamatosan húzza a pontyot, nekem meg a kárászok között néha-néha figyel be egy bajszos. Távot és etetőanyagot váltottam. Távban az Eörs által váltogatott 70 és 100 m-t míg etetőben az Eörs dobozában lévőt kezdtem el használni. Ez utóbbinak inkább csak pszichológiai hatása lehetett, mivel én is ugyan azon recept alapján kevertem a sajátomat.



A helyzet nem változott! Nálam továbbra is a pöcögtetős kárász kapások, míg nála a füstölős pontyos botletépések! Délelőtt mondtam Neki, hogy ha nem a csapattársam lenne, akkor már nagyon utálnám. :)

Direkt kipróbáltam, mi történik akkor, ha én csalizok Neki és én dobok be. Természetesen ugyan az, alig raktam le a botot és fordítottam hátat, már visított is az orsója. Dél körül volt egy kicsit csendesebb időszak. Nekem konkrétan nem volt kapásom, míg Eörsnek csak úgy 10 percenként csavarták le a botját.



Az első mérlegelésnél 42 kg-ig jutottunk, amivel a szektort vezettük. Mi is megebédeltünk, majd folytattuk a halak kitermelését. Eörs nagyon ügyesen fárasztott, én meg nagyon szépen szákoltam. :)

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a sok kárászom mellé azért beugrott néhány ponty is. Már majdnem kezdtem elégedett lenni magammal, amikor Eörs beleakadt egy Rab-tavi rettenetesbe. Jó 20 perc után szákoltam meg - nagyon szépen! :) - a 9,97 kg-os pikkelyest.





Öröm-mérleg-fotó-puszi-köszi!

Ezek után kifejtettem: Igaz, hogy a csapattársam, de már így is utálom! :) Sikerült egy nagyon komoly revansot vennie a szombati második helyért.



A végéig még összekanalaznunk 28 kg halat. Az összfogásunk, 80 kg körül volt, ami az előkelő szektor 1-et és az összetett 2-at jelentette számunkra.

Otthon vasárnap este hulla fáradtan azért jó érzéssel töltött el, hogy nem telt „haszontalanul” a hétvégénk, és milyen jól mutat az a két kupa a szekrényemen.

Kurucz Dávid
Páll Eörs
AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére