Egy nyár végi horgászaton…

A horgászat bizonyára mindenki számára mást jelent. Kinek a munka utáni, aktív kikapcsolódás órái ezek, míg másoknak a társasági élet szórakoztató, vadregényes színterét jelenti és minden bizonnyal olyanok is vannak, akik kényszerű vagy választott magányukat „töltik” a halak társaságában. Emlékszem gyermekkoromra, amikor még csupán egy fajta, vékonyka horgász újság létezett és az állami televízió először egy majd kicsit később összesen két(!) adót sugárzott. Nem is sejtettük, hogy mit hozhat számunkra a jövő. Az internet, a mobiltelefon, az információ mérhetetlen felgyorsulása körülöttünk, bizony alaposan átformálta emberi gondolkodásunk. Érezhetően megváltozott ember és természet viszonya, de szerencsére sokan vagyunk még, akik hétről hétre visszatérünk a megnyugvást jelentő „anyatermészethez”. Így történt ez azon a nyár végi napon is…

Augusztus legutolsó napját mutatta a naptár. Varga Dávid barátommal úgy döntöttünk, megpróbálunk túljárni néhány szép „arany hasú” eszén. Munka után, pontban 18 órakor indultunk el egy közeli horgásztóra és nagyon ügyeltünk arra, hogy semmi felesleges holmi ne kerüljön a kocsiba. Erre az alkalomra csupán egy-egy feeder bottal készültünk a pontyok ellen és rengeteg csali kombinációt ki akartunk próbálni. Nem sokkal háromnegyed hét előtt megérkeztünk a tópartra, ahol gyorsan kiváltottuk az éjszakai engedélyt és elfoglaltuk a helyünk. Az etetést már rohamléptekben végeztük a nekünk már jól bevált SPOMB segítségével. Éppen sötétedés előtt bekerültek a felcsalizott horgok is, ezzel megkezdhettük a már nagyon várt horgászatot. Este 9 óra is elmúlt, amikor azon vettük észre magunk, hogy kínzó éhségérzetünk támadt. Időszerű is volt ez, hisz talán ha délben ettünk utoljára. A halőrházban kapott telefonszámot tárcsázva, hamarosan egy robogón érkezett a „megmentő”, azaz a pizza futár! Jól esett a meleg étel, így megújult erővel csaliztunk újra. Az éjszaka első, mogorva percei már konokul ránk telepedtek, mikor megérkezett Tömböl András horgásztársunk. Örültünk a viszontlátásnak és szerencsékre Andris hozott magával pár hideg sört is. A sötétben csendeses beszélgettünk az életről, emberekről és persze a pontyhorgászatról. A gyorsan múló percek alatt felidéztünk néhány korábbi, szép nyári fogásunk. Kapás egy szál se, bosszankodtam félhangosan, amikor az órám már hajnali hármat mutatott. Fel a tartalék pulcsit és dzsekit, hiszen az idő alaposan lehűlt. Kezdtem feladni a reményt, amikor Dávidnak a „semmiből” hirtelen „lecsavarta” valami a spiccét! Barátom, rövid fárasztás végén még az első hajnali fények érkezése előtt, kamera elé tartotta alaposan meglepett pontyát!




Na, ma sem leszünk hal nélkül! Rikkantott egyet Dávid, miközben visszaengedte a bajszost. Bár erősen fogyott a horgászatra szánt időnk, így azért már kissé lelkesebben ültünk vissza a botok mellé. A hajnal csodaszép fényei éppen kezdtek feltűnni a horizonton, amikor spiccem kapást jelzett! Villámgyorsan átfutott az agyamon, lám megérte a nemrég lecserélnem a csalit és egy új kombinációval próbálkoznom. A fárasztást a szokásosnál kissé hosszabbra hagytam, hiszen egy átvirrasztott éjszaka után felettébb jól esett már egy kis testmozgás.





A sikeres szákolás után nem is mértük halam súlyát csak egy gyors fotó és mehetett is vissza a vízbe. Úgy tűnt megérte annyit vesződnöm a horogelőkém precízen visszaólmozásával! Alig telt el vagy 25 perc a fogásom óta, amikor szinte el sem hittem a szemem előtt lepergő pillanatokat! Spiccem ugyanis szívet melengető módon hajlott a víz irányába! Szinte csak megemeltem a feeder-t, máris kapcsolatba kerültem az újabb hajnali vendéggel. Ahogy felegyenesedtem a bottal, éreztem, hogy nagyobb, testesebb, mint az előző hal. Miközben újra színekbe öltözött a táj, a botot magasra emelve, zsinórom áthúztam egy nádfal felett és ennek köszönhetően már nyugodtan folytathattam a fárasztást.









A negyedórás fárasztás végén ismét készítettünk pár szép fotót és gyorsan szabadon is bocsátottam az 5 kg-os bajszost! Órámra pillantva szomorúan állapítottam meg, hogy máris fél hét! Indulnunk kellet! Egy erős kávé és gyors otthoni tisztálkodás után, iparkodnom kellett, hogy beérjek a munkahelyemre. A képeket visszanézve, azt hiszem megérte ez a kis kapkodás…

Nagy Róbert