Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Browning Force Feeder Extreme orsóteszt

Egy pár sorban szeretném összefoglalni a címben szereplő orsóval kapcsolatosan szerzett tapasztalataimat, esetlegesen segítséget nyújtva az orsóvásárlás előtt álló horgásztársaimnak. A történetet azzal kezdeném, hogy a szokásos téli horgászfelszerelés karbantartása közben a jövőbeni horgászatokra előretekintve mindenképpen szükségét éreztem egy távdobó orsó beszerzésének heavy akciójú feederbotjaimra. Bár nem vagyok az a tipikus messziredobálós horgász, általában a közepes, vagy inkább a rövidebb de pontos horgászat áll közelebb a stílusomhoz, de azt be kell látnom, hogy néha olyan vízre is ellátogatok ahol a nagyobb testű halak köztudottan a víz mélyebb, akár 80 – 100 méterre lévő részein tartózkodnak.
Egy pár sorban szeretném összefoglalni a címben szereplő orsóval kapcsolatosan szerzett tapasztalataimat, esetlegesen segítséget nyújtva az orsóvásárlás előtt álló horgásztársaimnak.

A történetet azzal kezdeném, hogy a szokásos téli horgászfelszerelés karbantartása közben a jövőbeni horgászatokra előretekintve mindenképpen szükségét éreztem egy távdobó orsó beszerzésének heavy akciójú feederbotjaimra. Bár nem vagyok az a tipikus messziredobálós horgász, általában a közepes, vagy inkább a rövidebb de pontos horgászat áll közelebb a stílusomhoz, de azt be kell látnom, hogy néha olyan vízre is ellátogatok ahol a nagyobb testű halak köztudottan a víz mélyebb, akár 80 – 100 méterre lévő részein tartózkodnak. Az ilyen távolságok elérése feederbottal nem egyszerű feladat. Mindenképpen szükségünk van a heavy vagy extraheavy akciójú botokra, és az ehhez megfelelő méretű orsóra.

Így már letisztult bennem a kép, venni szeretnék egy távdobó orsót! Ez eddig rendben van, de milyen legyen? Bizonyára jópár horgásztársam számára nem ismeretlen a kérdés, nehéz eligazodni az ismertebb vagy éppen kevésbé „nyomulós” marketinggel rendelkező márkák között. Számomra igen fontos szempont volt a jó minőség, az elsőfék, és nem utolsósorban a termék ára, hiszen egy szezon alatt mindössze néhány alkalommal horgászom olyan helyen ahol nagy dobástávolságra van szükség, így nyilvánvalóan nem akartam kisebb vagyonokat kiadni a méterekért. Mivel hosszas keresgélés után sem tudtam dönteni, egy barátom hívta fel figyelmemet a cikkben szereplő orsóra.

Az orsó neve: Browning Force Feeder Extreme 760.

Browning Force Feeder Extreme
Browning Force Feeder Extreme

Az orsó műszaki adatait és árát tekintve pont megfelelt az elvárásaimnak, így döntésem megszületett, megveszem.

Íme néhány gyári adat, amely segíthet a döntésben:
Áttétel: 4.9 :1
Csapágyszám: 6+1
Pótdob: 1 db grafit
Tömeg(g): 540 g
Zsinórkapacitás: 150/0.30

Amint hazaértem új szerzeményemmel, december lévén szobai körülmények között kezdtem el „tesztelni”. Első szemrevételezés alapján megállapítható, bár számomra ez elhanyagolható szempont, hogy az orsó igen tetszetős, szép darab. Ugyan nincsenek rajta különböző divatos furatok, krómdíszek és érthetetlen feliratok, nekem kimondottan tetszett. Formavilága és festése ugyan nem megszokott, de hát ugye horgászatra és nem divatbemutatókra készült. Méretéhez képest egyáltalán nem nehéz, sőt saját mérésem alapján néhány grammal könnyebb is a gyár által megadott értéknél. A rotor oldalán apró ábra utal a csapágyak számára és a csigatengelyes dobemelésre, remélhetőleg ezt majd a zsinórprofil is hűen tükrözi. De ne szaladjunk ennyire előre! Szárazon megtekergetve az orsó futása sima, egyenletes és kifejezetten halknak mondható, bár azt hiszem hogy ez egy 7 csapágyas orsónál ebben az árkategóriában el is várható. Csak összehasonlításképpen, egy igen neves gyártó ebben az árkategóriában mindössze egy 2 csapággyal szerelt modellt kínál, amiről egy üzletben megtekerve nem egészen ez volt a véleményem. Megpörgetve a fémből készült hajtókar elengedésem után még párszor körbefordult, szóval eddig minden rendben. A fogantyú kényelmes tapintású gumírozott darab. Egy fémdob és egy grafit pótdob jár az orsóhoz, melyekről azonnal látszik hogy ízig – vérig távdobásra termettek. A nagy dobátmérő, a kúpos dobkiképzés és a kifelé döntött peremkialakítás mind erre utal. Apró, de annál ötletesebb megoldás a dob alsó peremére helyezett gumigyűrű, amely a zsinór dob alá csavarodását hivatott megakadályozni. A felkapókar masszív, krómozott cső, hibátlanul vált át, nem akadozik. Következhetett a zsinórfeltöltés. Az egyik dobra 0.20, a másikra 0.22 zsinórt csévéltem. A gyártó ugyan megadja a teljes zsinórkapacitást, én ezzel különösebben nem szoktam foglalkozni, alátétzsinórt sem használtam, így csak tippelni tudnék hogy hány méter damil kellett a teljes feltöltéshez, a 300 méteres tekercsből bőven maradt. A dobok feltöltése után elém tárult a várva várt zsinórkép, amiben szerencsére nem kellett csalódnom. Szép egyenletes zsinórprofil és teljes szélességében kitöltött dob, valami ilyesmire számítottam. A fonott dobóelőke pedig kitűnően ábrázolja dobemelés működését, jól látható egyenletes és párhuzamos meneteket produkált. Nincsenek egymásba szoruló menetek, cikcakkok, csak nyílegyenes zsinórkép, az egész úgy jó, ahogy van. Szárazon próbálva az elsőfék teszi a dolgát, egyenletes és erős. A hasznos fékerő állításához kb. 2 – 2.5 fordulat szükséges, tehát viszonylag könnyen hangolható. Az orsó egy teljes hajtókarfordulatra 96 cm zsinórt húz be, ez szintén hasznunkra válhat a távoli horgászatoknál. Ezzel tulajdonképpen be is fejeztem a szobai tesztet, a többi már használat közben derült ki.

Tökéletes zsinórprofil, nagyméretű fék és az a bizonyos gumigyűrű...
Tökéletes zsinórprofil, nagyméretű fék és az a bizonyos gumigyűrű...


Kúpos dob és kifelé döntött dobperem, mindez a távdobást szolgálja...
Kúpos dob és kifelé döntött dobperem, mindez a távdobást szolgálja...


Nem szeretnék minden egyes horgászatról beszámolót írni, úgysem tartozik ide. A lényeg, több horgászaton vagyok túl az orsóval, szerencsére halakkal is próbára tehettem a szerkezetet, és minden esetben meg voltam elégedve. Azért egy dobótesztet is beiktattam, melynek során egy 3,90-es Heavy feederbottal, 0,20-as zsinórral, 0,14-es fonott dobóelőkével és egy 30 grammos bordás etetőkosárral használtam. Ez a kosár megtöltve kb. 50 – 60 gramm lehet. Fontosnak tartottam, hogy ne csak egy végólommal mérjem a dobásokat, hiszen a feederbotos horgászat közben szinte minden esetben etetőkosarat használok, így számomra ezzel a szerelékkel teljes a kép. Ezzel a szerelék összeállítással méréseim alapján minden megerőltetés nélkül tudtam 80 méter körül dobálni. A legnagyobb dobás kb. 90 méter körüli lehetett, pontos adatot nem tudok mondani, én a hajtókar teljes fordulatait számoltam, ami ugye azért nem mérőszalag. Egy dolog biztos, egy 4,20 – 4,50 m hosszú Heavy vagy Extraheavy bottal, megfelelő dobótechnikával és ezzel az orsóval nem elérhetetlen a 100 méter körüli dobás sem.

Jól látszanak a párhuzamos menetek és az ábrán a tengely, amely minderről gondoskodik...
Jól látszanak a párhuzamos menetek és az ábrán a tengely, amely minderről gondoskodik...


Összefoglalva: Többszöri horgászat után bátran merem ajánlani mindenkinek, aki elérhető áron minőségi távdobó orsót szeretne vásárolni. Az orsó mindig tökéletesen működött, a fékje igen precíz, letapadásmentes és megfelelően erős is. Próbára tettem 2–3 kilogrammos és ennél jóval nagyobb halakkal is. A tesztek során a legnagyobb halam egy közel 10 kilogrammos ponty volt. A dobástávolságra nem lehet panasz, igazi nagyágyú, elérhető áron.
Egy biztos, ez az orsó feederbotra termett!!!

Üdvözlettel : S Zsolt
AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére