Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Mindenamifeeder Szuperkupa, Rab tó - a versenyzők szemével

Lassan elülnek már a Mindenamifeeder Szuperkupa utórezgései is, ezzel együtt azonban az ott szerzett tapasztalatok is kikristályosodtak. Mostani témánk a feederezés emberi aspektusa, azok a dolgok, amiket kívülről nem látni… Biztos sokakat érdekel, min gondolkoznak, hogyan érzik magukat a versenyzők a verseny előtt és alatt. Mivel erről azért sajnos keveset olvasni, mintegy „hiánypótlásként”, megkérdeztük házi versenyzőinket, meséljenek egy kicsit a függöny mögötti dolgokról… A Horgász-Zóna csapata szektorgyőzelemmel a végső 3. helyet szerezte meg a Rab tavon rendezett Mindenamifeeder Szuperkupán.
Lassan elülnek már a Mindenamifeeder Szuperkupa utórezgései is, ezzel együtt azonban az ott szerzett tapasztalatok is kikristályosodtak. Mostani témánk a feederezés emberi aspektusa, azok a dolgok, amiket kívülről nem látni… Biztos sokakat érdekel, min gondolkoznak, hogyan érzik magukat a versenyzők a verseny előtt és alatt. Mivel erről azért sajnos keveset olvasni, mintegy „hiánypótlásként”, megkérdeztük házi versenyzőinket, meséljenek egy kicsit a függöny mögötti dolgokról…
A Horgász-Zóna csapata szektorgyőzelemmel a végső 3. helyet szerezte meg a Rab tavon rendezett Mindenamifeeder Szuperkupán.

Hogyan készültetek erre a versenyre?

Molnár Zsanett: Volt szerencsém idén több versenyen és edzésnapon is részt venni a Rab horgásztavon. A tó több részén is pecáztam már és ismerősök, barátok által is sok információt sikerült összegyűjtenem, így valamennyire már megismertem ezt a halban gazdag tavat. Így a verseny előtt kialakult, hogy milyen ízvilágban kell gondolkodnunk etetőanyagot és csalit illetően. A végeredményt látva ezt jól el is találtuk. :)

Nagy Róbert: A munkám jelenleg alaposan lefoglal, így nem vagyok egy tipikus „versenyre járó” horgász. Azt kell, mondjam, az általános „versenyláz” ellenére, viszonylag nyugodtan készültem az MF Nagydíjra. Hivatásszerű sportoló múltam miatt ez a „nyugodtság” nálam nem azt jelenti, hogy csendben ücsörögtem otthon… Ehelyett igyekeztem alaposan felkészülni a megmérettetésre. Ennek szellemében tanulmányoztam a közelmúlt versenytapasztalatait, a saját RAB tavi meggyőződéseimet újra és újra alaposan átgondoltam, majd fejben összeállítottam az egyes horgászhelyekre alkalmazható taktikát. Csapattársammal, Zsanival szinte naponta beszéltünk telefonon a lehetséges csalikról, előkehosszról, etetési módozatokról, stb., valamint a „tempóról”, amit majd horgászni kell a siker érdekében. Nem terveztem sok botot magammal vinni. Egy rövid picker jellegű feedert kintre, és 3 darab erősebb rezgőspiccest a benti horgászatokhoz készítettem be erre a versenyre. Ami a csalis táskámat illeti…nos, megmondom őszintén, abban nem kevesebb, mint 50 féle különböző pellet, pufi, lebegő csali és sok más hasonló „kütyü” volt. Igaz, én ezeket a hétköznapi horgászatokhoz is mindig magammal viszem, aki ismer, az tudja, mennyire szeretek variálni ezen a téren. Összességében azonban az egyszerűségre törekedtünk Zsanival a felkészülésben. Szinte minden beszélgetésünket úgy zártuk le, hogy egy dolog a verseny, de mi mindenesetre horgásszunk majd egy kellemeset a RAB tavon. A legfőbb célunk az volt, hogy érezzük jól magunkat azon a napon!”

Most te fárasztasz, én szákolok...
Most te fárasztasz, én szákolok...


Mi volt a legnehezebb rész a 8 óra alatt?

MZS: A verseny eleje volt a legnehezebb ugyanis az első 1,5 órában nem sikerült pontyot fognunk csak egy pár darab keszeget pedig körülöttünk, már mindenki fárasztotta a szebbnél szebb halakat. Ennyi idő kellett, hogy rájöjjünk a megfelelő csalira és arra, hogy hol kell keresnünk a pontyokat.

NR: Lehet, hogy furán hangzik, de az, hogy gyorsan letelt a mind a nyolc óra. Idegőrlő volt az is, amikor közel egyórás „csend” után a jobboldali szomszédok egymás után kezdték fogni a darabosabb halakat és nekünk még semmi… Érdekes volt továbbá a széljárás alakulása is. Hol oldalról, hol szinte szemből fújt, majd hosszú szélcsendes percek következtek. Molnár Zsani nagy halának a kifárasztása is kemény menet volt… csak el ne menjen… csak el ne menjen, mondogattam magamban, miközben ő fárasztott, én azért gyorsan kirámoltam 3 darab méretes pontyot társam feszülő zsinórja mellől…!

Gyere már Robi!
Gyere már Robi!


Minek köszönhető, hogy megnyertétek a szektort?

MZS: Az egyik fontos tényező, aminek köszönhető a szektorgyőzelem, hogy a szerencse mellénk állt és sikerült egy jó helyet kihúzni. A másik és egyben a legfontosabb dolog pedig, hogy Robival jó csapatot alkottunk, sikerült kihasználni a hely adta lehetőségeket, mind a ketten végigküzdöttük a 8 órát egymást segítve.

NR: Fontos volt a szerencsés sorsolásunk, de köztudott, hogy minden hely annyit ér csupán, amennyit kihoznak belőle. A szektorunkban igen „jó kezű” horgászok foglaltak helyet, komoly versenytapasztalattal… ezért cseppet sem ígérkezett könnyű feladatnak a siker. A „szektor egy” megszerzése az összhangnak, a kitartásnak, a jó csali választásnak és a szisztematikus, precíz horgászatnak volt köszönhető. Itt szeretném még megemlíteni azt a pszichológiai pluszt, ami a „ZÓNA” szellemiségének is köszönhető, ez sokszor átlendített a holtponton minket. Ezek a kedvező „rezgések” nemcsak jókedvet, lendületet, de szerencsét is hoztak számunkra…

Mit kellett volna esetleg máshogy csinálni?

MZS: Véleményem szerint jól felállítottuk közösen a stratégiát. Gyorsak voltunk, pontosak, nyugodtan horgásztunk, nem volt sok halvesztésünk, eltaláltuk az etetőanyagot és annak állagát valamint a titkos csalit. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem Robival egy csapatban egy ilyen jót pecázni.

NR: Így, levonva a tanulságokat, azt mondom, nekem egy percet sem kellet volna a part előtt „kishalazni…” és utólag úgy vélem mind a nyolc órát azzal a bizonyos fajta csalival kellet volna végighorgászni, amivel végül is a legtöbb halat fogtuk. Egy halam elment, mert „nem szálltam le időben a ládáról…”, ez most szerencsére nem szólt bele a versenybe, de néha bizony egy-egy hal döntheti el a versenyt. Erre mindenképp figyelnem kell az előttem álló versenyeken! A horgász mindig tanul… Ha hasonló megmérettetéseken veszek rész a jövőben, akkor minden bizonnyal magammal viszem a legkeményebb és leghosszabb feeder botjaimat is, ezen a versenyen szinte nem is hittem, hogy a szélső helyre húzunk, ezért az extra heavy botokat nem szereltem be, hiba volt…

Fáradtan és boldogan...
Fáradtan és boldogan...


Hát igen, nem egyszerű a feeder versenyző élete :) Köszönjük, hogy megosztottátok velünk ezeket a gondolatokat. További eredményes horgászatokat kívánunk!

Nagy Zoltán Lajos
AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére