Rekordok hétvégéje, avagy szögre akasztottuk a feedereket

Történetem hősei kezdő és újrakezdő horgász-palánták, bár ketten együtt, közel 95 évesek, mégsem riadnak vissza az időjárás viszontagságaitól, és fiatalokat is megszégyenítő tanulásvággyal, elszántsággal járják akár a tűző nap perzselte, akár pedig a hőfödte és szélfútta vízpartokat.

Az időjárás mostanában igen kegyes volt hozzájuk, de sajnos az idő vasfoga őszbe csavarodván egyre erősebb ecsetvonásokkal festette lelki szemeik elé a szögre akasztott bojlis botok mellett a feederek pihenőhelyét is. Párosunk számára talán az ősz utolsó szabad hétvégéje ígérkezett, így egyértelmű volt, hogy menni kell. Pezseg a vér, tódulnak az indulatok, forr a vágy a szép halak becserkészése iránt, nincs menekvése sem a horgásznak, sem a halnak. Na jó, a halnak van, mert mindketten megrögzött “CR” pecások.

Az elhatározást tett követte, már csak a horgászat helyszíne volt kérdéses. Az ismert vizek nagy erővel iramodtak feléjük, ugráltak, fürödtek a szikrázó napfényben, szinte arcukon érezték a jól ismert tavak hideg vízcseppjeit. Azonban az ismeretlen utáni vágy nem hagyta nyugodni hőseinket, az új víz, új kihívásokat jelent és nem utolsó sorban a legnagyobb hal kifogása utáni reményt is.

Igen jó hírek érkeztek az akasztói horgászpark új extra taváról, amely nagyon jó tanyát biztosít az erős és igen nagy küzdő hírében álló sziki pontyoknak. Párosunk a jó hírek mellett az etetőanyag keveréshez és a csalizáshoz szükséges tuti-tippek birtokában állt neki a készülődésnek. A méltán híres Pelletes Fekete és a Red Krill etetőanyag a ZÓNA KÉK PATRONNAL belocsolva korrekt csalogató hatást ígért. Horgászaink ezen kívül 6-8 mm-es halas etető pelletre szerették volna még azt a becses feladatot bízni, hogy a nagyétkű pikkelyeseket a horog közelébe csalogassa és azokat helyben is tartsa.





Fiatalabb barátunk azonban úgy gondolta, hogy 19-re lapot húz, méghozzá nem is egyet, így az alakulóban lévő időjárás, átvonuló front és változó irányú szél miatt a fűszeresebb, csípősebb ízek mellett tette le a voksát. A keveréke a Maximum Green mellett Robin Red és Red Krill etetőanyagot tartalmazott, amelyet az előbb is említett kék színű erősen tintahalas&polipos aromával locsolt be, valamint 3-12 mm méretű vegyes etető pellettel és csemege kukoricával dúsított.



A biztonságot is szem előtt tartva a szűk stégeken sorakozott a nehéz tüzérség, az 55-60-a méretű orsókkal szerelt - már-már a “sárga végű” durung botokra emlékeztető - 100-200 g dobósúlyú feederbotok tiszteletet parancsoltak. Az 50 méteres dobótáv nem indokolta volna ezeket az ormótlan ágyúkat, de a vágyak közt tobzódó 10 kilón felüli pontyok ignorálták az egerésző M és MH karakterisztikával párosuló, gyengédséget és könnyedséget idéző finomabb pálcákat. A 0,22-es monofil főzsinórok 0,15-ös fonott csapóban végződtek, melyeken két különböző végszerelék várta a prédát. Egyiken a hagyományos gubancgátló csővel ellátott 35 g-os bordás pellet feeder kosár volt, míg a másikon az 50 g-os method flat feeder várta, hogy a pontyok érkezésééig átölelje az etetőanyagot.

A reggeltől kellemesen emelkedő hőmérséklet segedelmével a lengedező keleti szél vidám, barátságos őszi hangulatot hozott a csendes vízpartra, melyet a 4 oz-s spicc határozott lecsavarodását követően megszólaló nyeletőfék zaja tört meg. A bevágást követően Laci barátunk érezte, hogy szép hal akadt a horgára. A határozottan, erősen és fejrázások nélkül küzdő tükrös percek alatt a Gabi tartotta szákban feküdt, amiről a mérlegeléskor derült ki, hogy a maga 8,00 kg súlyával sporttársunk addigi legnagyobb hala került – hacsak percekig is - a partra.



Újabb dobás, majd a másik boton történő csali frissítést követően ismét egy határozott csavarás a spiccen, majd a már “szokásossá” váló nyeletőfék ciripelése törte meg a csendet. Pikkelyes barátunk vehemensen küzdött, érződött rajta, hogy nincs ínyére a lelkes horgászunk által prezentált fárasztás, így engedve az elkerülhetetlennek, szépen beleúszott a merítőszákba. A fotózás és a horog ütötte seb fertőtlenítését követően mérlegre “állt” a soron következő bajszos cimboránk is, újabb mosoly csalva az őt elejtő horgász arcára. Ugyanis Laci újabb rekordot könyvelhetett el, hacsak 10 dkg-val is, de meghaladta az előző hal súlyát.



Ekkor úgy tűnt, hogy Gabi percei következnek, mert közben neki is sikerült horogra csalnia egy 7,30 kg-s versenyzőt. Gabi arcára kiülő csodálkozással teli öröm ettől függetlenül érthető volt, hiszen a sok-sok szerelék, horogelőke, csali, etetőanyag és etetési technika mintha meghozta volna a gyümölcsét, úgy tűnt, hogy egyenesbe jön Gabi napja is.



A botok felnézése és frissítése után egy maszatolós, pöckölős, amolyan amuros kapás reménykeltően hajlítgatta az erős spiccet, a határozott bevágást követően azonban kiderült, hogy nem ezért a halért jöttek. A könnyedén vízisíélő pikkelyes már igazi mosolyt csalt Gabi arcára. Persze elsősorban nem a hal mérete, hanem a technika, az etetőanyag, a csali és a felszerelés végre működött!



Ez szerencsére igaznak bizonyult, de ugyanazzal a mozdulattal sajnos az év legnagyobb tévedése is volt egyben. A potyesz visszakerült éltető közegébe, majd az események és a továbbiakban követendő taktika tárgyalását Laci nyeletőfékének hangja szakította félbe. A fárasztást követő rutin műveletek végén a mérleg 7,65kg-t mutatott. Ejj, volt olyan peca idén, amikor egy fele ekkorának is örült volna az ember, de a két darab “nyóckilós” után ez bizony elég kicsi :) Az öröm persze őszinte, hiszen Gabi és Laci közti “háziverseny” mérlegének nyelve egyelőre Laci felé billen.



Míg reggel 7:30 körül csobbant az első dobás kosara, úgy a képzeletbeli toronyórán ekkor a 10 órás harangszót hozta a keleti szél, és már összesen 32,5 kg pontyot mérlegeltek horgászaink, ami az 5 darabra vetítve 6,5 kg–os átlagot hozott. A szeszélyes keleti szél azonban meggondolta magát, és ahogyan reggel jött - nem kevés borsot törve barátainknak orra alá - búcsút is intett. Ahogyan a levegő hőmérséklete emelkedni kezdett, bajszosaink ezzel a lendülettel feledkeztek meg a táplálkozásról. Az addigi biztató pocskolásaik, fürdésük nyomát már látni sem lehetett, nem volt árulkodó jel, hogy hol rejtőztek el. Olyan jó másfél óra kapás talanság alatt megannyi csali, csalikombináció, előkehossz és etetőanyag kipróbálása sem hozott eredményt, mígnem a stabilizálódó légkörnek köszönhetően újra felvették a pontyok a táplálkozó magatartást, amit Laci egyik életre kelő spicce és megszólaló nyeletőféke is jelzett. A jól küzdő tükrös végül megadta magát, bár a vízben nem tűnt nagynak (“Hagyjad Gabi, ne siess, nem olyan nagy ez”), a merítőbe kerülve valahogyan megnőtt, mert a digitális mérleg nyelve 9,00 kg-ig lendült.



“Bolond lyukból bolond szél fúj” lehetne a mottója a következő 2 órának, amikor az északi szelet és a legalább 10 fokos hőmérséklet csökkenést hozó borzalom söpört végig a tavon ami 10 centis szürke tarajokat korbácsolt, eltüntetve a víz addig kellemes csillogását. A vízszínűen sütő nap, a tornyosuló fekete fellegek semmi jóval nem kecsegetettek, így hőseink kissé összerámolták cuccaikat az esetlegesen leszakadó zápor elől. Később persze kiderült, hogy fölösleges volt a a kapkodás, a csapadék elmaradt, ahogyan a pikkelyeseink kapókedve is. Ez az időszak ismét az ötletelésé volt, de minden hatástalan maradt, egészen addig, amíg az északi szél keltette körülmények nem állandósultak. Laci barátunk eddig tapasztalataiból mazsolázva nemcsak a túlsó part melleti nádfalat, hanem a “lába alá horgászva” a saját stége melletti nádfalat is meghorgászta!

Bár ez a 2-3 méterre való horgászat merész dolog (Laci barátunk ekkor húzta a második lapot 19-re), és bár az ördög is alkalmazza ezt a módszert, az mégsem az ördögtől való. Míg fiatal barátunk el volt telve a ravaszságától, a túlparti nád mellé dobott szerelékének horgát felvette valami. Valami, ami lassan lecsavarta a spiccet, majd méltósággal, a racsnit egyesével kattogtatta kérte a zsinórt a nyeletőféktől.

A határozott bevágást követően olyan érzés kerítette hatalmába horgászunkat, mintha fatuskóba akadt volna a horog. Igen ám, de tavon a fatuskó nem úszik egyenletes sebességgel és nem akarja kivenni a botot a horgász kezéből, itt viszont ez volt terítéken, elemi erővel húzó pikkelyes barátunk nem szerette, hogy Laci kezében van a bot vége, ezen kívánt változtatni. Ez a próbálkozása ideiglenesen kudarcba fulladt, 1-1 méterrel mindig közelebb került a parthoz, mígnem a 1-2 méterrel a stég előtt sétált jobbra-balra. Közben Gabi barátunk spicce is eltekeredett, fárasztani kezdte ő is a halát.Ekkor következett be az amire senki nem számított, a Laci által fárasztott hal tekergőzése közben a “láb alá dobott” bot spicce is játékba kezdett, mintha a fárasztott hal összeszedte volna a szereléket…

Másodpercekkel később derült ki, hogy a két szerelék között méterek vannak, nincs összeakadva a két cucc. A stég mellé dobott szereléken is hal van! Bohózatba illő módon, de sikerült a két halat két irányba terelni, így legalább nem akadtak össze. Igen ám, de Gabi is fáraszt, Laci kezében pedig két tengeralattjáró erejével küzdő hal. Gabi érezte, hogy az ő hala – bár nagy – valószínűleg mégsem lesz 10 kilón felüli, így önzetlenül otthagyta a botját kinyitott nyeletőfékkel és Laci barátunk segítségére sietett. Egyesült erővel már könnyen legyőzték ellenfeleinket, merítőbe terelve azokat, így szem nem maradt szárazon. Nemcsak az izgatottságtól, hanem a halak súlya miatt is megremegett a kezük, mire megállt a mérleg számlálója. A két hal, mintha ikertestvér lett volna egyaránt 13,0 kg súllyal büszkélkedhetett.





Gabi eztán a pőrén hagyott botjával kezdett foglalkozni, persze a horgon lévő halnak már nyoma sem volt, feltekerhette a damilt egy nádtorzsára és letépte magát a horogról. Végül is mindegy, a 2 db 13-as megvan, sportszerűségből pedig csillagos ötös! Igazi csapattárs, még 1x köszönet érte!

Aznap megszokottól eltérően az utolsó másfél óra már újabb rekordot nem hozott :), de még két csodaszép bajszost sikerült Lacinak partra segítenie, így összességében igen parádésra sikerült a feederes évadzáró peca. A merész ötleteknek, csali- és etetőanyag keverékeknek, a jó helyválasztásnak mind-mind fontos szerepe van egy eredményes horgászatban, ne féljünk új dolgokat kipróbálni.



Az akasztói új extra tó párosunk legmerészebb álmait is túlszárnyalta, várakozáson felül teljesítve az örömmel, a nappal és a széllel karöltve lemoshatatlan pírt varázsolt hőseink arcára. A peca végeztével lassan a halőrház felé baktatva barátaink már a tavaszi első rezgőspicces pecán töprengtek. Számba vették az összes lehetőséget, helyszínt, taktikát, a várható halak fajtáit és méretét, csalikat. Már-már kint érezték magukat a hóvirágokkal és krókuszokkal borította vízparton, a picker lágy spiccét már lágyan ütötte is az első bodri. Miközben a pénztárnál a horgászigazolványaikra vártak és kedélyesen beszélgettek a pénztáros kisasszonnyal, annak egy rideg, metsző kérdése rántotta vissza őket a kőkemény valóságba:

- És nagyobb nem jött?
- Hogy? Hogy mi? A 2 darab tizenhármas az smafu? Vannak ettől nagyobbak is?

Na persze, picker meg bodri, aha! A tavaszi első peca helyszíne már megvan, a cél is egyértelmű és a felszerelés is ott lesz a botzsákokban és ahogyan november közepén fájdalommal tele, kelletlenül az a szögre került, tavasszal annál nagyobb lendülettel, szinte magától ugrik majd az le onnan, hogy újra méltó ellenfele legyen a 13 pluszos bajszosoknak.

Mészáros László