Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

XM12 -a piros- csak megszállottaknak!

Feltett szándékom, hogy a megjelenő etetőanyagunkról a lehető legtöbb információt megosszam veletek! Az ok pedig egyszerű, a legjobb etetőanyag sem ér semmit, ha nem ismerjük a felhasználásának módját, működésének körülményeit.
Feltett szándékom, hogy a megjelenő etetőanyagunkról a lehető legtöbb információt megosszam veletek! Az ok pedig egyszerű, a legjobb etetőanyag sem ér semmit, ha nem ismerjük a felhasználásának módját, működésének körülményeit.

Az előző írásomban bemutattam, hogyan született az XM11 etetőanyagunk, valamint kitértem rá, hogy mely időjárási körülmények között a leghatékonyabb. Az összetevőket az időjárási körülményeknek megfelelően csoportosítottuk, és választottuk szét. Az egyik csoportból alakult ki sok-sok kísérletezés után az XM11, míg az anyagok másik csoportjából szintén egy nagyszerű etetőanyag körvonalazódott. A második keverékünk céltudatosan a szeles, viharos időre lett tervezve. Frontos időben változó légnyomási viszonyok mellett teszteltük fejlesztettük. Nagyon messziről indultunk! Első körben próbáltuk megúszni az esőben, szélben való horgászatot, és az interneten, szakirodalomban fellelhető információkból próbáltunk kiindulni, de ez nem hozott átütő sikert. Ezek az adatok sokszor felszínesek, megalapozatlanok vagy ellentmondásosak voltak. Egy idő után bele kellett törődnünk, hogy csak a saját tapasztalatunkra alapozhatunk. Talán ennek a keveréknek a megalkotásánál volt szükségünk a legtöbb elszántságra és kitartásra.

Elkészülte után, szerettük volna minél jobban megismerni! Megpróbáltuk feltérképezni, mikor is érdemes használni, mikor a leginkább fogós. Arra az eredményre jutottunk, hogy a tavaszi-őszi hónapok nagyon fekszenek neki, valamint, a nyári viharok ismét aktiválják. Meglepetést is okozott nekünk azzal, hogy télen van olyan időszak, amikor csak ezzel tudunk halat fogni. Az lett a vége, hogy ezt az etetőanyagot is mindig magunkkal kell vinnünk. Nincs olyan verseny, amikor otthon tudnánk nyugodt szívvel hagyni. Az rendben van, hogy a tavasz és az ősz az, amikor igazán elemében van. Ilyenkor teljes versenyeket végig tudunk vele horgászni. De volt már rá példa, hogy nyáron is képes volt meglepetéseket okozni, ha hirtelen átváltottunk rá! Az XM11-re azt írtam, hogy az esetek 2/3-ában működik, erre pedig szintén azt kell írnom, hogy az esetek 2/3-ában működik, tehát van átfedés!

Abban az időszakban, amikor van átfedés, akkor egyértelműen ez hozza a nagyobb – 5 kg feletti - pontyokat.
Névadásnál követtük a korábbi analógiát. Az XM12 nevet kapta az eXtrem method szavak és az összetevők számának kombinációjából. Íme:



Az XM11-re és az XM12-re mi úgy gondolunk, mint egymás kiegészítőire. Ha az egyik nem működik, akkor a másik kihúz a bajból minket. Hátra van még a család legfiatalabb tagjának bemutatója, de hamarosan arra is sort kerítek!

Görbüljön!

Kurucz Dávid
AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére