2013. november 04.
Darabos Tamás Zoltán
Szevasz he! Nem mész ma tűzijátékozni? - Mégy a f****m! - csíptük el ezt az életszagú párbeszédfoszlányt a Duna parti kocsma pultjánál, miközben kiváltottuk napijegyünket az általunk kiszemelt öböl területére. Szapora léptekkel hagytuk el a késdobáló dohos légterét, hogy szemrevételezzük a folyó állását. Hát igen, alig csordogált valami vizecske a mederben, ezért sok jóra nem számíthattunk. Ráadásul otthon hagytam a szerencsesapkámat is, ami biztos kudarcra ítéltette a mai napot. Szapora léptekkel közelítettük meg a kiszemelt partszakaszt. Dani barátom a jobbomon, kivel már összeszokott csapatként működünk, és Rolanddal, illetve fiával, Marcellal a balomon, kikkel először horgászok együtt ezen a borús, szeles napon. Mindannyian önbizalommal telve suhintottuk be műcsalinkat vadvízi csukák után áhítozva.
2013. október 28.
Darabos Tamás Zoltán
Végre újra elérkezett az augusztus, mely számomra egyet jelent a forró nyári éjszakákat átívelő dunai feederes horgászatokkal. Imádok kint ülni a sötétben és várni, hogy valami vadul megcibálja botom spiccét, hallgatni a folyó mély, nyugodt morajlását és a városi fénybuborékból kiszabadulva csodálni a mélyfekete égboltot az ezer, meg ezer égi lámpással. Ilyenkor új életre kél az ártéri erdő. Bagolyhuhogás, denevérek röptének nesze, sündisznók, rókák csörtetése vonja magára a horgászember figyelmét. Kísérteties, kissé félelmetes, de mégis felemelő érzés részese lenni az éjszakai folyópart társas magányának, melyet csak egy-egy tova úszó sétahajó, vagy uszály által korbácsolt hullámtámadás zavar meg csupán időnként. A napkelte, az meg valami csodás jelenség. Mikor pitymallatkor az előbukó nap rózsaszínbe öltözteti a tájat és egyszeriben minden új életre kél... nos, ezért a pillanatokért érdemes élni úgy hiszem.
2013. július 18.
Szoboszlai Ferenc
A nagy dunai árvíz után első alkalommal volt szerencsém a fővárosi szakaszon kergetni kedvenc halaimat, a keszegeket. Bevallom, kettős érzelmek voltak bennem, miszerint mennyire rendezte át a nagy vízhozam – és a rengetek hordalék – az előttem levő halak számát és méretét. A Hydroinfo oldalán 345 cm-es vízállást olvastam reggel, pár centis napközi áradással.
2013. január 17.
Darabos Tamás Zoltán
Szeptember első hétvégéjét még rászántam, egy egész éjszakát átívelő márna horgászatra a Dunán. Barátaimmal ismét egy sóderos partszakaszt választottunk, de ezúttal egy lapos részen vertünk tanyát, ahol a folyó a parttól harminc-negyven méterre is alig éri el a mellmagasságot és a húzós sodrás helyett lassan hömpölyög csupán a víz. Biztosak voltunk benne, hogy a folyami halak az éjszaka folyamán kiólálkodnak a sekélyebb részekre és szinte a part alatt, termetes márnákat és változatos keszegnépet találunk majd. Az idei márna szezon igazán szép halakkal ajándékozott meg idáig. Így bíztam benne, hogy a mai éjszakán sem maradnak érintetlenül mederfenéken pihenő horgaink és sikerül majd újra megbirkózni néhány igazán szép folyami harcossal.
2012. december 18.
Darabos Tamás Zoltán
Augusztus derekán újabb márna vadászatra szántam rá magamat, az évszakhoz viszonyítva szokatlanul alacsony vízmagassággal hömpölygő Duna hátán. Jani és Dani barátaimmal most ismét egy teljesen új típusú helyszínre esett a választásunk. Az általunk kiszemelt partvédő kövezés előtt egy rendkívül mély árok húzódik, helyenként tíz – tizenöt méteres mélységekkel. A zsinórok esése rendkívül meredek szögben mutatott a meder felé. Az egész olybá tűnt, mintha egy szakadék szélén ücsörögnénk kapásra várva. Biztosak voltunk benne, hogy az általunk meghorgászott árok igen szép halakat rejthet magában. Kíváncsian vártuk, vajon felfedi e titkait előttünk ez a titokzatos vadvízi mélység.
2012. augusztus 23.
Nagy Róbert
Pontban délután 17.00-kor pattanok be az autómba! Darabos Tomi ötig melózik és a megbeszélt helyen, a Lehel piac sarkán fog várni negyed körül… Őrület van! A múlt héten több mint harminc(!) jó kapást „kapott” a NAGY DUNÁN! Végre kezd jó lenni a víz, jönnek is a hírek: beindultak a nagyobb keszegek és a márnák! Barátom invitálását egy jó kis délutáni-koraesti pecára, egyszerűen nem tudom és nem is akarom visszautasítani. A Duna plaza mellől, a horgász centrumból indulok, és pár perc múlva, Tomival kiegészülve, már a délutáni forgalomban araszolunk a város belseje felé!