Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Keszegezés a Hárosi-öbölben
2020. november 16.
Oláh Tamás

KESZEGEZÉS A HÁROSI-ÖBÖLBEN

Micsoda szórakozás tud lenni a horgászat! Főleg, ha mozgalmas! Ha ki szeretnéd próbálni, kövesd Tomi tanácsait! :)

 

Dunai gondolatok
2013. július 18.
Szoboszlai Ferenc

DUNAI GONDOLATOK

A nagy dunai árvíz után első alkalommal volt szerencsém a fővárosi szakaszon kergetni kedvenc halaimat, a keszegeket. Bevallom, kettős érzelmek voltak bennem, miszerint mennyire rendezte át a nagy vízhozam – és a rengetek hordalék – az előttem levő halak számát és méretét. A Hydroinfo oldalán 345 cm-es vízállást olvastam reggel, pár centis napközi áradással.
Folyóvízi kalandok II.rész
2010. november 23.
Kreffly Csaba

FOLYÓVÍZI KALANDOK II.RÉSZ

Az előző részben leírtakhoz tartva magam, most a vízpartról „köszönteném” mindazokat, akik hasonlóan hozzám, némileg elakadtak a folyóvízen történő horgászat terén. Nem is szaporítanám a szót, hanem egyből a lényegre térek. A jelen horgászatra (időben sajnos igen kevésnek mondható) két picker botot hoztam magammal. Mind a kettő 2.70 m hosszú. Az orsók 40-es méretűek (hátsófékesek) Az egyik orsón (lágyabb spiccű) 16-os főzsinór, míg a másikon (keményebb spiccű) 18-as madzag található. Lássuk hol is vagyunk.
A hobbid a szakmánk! Tetejére