Halat ott könnyű fogni, ahol sok van. Ezzel a közhellyel nem nagyon lehet vitatkozni. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor még a felkészült horgász szája is tátva marad. Hiába a halbőség, a halak horogra kerítése nem mindig egyszerű feladat.

Biztos voltam benne, hogy jót fogok horgászni. Minden stimmelt: szép idő, kecsegtető vízállás és egy általam jól ismert szakasz...

Valahogy a nyár sem az igazi már, sóhajtok fel és a hőmérő higanyszálát kémlelem újra. Harmincnyolc és fél fokot mutat. Ez még rendben is van, de a közben rendszeresen kitörő viharok iszonyatos erővel dühöngenek, mintha ezzel jelezné a természet: nincs minden rendben… Koránt sincs! A város izzik, az emberek egykedvűen „vánszorognak” ide-oda, míg a szerencsésebbek valószínűleg vakációjukat töltik valahol, távol a fővárostól. Egy erős kávé után - amitől persze újra hőhullámok öntenek el – de végre már, fokozatosan kiélesedő gondolatok közepette, az M3-as autópályán tempósan haladok hazafelé. Amikor a hatvani lehajtót elhagyom, a rádiót lehalkítom, a múlt heti horgászat élményei jelennek meg a gondolataimban. Hogy is történt…?

A folyóvízi pontyhorgászat legfontosabb komponense az elhivatottság. Az ismeretlen utáni vágy, a megismerés lehetősége és a kezdetekhez való visszatérés élménye mind közrejátszik a folyóvízi halak iránti elköteleződésnek.
Nézzük mindjárt a feltételrendszert! Ki tudunk e jutni a folyóra? Mennyi időt tudunk ott, a tényleges horgászatra szánni? Rendelkezünk e elegendő elméleti felkészültséggel ezen a területen? Rendelkezésre állnak e az eszközi tényezők a sikeres folyóvízi pontyhorgászathoz? Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell válaszolnia! Ha valóban készen állsz erre, nézzünk pár részletet.

A minap egyik horgász ismerősöm arról panaszkodott, hogy a Tisza bizonyos részein lehetetlenség pergetni, mert állandóan hatalmas busatestekbe akad a könnyű pergető cucc műcsalija. Egyből megkérdeztem a sráctól, hogy akkor miért nem busára horgászik, ha annyi van ott belőle. Válasza a szokásos volt: „Én nem szoktam gereblyézni!”