Belemarkolok a homokba, visszacsorgatom az ujjaim között, és a homok, mint az elmúlt idő, visszatér a többihez és összekeveredik velük...(1.) Most itt vagyok a parton, a tó felszíne a vihar után végre kisimult, pont úgy, ahogyan kavargó gondolataim kusza sorai. Eszembe is jutott egy régebben hallott gondolat, miszerint: Az emberek azt állítják, hogy múlik az idő, az idő viszont csak mosolyog, mert látja, hogy az emberek múlnak...

Újra Harsány volt az úti cél! Emlékszem, álmosan bámultam ki az „anyósülésről” a kora hajnali sötétségre, amikor az futott át a gondolataimban, hogy ma pontosan negyedszer indulok "Borsodba". Valamitől furán hatott minden, a néptelen autópálya is titokzatosnak tűnt. Mint egy hosszú, kanyargós „csúszda”, úgy vitt minket le, egész a „vízig”, de az útszéli táblák és épületek felettébb gorombán suhantak el mellettünk. Áron stabilan fogta a kormányt, a "tempomat" besegített, de éreztem rajta, hogy nagyon ott lenne már. Csak remélni tudtam, hogy a varázslatos víz, amely elhozta barátom számára a nagy pontyokat, hozzám is kegyes lesz. Még sötétségben érkeztünk, nem is csoda hát, hogy mi voltunk az elsők a parkolóban.

Ígéretemhez hűen, itt a II. részben, időrendben haladva, a harmadik Harsányi utam történéseit igyekszem pontosan összefoglalni számotokra. Az első résszel kapcsolatban, sokan fordultatok hozzám, gyakorlati kérdésekkel, így azt ígérem, már itt a bevezető sorokban: aki elolvassa ezt az írást, konkrét és használható információkkal fog gazdagodni...