Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy éves horgásznaptáramban az egyik legnagyobb kihívást jelentő időszakot a nyári, dunai wobbleres pergetés jelenti. Szinte minden év más és más, újra kell tanulni, értelmezni a módszert. A folyó viselkedése és az időjárás nagyban határozza meg a rablóhalak viselkedését. Más-más vízállásnál, más-más kövezések tartják a halat. Figyelembe kell venni a közelgő árhullám érkezését, a víz zavarosságát, a napszak fényviszonyait és ennek függvényében kell kialakítani a stratégiát. Amennyiben a megfelelő helyen vagyunk, akkor sem garantált a siker, hiszen ki kell tapasztalni a megfelelő vízmélységet, ahol a süllők, balinok táplálkoznak és bizony a műcsali színe, mozgása sem közömbös. Ha minden mozaikkocka a helyére került, akkor a fogás sem marad el, de az ide vezető tanulási folyamat években mérhető. Ahogy a horgászemberre folyamatosan ragadnak a tapasztalatok, a helyes megérzések és a jó ütemben meghozott döntések száma egyre növekszik. Tehát, a folyóvízi wobbleres pergetés egyet jelent a változó körülményekhez való dinamikus alkalmazkodással és ez benne a csodaszép. :o)

Lassan egy teljes esztendő is eltelt már, mióta legutoljára a Balatonon jártam. Bizony itt kezdődött el minden. Még 8 éves sem voltam tán, mikor az állami üdülő stégén mogyorófa vesszőből faragott pálcámmal, úszós készséggel és paprikás polentával megfogtam életem első snecijeit. Ej, mekkorát fordult azóta a világ... a természetes éves családi üdülésből negyed emberöltő alatt méregdrága luxusszolgáltatás lett. Nem is csoda, hogy az idő múltával elmaradozott ez a program a naptáramból. Mégis újra és újra csábítgat magához a türkiz zöld tó, hiszen mesés élmények kötnek hozzá még ennyi év távlatából is. Itt cseperedtem horgásszá. Eleinte szerényebb eredményeket produkálva, majd egyre bővülő tapasztalattal felvértezve, szebbnél szebb halakkal ajándékozott meg engem ez a csodás víz. Türelmetlenül vártam hát, vajon mit tartogat számomra ebben az esztendőben. Biztos voltam benne, igen tudtam, hogy ismét kegyeibe fogad majd és elhalmoz kincseivel a magyar tenger ezen a forró nyári napon is.

Javában nyár derekát tapostuk már, mikor beköszöntött hazánkba a pusztító trópusi kánikula. A hőmérő higanyszála hetekig negyven fok közelében szambázott, próbára téve embert és halat egyaránt. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon nehezen viselem ezt az extrém meleget, rettentően igénybe veszi szervezetemet. Nem emlékszem rá, hogy gyermekkoromban ilyen forró nyarakat éltünk volna meg, szárazsággal és aszályokkal kísérve... talán a globális felmelegedés érezteti ilyen gyorsan hatását? Könnyen meglehet, hogy pár évtizeden belül kukorica helyett narancsot és fügét termeszthetünk földjeinken és nílusi sügérre horgászunk majd tavainkban. Komolyra fordítva a szót, meg kéne érteni ezeket a figyelmeztető jeleket és reagálni rájuk, míg nem késő. :o( Folyóink is megsínylették a csapadékhiányt. A Duna igen alacsony szinten csordogált csupán, amit nem igazán kedvelek, mert ilyen körülmények között nekem keservesen szokta adni a halat.

Elhatároztam, hogy néhány alkalommal felderítő túrát tartok a Budapest környéki Duna szakaszon, ugyanis akadt pár hely, amiben láttam némi fantáziát, de idáig nem volt lehetőségem meghorgászni őket. Az ilyen cserkelő pecatúrák általában hétköznapra estek és mikor lejárt délután a munkaidő, a sarokba támasztott mobil felszerelésemmel kiballagtam az előre kiszemelt helyre. Volt amelyik adott halat és akadt olyan próbálkozás is, amely betlivel végződött. Ugyanakkor semmiképpen sem mondhatóak haszontalannak a sikertelen próbálkozások sem, mert jelentős tapasztalatokra sikerült szert tennem általuk. Íme egy csokor a halban végződő történetekről és bár, most nem tudok hatalmas fogásokról beszámolni, inkább arra próbálok rámutatni ezzel a történettel, hogy ahelyett, hogy mások titkait, horgászhelyeit próbáljuk kifürkészni a interneten található képekből, próbáljunk inkább kreatívak, próbálkozó szelleműek lenni. Mert bizony a szerencse általában azok mellé áll, akik elsőként eveznek új vizekre.

Természetesen nem a Formula 1 versenyautói, sőt még csak nem is a manapság egyre kedveltebb salsazás lesz ez alkalommal a témám, hanem a pergetés méltánytalanul keveset érintett, de igen fontos alapelemeiről ejtenék pár szót. Minden pergető horgász megtapasztalhatta már pályafutása során, hogy egy kiválónak tartott „csodacsalival” bizony egy árva kapást sem sikerült kicsikarni. Egy fogós csali beszerzése nem jelenti feltétlenül azt, hogy használatával megnyílnak előttünk a vizek kapui, és szebbnél szebb ragadozók kerülhetnek fotómasináink elé. Tudnunk kell, hogy minden csalinak - ahogy minden halnak is - meg van a saját ritmusa. Az is tény persze, hogy bármelyik műcsalival lehet ragadozó halat fogni, csak elég sokat kell dobálni, de vannak azok a csalik, amiket a különböző halfajok jobban preferálnak. Ha ezekhez a csalikhoz a megfelelő húzási sebesség, ritmus, vagy ütem párosul, akkor fantasztikus eredményeket lehet velük elérni.