Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Beszámoló az első Zóna-Zóna pergetőkupáról
2015. március 08.
Oláh Zoltán

BESZÁMOLÓ AZ ELSŐ ZÓNA-ZÓNA PERGETŐKUPÁRÓL

Március elején rendeztünk egy jó hangulatú pergetőversenyt az Arizóna horgásztavon. Hol? Igen a pontyhorgászok birodalmában most a csukahorgászoké volt a főszerep. Ezen a napon a pergetőké volt a horgásztó, csak a kíméleti területen maradt két bojlis társaság.
„Black-Box” pergető verseny
2011. december 06.
Horgász-Zóna

„BLACK-BOX” PERGETŐ VERSENY

Érdekes és izgalmas versenyre került sor október 16-án a Szécsény mellett található Robinson-szigetek horgászparkban. „A Magyarországon eddig egyedülálló ötleten alapuló megmérettetés különlegessége, hogy a versenyzők a 3 kijelölt szektorból 2-ben csakis és kizárólag a verseny előtt kapott „Black-Box”-ban (szó szerint értve: egy fekete dobozkában) található műcsalikkal horgászhattak” – mesélte Oláh Zoltán, a rendezvény kiagyalója, a Horgász-Zóna webáruház (www.horgasz-zona.hu) ügyvezetője. „Természetesen kizárólag minőségi, és ahogy az eredményekből kiderült, jól működő műcsalik voltak abban a bizonyos dobozban – köszönhetően a verseny főszponzorának, a Savage Gear csalikat forgalmazó Eurostar Kft.-nek.
„Bentről…” (avagy a BLACK BOX egy versenyző szemével…)
2011. október 27.
Nagy Róbert

„BENTRŐL…” (AVAGY A BLACK BOX EGY VERSENYZŐ SZEMÉVEL…)

A verseny izgalmától izzadni kezd a tenyerem, pedig koránt sincs meleg… főleg itt a „B” szektorban nincs, ebben a szűk kis nádnyiladékban, ahol most állok. Takarva az októberi napfénytől, most mégis mindenre elszántan indítom útjára a fekete dobozkából kiválasztott „tvinyót”! A tény: nincs még halam ebben a fordulóban. Ez a gondolat jár egyre a fejemben, miközben a csalim igyekszek egy hínárcsomó mellett elakadás nélkül elvezetni. Hamar ki lehet ám „szállni” a versenyből! Ha itt most nullázok, akkor biztosan, hogy ki… Reggel az „A” szektorban fogott méret körüli csukám parádés kezdésnek bizonyult, de semmit sem ér, ha itt most nem fogok!
HORGÁSZ-ZÓNA „Black Box” pergetőverseny
2011. szeptember 25.
Horgász-Zóna

HORGÁSZ-ZÓNA „BLACK BOX” PERGETŐVERSENY

Az idei évben első alkalommal megrendezésre kerül a HORGÁSZ-ZÓNA „Black Box” pergetőverseny! Miért? Hogy kiderüljön hasonló csalikkal ki a legjobb, ki tud leggyorsabban alkalmazkodni a váratlan körülményekhez… és, hogy miért találtuk ki ezt: Legtöbbünk a bevált szerelékével, műcsalijával horgászik, megtanulta annak vezetési technikáját, érzi minden rezdülését. Ez egy olyan különleges alkalom lesz, ahol egy véletlenszerűen kapott csalihalmazból kell gazdálkodni és kapásra bírni a ragadozókat. Csatlakozz Te is ehhez a kísérlethez, hisszük hogy mindannyian sokat tanulunk belőle. „Black Box” csalidoboz: Különböző típusú műcsalikat csomagolunk egy lezárt „fekete dobozba”. Minden versenyző választ egy dobozt és annak a tartalmával kell horgásznia. Ezen kívül saját műcsalival csak a „B” szektorban lehet horgászni (mindenki fog mindegyik szektorban horgászni). A csalik között gumihalak, twisterek, wobblerek lesznek. Súlyaik maximum 30gr-ot érik el. Ólomfejeket és Not-a-knot kapcsokat mindenki hozzon magával. Időpont: 2011. október 16. (Vasárnap) Helyszín: Robinson-szigetek Szécsény.
A hobbid a szakmánk! Tetejére