2014. április 30.
Bene János
Az egész egy beszélgetéssel kezdődött. Ádám barátom mesélt egy olyan tóról, ahol megfogta az eddigi legnagyobb pontyát. Ezen az élménytavon (Kisváci horgásztó) csak úszós felszereléssel lehet horgászni, igazán szép és nagy halakat lehet szákba terelni. Gondoltam itt az idő meglátogatom ezt a tavat! Tavasszal vásároltam egy Daiwa Aqualite Power Match 390-et, gondoltam kipróbálom. Feltettem rá a Shimano Stradic harcifékes orsómat, amire kedvenc Colmic zsinóromat csavartam 18-as méretben, előkém pedig 16-os lett. Horognak egy nem túl nagy Prestont választottam.
2011. szeptember 13.
Darabos Tamás Zoltán
Ebben a nehéz, válságokkal teli világban igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy sikerült az idei évben is eljutnom egy tengerparti országba. Természetesen a két hét dajdajozás kemény évközi lemondásokkal párosult, de végül sikerült eljutnom az Adriai tenger partján elterülő olasz városkába, Martinsicuroba. A régi, megviselt matchbot így újra bekerült a kocsiba a poggyászok közé, és a hűtőláda mélyére is elrejtettem egy doboz csontkukacot az ideges tekintetek elől. Sajnos, a sok érdekes program mellett csupán néhány óra jutott horgászatra, de kár lett volna kihagyni Róma, Velence, vagy San Benedetto megtekintését néhány apró halacskáért cserébe.
2012. április 04.
Galambos Sándor
Ahogy mondani szokás, a puding próbája az evés. Az úszóé pedig a horgászat. Hosszas méregetés és „laboratóriumi” vizsgálat után eljött az ideje, hogy élesben is kipróbáljam a Middy csonti kosaras úszóit.
Mivel angol termékről van szó, nem csoda, hogy elsősorban angol horgászoknak is tervezték. Valljuk be, az ottani körülmények homlokegyenest mások, mint itthon. A legtöbb filmen, amit angliai tavi horgászatokról láttam, feltűnt a nagyon rövid ereszték, mind rakós, mind matchboton. És persze az ehhez passzoló rövidke úszók.
2021. május 04.
Oláh Tamás
Ha tavasz, akkor fonyódi csatorna! Ha tavasz, akkor úszózás! Ha még ismeretlen számodra ez a módszer vagy "jó pap, holtig tanul" szellemében horgászol, akkor olvass tovább: Tomi tippjei az élménypecát keresőknek!
2014. június 02.
Bene János
Ez a horgászat is egy beszélgetéssel kezdődött! Még Vácon említettem Tamásnak, hogy kicsit már feedereznék... Ő javasolta a Carplove-ot Gödöllő mellett, aminek a vezetését a barátai vették át.
A következő pecát így ide szerveztem. Ahogy lenni szokott, megint nehezen indult a dolog. Kicsit késve tudtam indulni, így csak délben értem a Carplove horgász és pihenőpark kapujába. A bejáratnál megváltottam a napijegyemet és beszéltünk egy pár szót a parkról meg a tavakról. Mert nem csak egy tó van! Rögtön három: az első kettő név szerint Roky meg Bumeráng, a harmadik meg a Big ponty! A kis tavakon igazi élmény pecára lehet számítani, a nagy tó meg a nevéhez méltóan igazi nagyhalas (a tógazda tervei szerint további telepítéssel). Én ma a kis tavak egyikét választottam. A bejárattól egy kicsit még autózni kell a tavakig, de szinte a tóparton lehet parkolni.
2019. május 29.
Tanács Jani
Néhány óra, egy fél nap is, amit hobbinkra fordítunk, fel tudja pezsdíteni a horgászember életének állóvizét! Persze benne van a pakliban, hogy nem tudunk aznap "csodát" tenni. Mit tehetünk ilyenkor? Egyszerűen vissza kell menni!