Nincs is jobb, mint egy jó kis kosarazás a ráckevei Dunán... Fogadjátok szeretettel Gazsi Máté (Bravo Baits) beszámolóját!

Hát eljött újra és hozta a színes széllelbélelt kabátját is magával az ősz. Leterítve azt a földre, kissé megpihen, míg a váltás érkezik. Legszebb hónapok az évben. A fák levetkőzik ágaikról a szivárvány összes színében pompázó leveleiket, hogy egy még színesebb szőnyeget formázzanak a talpam alá...

Szinte észrevétlenül csente el az a fránya kalendárium a tavaszt és lám-lám, máris júniust írunk... Épp ezen tűnődtem, amikor a legutóbbi horgászatomra pakolgattam össze, a már jól megszokott holmijaim...

Ismét egy rohanós vasárnapi peca! Kezd már ebből „elegem” lenni! Mármint abból, hogy ilyenkor, folyton, málhás lóként érkezek, és mindezek tetejébe, már a bepakoláskor azon gondolkodhatok, hogy ezt a sok cuccot, hamarosan, ki is kell majd pakolnom... De jó lenne már egyszer végre, nyugodtan végig horgászni legalább három napot, sóhajtok magam elé, miközben elindulok a tó irányába…

„A piros színű, legerősebb spiccem, hirtelen szemet gyönyörködtető ívben indul meg a víz felé… Hatalmas a hőség - az arcomat és a kezemet izzadságcseppek öntik el - amikor a nyél felé nyúlok izgatottan. Érzem, a pulzusom rohamosan emelkedik, de ennek ellenére azért, határozottan megemelem a botot. A pillanat törtrésze alatt, a vékonyka spicc, azonnal „irányba áll”, majd némi meglepetésemre, lazulni kezd a zsinór… orsóm hajtókarjával, gyorsan visszanyerek pár métert a dobra, mikor nem messze tőlem, felemelkedik a víztetőre egy széles, barnás-zöld hát. Fújok egyet és lazítok a féken - mindkettőre szükség volt - hisz a hal iszonyatos erővel tör ki a túlpart irányába…”