Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
A Tatai derítő tó
2013. augusztus 12.
Püspöki László

A TATAI DERÍTŐ TÓ

A Tatai derítő tó 32 hektáros és bátran kijelenthetem, hogy akadós! Nem kicsit, nagyon! Régóta járok ide, idestova 20 éve. A magas partra járok, főleg mert ott nincs akkora tömeg és tapasztalataim szerint arra vannak a nagyobbak:) A 2-es kép a stégekről fényképezve mutatja a magaspartot az 5-ös kép meg már onnan van fényképezve. A meghorgászandó távolság 50 méter körül van és egy akadósor elé dobálok ilyenkor. Fontos tudni, hogy a magas parton végig ebben a távolságban húzódik az első akadósor, majd ezután 10-15 méterrel van még egy. A képeken látni a kiálló bokrokat, fákat, de mellettük is van végig, amik nem látszanak! A vízmélység itt 1,5-2 méterig alakul. Iszapos, ami kb. 15cm. Halállomány: Főleg ponty, amur de keszeg és szép kárászok is vannak. A rablóhalasok is megtalálják a számításukat:) Harcsa és süllő de csuka is szép számmal akad. Technikák, felszerelés: Na itt nehéz a dolgom de azért leírnám én mivel és hogyan vagyok eredményes. Az akadók miatt Heavy feederrel szoktam horgászni. Ez egy 360-as botból (nem kell nagyot dobni) 50-es nyeletőfékes orsóból áll. Főzsinór 22-25. Ez alá nem érdemes menni, mert könnyen szakadás lehet belőle! Horog 6-os méret ki mit szeret:) Dobóelőke használata nem indokolt!
A hobbid a szakmánk! Tetejére