Az alábbi színes képkockákon és beszámolón keresztül, most, egy ez idáig nem megszokott témájú összeállítás következik! Egy olyan eseményről szólok, amit reményeink szerint, sok-sok hasonló követ még a jövőben.

Horgászbarátommal és ZÓNÁS csapattársammal, Csákó Robival, már régebb óta terveztük a visszatérést egy számunkra „oly kedves” bányatóra. A 24 órás rövidke túránk egyéb apropóját, a ZÓNA PATRONOK élesben való tesztelése adta, nameg a nyár végi, utolsó hosszú hétvégét se szerettük volna csakúgy elpazarolni…

Ahogy ígértem az előző írásomban, most a Pölöskei tározót igyekszek úgy bemutatni, ahogy én láttam, látom a horgászataim során. Saját készítésű fotókkal illusztrálom a beszámolóm, remélem, ezzel élethűen adhatom vissza a tározó szépségét, vadregényességét.

Azzal a céllal készült ez az írás, hogy bemutassam, mi hogyan használjuk a Zóna Patron kukorica locsolókat. A horgászvíz kiválasztásakor döntésünk a Háziréti horgásztóra esett, itt van Budapest mellett, szép környezetben fekszik, és nem utolsó sorban mostanában megint kezdenek beletenni halat. Írás közben aztán rájöttem, hogy nem csak a PATRON-ról fog szólni a cikk, hanem a tóról és a hangulatról is.

Jászkunsági „gyerek” vagyok… őseim a Tisza és a Kőrösök mellett éltek. Büszkén vállalom, honnan jöttem, sőt erőt is merítek belőle minden nap. Apám Mezőtúron, a Körösök és annak holtágai mellett nőtt fel, míg anyai oldalról felmenőim, Tiszaföldváriak voltak. Ennek köszönhetően, gyermek éveimében, sokat horgászhattam a Tiszán, annak holtágaiban, a kisebb nagyobb csatornákban és persze ott volt a Kőrös… Kitörölhetetlen évek voltak, előbb mogyorófa vessző, aztán nádbot, majd jött a ruszki „teló”… A mai fiataloknak elképzelhetetlen ma már, micsoda érzés volt kézbe venni az első kétrészes üvegszálas Germina botot és Ryobi orsót…Ifjú éveimben leginkább a Tiszára és holtágaira jártunk, és ott volt nekem a kedves Zagyva, ahol a csukák mellett, gyönyörű domolykók várták a vízre „pottyantott” tücsköt…

Az elmúlt fél évben nagyon sokat gondolkodtam a pontyhorgászatot illetőleg, vajon merre, hogyan tovább… egy valamiben biztos voltam, szakítani akarok az intenzív tavakkal és nem szeretnék látni több széttépett szájú halat. Felmerült opcióként a természetes vizeken való horgászat is, de az ezzel járó, több napig kint alvós, sátorozós életmód valahogy nem illeszkedik a habitusomhoz. Őszi pergető barangolásaim során viszont felfigyeltem egy, a Vértes hegység eldugott völgyében található gyöngyszemre, a Somóhegyi horgásztóra, ami bár nem hatalmas vízterület, mégis egy békés környezetben eltöltött, nyugodt délutánt kínál a horgászember számára. Arról nem is beszélve, hogy míg én a csukákat hajkurásztam, a csipeszes sporttársak, ugyan nem kapitális, de igen szép, egészséges, életerős pontyokat parancsoltak szákba. Így esett meg, hogy faterral egy májusi családi kapcsolatokat ápoló horgászatra érkezünk ennek a gyönyörű tavacskának a partjára.