Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Szezonzáró MINDENAMIFEEDER
2012. november 19.
Nagy Róbert

SZEZONZÁRÓ MINDENAMIFEEDER

2012. november 4-én került megrendezésre a Szekeres Tibor vezetésével működő mindenamifeeder portál, már-már szokásosnak mondható, szezonzáró páros horgászversenye. A helyszín nem meglepő módon a RAB-horgásztó volt, ahol a lassan mögöttünk maradó szezonban, már számtalan jól sikerült, halban gazdag verseny lebonyolítására került sor. A szabályok, szektorok teljesen egyértelműek voltak, így minden megjelent csapat reménykedve ült le a kora reggel kisorsolt helyére. Erre a versenyre, nagy örömömre, újra társamnak tudhattam Molnár Zsanettet, akit bizonyára – feeder botos körökben – nem kell külön senkinek sem bemutatni. Mindketten bizakodva foglaltuk el a „hosszú oldal” középső részén található rajthelyünket és izgatottan készültünk a 6 órás versenyre…
Mindenamifeeder Szuperkupa, Rab tó - a versenyzők szemével
2012. október 08.
Horgász-Zóna

MINDENAMIFEEDER SZUPERKUPA, RAB TÓ - A VERSENYZŐK SZEMÉVEL

Lassan elülnek már a Mindenamifeeder Szuperkupa utórezgései is, ezzel együtt azonban az ott szerzett tapasztalatok is kikristályosodtak. Mostani témánk a feederezés emberi aspektusa, azok a dolgok, amiket kívülről nem látni… Biztos sokakat érdekel, min gondolkoznak, hogyan érzik magukat a versenyzők a verseny előtt és alatt. Mivel erről azért sajnos keveset olvasni, mintegy „hiánypótlásként”, megkérdeztük házi versenyzőinket, meséljenek egy kicsit a függöny mögötti dolgokról… A Horgász-Zóna csapata szektorgyőzelemmel a végső 3. helyet szerezte meg a Rab tavon rendezett Mindenamifeeder Szuperkupán.
Mindenamifeeder Szuperkupa, Rab tó – a kulisszák mögött
2012. szeptember 25.
Horgász-Zóna

MINDENAMIFEEDER SZUPERKUPA, RAB TÓ – A KULISSZÁK MÖGÖTT

Szekeres Tibi vezetésével működő Mindenamifeeder közösség 2012-es versenyprogramjának méltó lezárásra került sor a Heves megyei Rab tavon. A Nagydíjon mi Zónások is részt vettünk, az itt szerzett tapasztalatokról szeretnék egy kis összefoglalót adni, ami hasznos lehet minden versenyzőnek, vagy a tóra látogatónak. „Mit is mondtál, mivel csaliztál?” – kérdeztem rá hirtelen a verseny győzteseinél a nap végén, de sajnos még nem volt elég fáradt Kurucz Dávid és Páll Eörs sem, hogy bedőljön a cselnek. A Horgász-Zóna csapata - Molnár Zsanett és Nagy Róbert - is elég szűkszavú volt... Nem baj, azért így is eleget láttam, hallottam, hogy legyen mit mondanom!
Edzésnap a Rab horgásztavon
2012. augusztus 15.
Molnár Zsanett

EDZÉSNAP A RAB HORGÁSZTAVON

2012. augusztus 11-én 24 órás páros verseny lesz az Energofish - Rab horgásztó közös szervezésében, melyre már kb.1,5 hónapja készülök – sokáig még csak gondolatban. 1 héttel a verseny előtt azonban úgy döntöttem, hogy tartok egy edzésnapot megnézni, milyen etetőanyagok és csalik működnek mostanában ezen az intenzíven telepített vízen ilyen nagy kánikulában. Az edzésre augusztus 5-ét vasárnapot választottam, a hét legmelegebb napját.
Újra Zóna-kupa!
2012. június 05.
Horgász-Zóna

ÚJRA ZÓNA-KUPA!

Horgász-Zóna baráti találkozó és egyéni horgászverseny Rab horgásztó, 2012. július 8. A tavalyi izgalmas páros feeder verseny után idén is megrendezésre kerül a Horgász-Zóna találkozó és horgászverseny! A Zónás versenyek sajátossága, hogy alacsony nevezési díj mellett nagy értékű fődíjért folyik a küzdelem – természetesen a jó hangulat, a finom ebéd és a kellemes társaság is garantált!
Balinok matchel
2012. január 03.
Szekeres Tibor

BALINOK MATCHEL

Nyár vége volt, legalábbis azt hittük, mikor a spiccbámulós, feederes-versenyes horgászatokat megunva útra kelhettem. A célom az új élményekkel való feltöltődés, egy kis változatosság, mert hát bármennyire is kedvenceim a rezgőspicces botok és igyekszem szépen lassan versenyszinten elsajátítani ezt a technikát, azért jóból is megárt a sok... Célom eléréséhez az eszköz egy könnyű, lágy telematch volt, mellyel a Rab-horgásztó kristálytiszta vízében cirkáló balinokat akartam megzabolázni, egy kis vízközti wagglerezés keretében.
A hobbid a szakmánk! Tetejére