Megint nem „vigyázott rám” eléggé, a nagy folyóval kettészelt város. Így történhetett, hogy már kora hajnalban, ébredése előtt, elhagytam lüktető „szívét”. Utam, mint annyiszor azelőtt, ismét az öreg Tiszához vezetett...

Fogadjátok szeretettel hagyományos Újévi köszöntőnket!

Ülök az autóban, egyedül vagyok. A megkopott ablaktörlőgumim monoton „puffogása”, valamint a mogorva, ejtőernyősökként érkező, kövér esőcseppek, lassan, de egyre biztosabban kezdenek ütemet diktálni az agyamnak. Tudom, érzem, indulnom kellene már, de kimondhatatlanul tompának és erőtlennek érzem magam hozzá. Gondolataim, egész máshol járnak, időről időre visszatérve ahhoz a naphoz, amely mélyen belevésődött az emlékeimbe…

Az elmúlt években sokat töprengtem azon, hogy vajon, mitől lesz valaki az átlagnál eredményesebb horgász. Gyakran teszem fel magamnak a kérdést: mik azok a külső és belső tényezők, amelyek alapjai lehetnek a sikeres halfogásnak? Egy biztos: urbanizált világunkban nagymértékben megváltoztak a horgászati lehetőségek és szokások. A szűkös szabadidő és az ezzel szorosan összefüggő stresszes életmód, új irányvonalat szab a horgászsportunknak is...

Azzal kezdeném, hogy bevallom, hirtelen már azt se tudom, hogy hogyan kell megcímezni ezt a fránya borítékot. Bélyeg is kell rá majd persze, de kezdjük csak az elején: a bal felső sarokba a címed kerül, aztán jobbra le, majd a sajátomat kell írnom! Levélpapír dukál, na meg rendes toll, milyen „fura” dolgok ezek manapság… Nézzük csak tovább! A betűket lassan formálom a papírra, a gondolataim már régen messze járnak, miközben az izgatottságtól, kissé dőlnek a soraim…

Piszkosfehér „zsiguli” erőlködik fel a gátoldalon. A „túloldal” egy más világ… Kedvesen köszönnek a hatalmas nyárfák, ők azok, akik évszázados titkokat őriznek, emberi sorsok élő, de néma „krónikásai”. Szelíd árnyékukban pihen meg végül a megpakolt autó és annak utasai...