Igazán nem panaszkodhatok az elköszönő esztendőre. Igaz, rengeteget jártam érte a vízpartra, mint tán ezidáig még soha, de igen szép halakat sikerült a fényképezőgép lencséje elé emelni. Akadt köztük termetes harcsa, derekas süllő, hatalmas csuka, de balinból és fekete sügérből is sikerült rekordokat döntenem. Ráadásul az év utolsó horgászatán végre-valahára nyakon csípnem álom süllőmet, amely igen sokáig áll majd fogas ranglistám élén... legalábbis akkor még ezt gondoltam. :o) Nem is reméltem, hogy az élet ilyen gyorsan megismétli önmagát és erre a kivételes fogásra sikerül majd ilyen hamar rákontráznom. Na, de ne szaladjunk ennyire előre az időben, elmesélem rövid történetét, hogyan indult a 2014-es esztendőm...

Vajon mi a jussa a fogcsikorgató hidegtől zúzmarás, billegő dunai köveken bukdácsoló horgásznak? Vajon mi ösztönzi arra, hogy az embertelen körülmények ellenére is napról-napra a folyóparton érje őt a naplemente, miközben veresre csípett, fagyott arccal bámulja a víztükröt, hatalmas vattacukrokat fújva a mardosó téli levegőbe? A környezete bolondnak tartja, de ő fittyet hány rájuk, mert ott várja őt, oda csalogatja a lehetőség, hogy horogvégre kerítse a hőn áhított csúcsragadozót, amelyet az enyhe hónapok elérhetetlenné tesznek számára. Bizony keserű kenyér a parti süllőhorgász élete... míg a csónakos sporik a mederben kutakodva szebbnél szebb sárkányok nyomába erednek, a köveken toporgó pergetőnek nem marad más, mint a kitartás. Várni a pillanatot, mikor a nagyok végre elérhető távolságba kerülnek és eljön az ő ideje...

Mivel jelenleg is tart e nemes ragadozó fogási tilalma, így arra gondoltunk, Ti is szívesen olvastok itt a Zóna magazinban egy jó kis csukás történetet. Most, Darabos Tomi barátunk jóvoltából, még ha csak virtuálisan is, de legalább mindannyian újra "csukázhatunk..." Jó szórakozást mindenkinek!

Az idei évben igencsak elhúzódott a nyár. Már november végét írtuk, de még mindig kellemes napsütés, tavaszias idő és röpke rovatok kísérték horgásztúráinkat. Szinte hihetetlen, de még szúnyogokba is belefutott az ember. A szokatlan időjárás kedvezett a csukáknak, de jelentősen csúsztatta, a már régóta várt, fagyos dunai süllőszezont. Nem csoda hát, ha kapva a lehetőségen, beiktattunk a horgásznaptárunkba egy csónakos tavi süllőzést Bence barátom egyesületi taván. Sajnos, idén elkerültek engem a szebb tüskés hátúak, pedig hajkurásztam őket eleget a folyami köveken, mégis csak az aprajából sikerült csupán nyakon csípnem egyet-egyet. Nem csoda hát, ha fogunkat fogasokra fenve érkeztünk meg, a nádasokkal körülölelt tavacskához ezen a nyirkos késő őszi reggelen.

Az idei ősz alkalmával kiemelt figyelmet szenteltem csukás horgászataim során a természetes vizeknek, hiszen számomra jóval nagyobb kihívást jelent vad környezetben becserkészni egy-egy ragadozóhalat, mint egy csúfolt teknőben várni a nagy valószínűséggel bekövetkező kapást. Itt utána kell járni a zsákmánynak, ismerni kell szokásait, búvóhelyeit. Nem elég csupán csónakkal ráállni a tuti törésre és cserélgetni a műcsalikat. Bizony, ez az árkon-bokron átverekedős, hosszú kilométereken át gyalogolós, küzdelmes cserkelő peca az egyik kedvenc módszerem, ha pergetésről beszélünk. Miután túl vagyunk az idei második sikeres Tisza tavi horgászaton, úgy döntötten hogy sorra járom a számomra érdekes Duna és Tisza holtágakat, kihasználva a november végébe nyúló nyár kínálta kellemes időszakot. Tudtam, ilyen körülmények között meg kell dolgozni keményen minden halért, de az emberiséget ugye mindig a kihívások viszik előre... :o)

Horgászpályafutáson során megfordultam jó pár vízen, de a Tisza ez idáig valahogy mindig kimaradt az útitervből. Hallottam meséket, olvastam történeteket a halakban bővelkedő szőke folyóról, de a nehezen áthidalható távolság miatt sosem jutottam el a lassan csordogáló folyam partjára. Rendkívüli módon izgatott lettem tehát, mikor körvonalazódni látszott egy Tisza-Tisza tavi hétvége ötlete, melyet Andás barátommal október derekára ütemeztünk be naptárunkba. Az elhúzódó vénasszonyok nyara kitűnő lehetőséget kínált egy csónakos kősüllő vadászatra a kiskörei tározó alvízének homokzátonyai között. Pocsai Pisti és Turza András, helyi partizánok társaságában vágtunk neki a tiszai kavicsok becserkészésének. És mint végül kiderült, bizony nem hiába tettük meg ezt a hosszú utat, a felénk oly ritkán horog végre kerülő, gyönyörű kősüllőkért.