- Ni! Gyün mán a fiú. – mondta az öreg.
- De hun a szürke? - kérdezte a horgász.
- Nem tán éhagyta azannyakeservit? – kérdezte az öreg.
- Azannyakeservit! Nem tán. – mondta a horgász.

Volt egyszer hol nem volt még az Óperenciás tengeren is túl, de az üveghegyen innen egy csengő hangú kis patak. Ez a kispatak egy apró kis tavacskába csordogált, amely épp egy szép kerek erdő közepén terült el. Partját dúsan szegélyezte a sás, a nád és számtalan szebbnél szebb gyönyörű kisvirág. Ezek között szeretett legjobban túrni a kurta farkú kismalac. A levegőkben pillangók libbentek, a parti fákon madarak trilláztak. Nem volt ám ez egy nagy tó, épp csak akkora amilyennek illik lenni egy ilyen vidéken. Vidám is volt minden élőlény, aki csak a közelében élhetett. Az öreg mocsári teknős, a karcsú vízisikló, a cserregő nádi poszáta, a kecskebéka, a vízipók, a bölcs bagoly, a fürge nyuszi, a kecses őzike és sokan mások az állatok népes seregletéből. Egy bánatuk volt csupán, ugyanis élt ebben a tóban egy apró halacska is, akinek soha be nem állt a szája. Tőle zengett a környék. Folyamatos locsogásával rendszeresen megzavarta a teknős délutáni sziesztáját. Túlkiabálta a rigók füttyét, belebeszélt még a békák énekébe is.

Idén tavasszal is, amint az lenni szokott, jártam a vizet, figyeltem az ébredő természetet, a nap-nap után előtűnő apró rügyeket. A bakcsók nyomát még hiába kutattam, de mocsári teknősből annyi volt, mint csillag az égen. Érdeklődtem is szerencsésebb horgásztársaknál, akik megengedhették maguknak a vízparton való időtöltést. Nézelődtem, s nagyritkán próbálkoztam, de nagyvadra sikertelenül. Pedig nyakamon volt az április, ami eddig még mindig tartogatott valami érdekes meglepetést. Mióta az életem részévé vált a víz folyamatos figyelése úgy tapasztaltam, hogy ez az a hónap, amikor az embernek elég akár a zuhany alatt kinyitnia a száját, ott is beleúszik a sült hal.

Talán az eddigi legszínvonalasabb Nemzetközi fegyver-horgász- vadász kiállításon vagyunk túl, ahol korosztálytól függetlenül kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a számításukat! Volt idén is minden, ami szem szájnak ingere, az óriási méretű akváriumtól kezdve egészen a harckocsiig…

Ilyenkor télvíz idején a legtöbb horgász, köztük jómagam is csak ábrándozik a vízpartról. Elképzeli, ahogy szeretett botjaival és orsóival újra beveti, horgait leül a kellemes tavaszi napsütésben és várja a következő kapást. Leszámítva azt az egy-két elvetemült és bátor sporit, aki ilyenkor is kimegy lógatni (hozzáteszem minden tiszteletem az övék) nekünk, átlag horgászoknak csak a tv műsorok az újságok esetleg a tavalyi feljegyzéseink és képeink maradnak, amiket ilyenkor nagy előszeretettel és sóvárogva nézegetünk.

Horgászemberként gyakran gondolkozom el arról, hogy vajon a halak hogyan érzékelik a külvilág történéseit. Hajlamosak vagyunk ezt a kérdést a saját magunk, emberi tapasztalatai szerint elképzelni. A vízparton sokszor variáljuk a csalik színét és formáját abban bízva, hogy halaink hamarabb megtalálják és felveszik azt. De valóban így van-e ez? Mit láthatnak a halak a víz alatt? A tudományos világ jelenleg is folytat kutatásokat ezen a területen, ami még bizonyára sok-sok meglepetést tartogathat nekünk, sporthorgászoknak is.