Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Melegebb vizeken
2011. április 16.
Darabos Tamás Zoltán

MELEGEBB VIZEKEN

„Ez a harc lesz a végső!” - dúdolgattam magamban, a még gyerekkoromban, utolsó generációs úttörőként tanult dallamokat, miközben a látóhatáron lassan feltűntek a bokodi hőerőmű óriás, piros-fehér sávos kéményei. Amikor ide érkezik az ember, mintha egyszeriben a régmúlt szocialista időkbe térne vissza. Az egész tavat belengi az iparosodás és az urbanizáció érzése, ahogy elhaladunk, az annak idején még a bányákból csencselt gerendákból megépített, vízen álló kunyhók hada mellett. Az erőmű kifolyójához érve nagyot dobban a lakótelepi ember szíve, hiszen a betontól betonig kijelölt horgászterület ismerősként köszönti a szürke falakhoz szokott horgászt. És ez most nem az irónia helye. Ennek a mesterséges környezetnek is van egyfajta bája, akár az ősvadonnal körülölelt természetes vizeknek. Nem rosszabb itt horgászni, nem jobb, csupán egyszerűen más.
Szezonzáró MINDENAMIFEEDER
2012. november 19.
Nagy Róbert

SZEZONZÁRÓ MINDENAMIFEEDER

2012. november 4-én került megrendezésre a Szekeres Tibor vezetésével működő mindenamifeeder portál, már-már szokásosnak mondható, szezonzáró páros horgászversenye. A helyszín nem meglepő módon a RAB-horgásztó volt, ahol a lassan mögöttünk maradó szezonban, már számtalan jól sikerült, halban gazdag verseny lebonyolítására került sor. A szabályok, szektorok teljesen egyértelműek voltak, így minden megjelent csapat reménykedve ült le a kora reggel kisorsolt helyére. Erre a versenyre, nagy örömömre, újra társamnak tudhattam Molnár Zsanettet, akit bizonyára – feeder botos körökben – nem kell külön senkinek sem bemutatni. Mindketten bizakodva foglaltuk el a „hosszú oldal” középső részén található rajthelyünket és izgatottan készültünk a 6 órás versenyre…
Horgászat, határok nélkül…
2011. május 31.
Harangi Csaba

HORGÁSZAT, HATÁROK NÉLKÜL…

Frici barátom már hetek óta rágta a fülemet, hogy menjünk el Nyíregyháza mellé horgászni, a Verba tanyára, nem fogom megbánni. Sosem értem rá, mindenféle okok miatt, de annyira hiányzott a peca, hogy egy szabadság kivételét megéri a munkahelyen, tehát a péntek miénk. Indulhatunk is, majdnem komplett Big Fish Team formában, Frici, Peti és én.
Az amur feederes horgászata-2. rész
2010. július 21.
Szekeres Tibor

AZ AMUR FEEDERES HORGÁSZATA-2. RÉSZ

Mint az előző cikkben említettem, az amur erős és nagyra növő hal, ezekhez a tényezőkhöz igazítanunk kell felszerelésünket is. Az amur ereje, hirtelen megugrásai által ki tudja használni szerelékünk gyengepontjait. Az általam javasolt felszerelés olyan vizekre vonatkozik, ahol már régóta telepítenek amurt, a víznek természetes környezete van, vannak nádfalak, akadók, víz fölé nyúló faágak, egyszóval az igazi tavakra. A kopár, egysíkú műanyagtavakon, amik csak egy-két évesek természetesen jóval finomabb szerelékkel is horgászhatunk, de az ilyen vizekből való halkitermelés számomra nem egyenlő a horgászattal, szerintem ahhoz kell az a természetes környezet, ahol természetes a halak viselkedése, nem csak oda vissza úszkálnak a kis medencében…
Keszegek nyomában…
2011. szeptember 20.
Varga Dávid

KESZEGEK NYOMÁBAN…

Nemrég egy kedves ismerősömmel beszélgettem a keszegezés rejtelmeiről. Hosszasan taglaltuk egymásnak a tapasztalatainkat. Szóba került a MIDDY cég egyik terméke a csonti kosár névre hallgató kis „kütyü”. Mivel én még nem próbáltam, kaptam pár darab kosarat különböző méretben, hogy szerencsét próbálhassak vele kedvenc vizemen. Kezdetben kicsit bizalmatlan voltam a kosárral kapcsolatban, de a horgásznap végére kiderült, hogy kétségeim alaptalanok voltak.
Barátok pecája
2011. augusztus 15.
Harangi Csaba

BARÁTOK PECÁJA

A nyári szabadságok letelte után vagyunk, így ideje lenne a Big Fish Teamnek együtt pecáznia egy igazán kellemeset. Igazság szerint egyikőnk sem pihente ki magát és a gondok is csak inkább sokasodnak, mint fogynának, nincs más megoldás, csak a horgászat.
A hobbid a szakmánk! Tetejére