Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
I. HORGÁSZ-ZÓNA&MAD Pontyfogó kupa
2013. október 16.
Nagy Róbert

I. HORGÁSZ-ZÓNA&MAD PONTYFOGÓ KUPA

Az alap ötlet, hogy mi ZÓNÁSOK „csináljunk” egy 48 órás pontyfogó „versenyt”, már nyár közepén megszületett. Bár eddig programjainkban nem kapott helyet ilyen jellegű verseny, mégis, eredeti elképzeléseink szerint, egy jó hangulatú, őszi, baráti találkozó keretein belül érdemes lesz összemérni jártasságunk a pontyfogásban. Úgy gondoltuk, hogy ebben a 48 órában „méltóképpen ünnepelhetjük együtt”, azt a nagyszerű időtöltést, amit a hétköznapokon, legtöbbször, egyszerűen csak horgászatnak nevezünk…
Egy nehéz nap éjszakája
2010. június 01.
Darabos Tamás Zoltán

EGY NEHÉZ NAP ÉJSZAKÁJA

Lassan beborította a tájat a sötétség, ahogy botjaink mellett ülve csodáltuk a lemenő nap utolsó sugarai által beragyogott aranyhidat a Római tó víztükrén. A mögöttünk álló nehéz nap egy életre szóló élményekkel ajándékozott meg minket. Elégedetten pihentettük szemeinket a kapásjelzőkön tudva, hogy a történetnek itt még nincs vége, hisz a beköszönő éjszaka még tartogathat számunkra meglepetéseket. Az aranyszínű táj lassan elsötétült és a környéket beborította a fekete éjszaka. A csendet csak a szúnyogok zümmögése törte meg néha, ahogy elröppentek az ember füle mellett.
Ősszakállú pontyok
2011. november 10.
Horváth Ádám

ŐSSZAKÁLLÚ PONTYOK

„Mi is jut az ember eszébe az őszről?” Hát mi más, mint elmúlás, a kiöregedés. A természet ilyenkor kiöregedik, és minden ledermed, vagy lelassul. Az éjjelek hosszabbak lesznek, és csodálkozunk, hogy ilyenkor, amikor most már sötét van, nyáron, a strandon úszkáltunk a forróságban. De ennek vége, DE majd egyszer újra eljön a nyár, vagyis nincs vége.:) A természet korforgása az élet alapkoncepciója. Hiszen ilyenkor érik be a föld és pihen minden, hogy tavasszal megújult erővel kezdődjön az év.
Októberi peca
2011. november 29.
Neubrand Antal

OKTÓBERI PECA

Október közepét írtunk, amikor sikerült szabaddá tennem magamat arra a hétvégére, amikor a kollégák egy jónak ígérkező pecát szerveztek. A Cser-tó volt a kiszemelt helyszín ahová ők rendszeresen járnak. Sok jót meséltek erről a helyről így izgatottan vártam a szombat reggelt. A hajnali háromkor kelés kevéssé tetszett, de szükséges volt, mert fél ötkor találkám volt Lacával. A többiekkel ötkor találkoztunk az autópálya melletti egyik benzinkútnál. Természetesen mi értünk oda a leghamarabb. A kutas hölgynek is elég korai lehetett az időpont, mert várni kellett rá pár percet mire előjött hátulról. Kifelé menet azért majdnem hasra estünk egy jól megtermett kutyában mely éppen fókának képzelhette magát. Amíg vártunk magamra vettem a sí overallomat mert igencsak röpködtek a mínuszok. Miután mindenki megjött nekiindultunk és ahogy terveztük fél hatra oda is értünk a tópartra.
Aki nem kockáztat, nem is nyer
2012. augusztus 10.
Darabos Tamás Zoltán

AKI NEM KOCKÁZTAT, NEM IS NYER

Lassan hozzászokhattunk már az utóbbi évek során, hogy a június a napsütéses kánikula helyett inkább viharokkal, záporokkal teli frontos időt hoz, mintha már nem is a nyár része lenne ez a hónap. Az embernek nagyon észnél kell lennie, ha több napos túrát tervez, mert az önfeledt szórakozást könnyen elsöpörheti egy hirtelen lecsapó vihar. Ha meg olyan helyen horgászunk a szabad ég alatt, ahol még menedéket sem lehet találni az égi áldás elől, akkor igazi istenkísértéssé válhat a tervezett túra. Most mi is egy ilyen helyzetbe csöppentünk faterral, mert az időjárás előrejelzés nem túl sok jóval kecsegtetett erre a hétvégére. Mégis úgy döntöttünk, hogy belevágunk, a már hónapokkal előre lekötött huszonnégy órás pontyos túránkba, hiszen aki nem kockáztat, az nem is nyer... meg persze a kikért szabadságot sem szabad hagyni elúszni.
Indul a Bojlis-Zóna!
2009. november 03.
Szekeres Tibor

INDUL A BOJLIS-ZÓNA!

A bojli, mint csali és a bojlizás mint módszer és szemléletmód, a sportszerű horgászat „őshazájából”, Angliából indult. Az, hogy pontosan ki találta fel e csalit és ki a módszert, még a szigetországban is vita tárgyát képezi, többféle verzió is elolvasható az angol nyelvű forrásokban. Az mindenesetre leszűrhető, hogy elsőként a horog elé hajszálelőkén felkínált csalis technika alakult ki, és ehhez született meg a tökéletes ponty csali, a bojli.
A hobbid a szakmánk! Tetejére