Hol is kezdjem, nem tudom már hisz ez a nyár olyan élményekkel bővítette ismereteimet a horgászatról, amelyeket sose fogok elfelejteni. Kezdjük mindjárt azzal, hogy új barátokat ismertem meg. Egy mentorra is sikerült szert tennem, aki a bojlis horgászat alapjait megtanította nekem. Nem tudom elégszer megköszönni neki jószívűségét.

A nagy halak utáni vágy és a bennem szunnyadó horgász ösztön nem hagy egy perc nyugtot sem. Nap, mint nap újabb horgászatokat tervezek. Álmaimban halakkal küzdök, miközben egy tavaszi portyán a sekély víz határán, gyors irányváltoztatással, alacsonyan a föld fölött repkedve, egy bíbic hallatja vijjogó „bé-bic” hangját… ezzel ébresztve fel engem az álomvilágból.

Az elmúlt fél évben nagyon sokat gondolkodtam a pontyhorgászatot illetőleg, vajon merre, hogyan tovább… egy valamiben biztos voltam, szakítani akarok az intenzív tavakkal és nem szeretnék látni több széttépett szájú halat. Felmerült opcióként a természetes vizeken való horgászat is, de az ezzel járó, több napig kint alvós, sátorozós életmód valahogy nem illeszkedik a habitusomhoz. Őszi pergető barangolásaim során viszont felfigyeltem egy, a Vértes hegység eldugott völgyében található gyöngyszemre, a Somóhegyi horgásztóra, ami bár nem hatalmas vízterület, mégis egy békés környezetben eltöltött, nyugodt délutánt kínál a horgászember számára. Arról nem is beszélve, hogy míg én a csukákat hajkurásztam, a csipeszes sporttársak, ugyan nem kapitális, de igen szép, egészséges, életerős pontyokat parancsoltak szákba. Így esett meg, hogy faterral egy májusi családi kapcsolatokat ápoló horgászatra érkezünk ennek a gyönyörű tavacskának a partjára.

Az év első nagyhalas kirándulása sosem egyszerű. A felszerelés összeválogatása, az új „szerzemények” kipróbálása, vagy éppen az időjárás szeszélyessége mindig hoz valami váratlant. Így volt ez velünk is, amikor április legvégén Varga Dávid barátommal nekivágtunk a 24 órás küldetésnek. Indulásunk napján még nem is sejtettük, milyen meglepetéseket tartogat az előttünk álló rövid kirándulás.