A harcsa horgászata már régóta piszkálta a fantáziámat, de ez idáig még nem volt alkalmam, lehetőségem komolyabban belekóstolni. Minden évben horgom végre akad ugyan két-három bajuszos, de sosem beszélhettünk tudatos, célzott harcsahorgászatról. Januári gumihalas dunai fogásom is tovább csigázta bennem az érdeklődést, mígnem megszületett az elhatározás, ezen a nyáron ellátogatunk majd a Pó deltavidékére, hátha sikerül némi tapasztalatot szerezni e számomra még járatlan ösvényeken. A felkészülés nem kis erőfeszítéseket kívánt. Kiválasztani és beszerezni a megfelelő felszereléseket, rengeteg utánajárással, keresgéléssel járt. Sokszor külön boltba kellett menni horogért, külön boltba úszóért, vagy ólomért. Az út megtervezése sem volt elhanyagolható logisztikai teljesítmény, különösen, hogy a túratársak személyében is esett némi változás még az utolsó pillanatokban is. Ám, végül felnőttünk a feladathoz és sikerült áthidalnunk minden felmerülő problémát.

A nagy dunai árvíz után első alkalommal volt szerencsém a fővárosi szakaszon kergetni kedvenc halaimat, a keszegeket. Bevallom, kettős érzelmek voltak bennem, miszerint mennyire rendezte át a nagy vízhozam – és a rengetek hordalék – az előttem levő halak számát és méretét. A Hydroinfo oldalán 345 cm-es vízállást olvastam reggel, pár centis napközi áradással.

Szeptember első hétvégéjét még rászántam, egy egész éjszakát átívelő márna horgászatra a Dunán. Barátaimmal ismét egy sóderos partszakaszt választottunk, de ezúttal egy lapos részen vertünk tanyát, ahol a folyó a parttól harminc-negyven méterre is alig éri el a mellmagasságot és a húzós sodrás helyett lassan hömpölyög csupán a víz. Biztosak voltunk benne, hogy a folyami halak az éjszaka folyamán kiólálkodnak a sekélyebb részekre és szinte a part alatt, termetes márnákat és változatos keszegnépet találunk majd. Az idei márna szezon igazán szép halakkal ajándékozott meg idáig. Így bíztam benne, hogy a mai éjszakán sem maradnak érintetlenül mederfenéken pihenő horgaink és sikerül majd újra megbirkózni néhány igazán szép folyami harcossal.

Augusztus derekán újabb márna vadászatra szántam rá magamat, az évszakhoz viszonyítva szokatlanul alacsony vízmagassággal hömpölygő Duna hátán. Jani és Dani barátaimmal most ismét egy teljesen új típusú helyszínre esett a választásunk. Az általunk kiszemelt partvédő kövezés előtt egy rendkívül mély árok húzódik, helyenként tíz – tizenöt méteres mélységekkel. A zsinórok esése rendkívül meredek szögben mutatott a meder felé. Az egész olybá tűnt, mintha egy szakadék szélén ücsörögnénk kapásra várva. Biztosak voltunk benne, hogy az általunk meghorgászott árok igen szép halakat rejthet magában. Kíváncsian vártuk, vajon felfedi e titkait előttünk ez a titokzatos vadvízi mélység.

Idei első sikeres márna horgászatom után már türelmetlenül vártam a következő találkozást ezekkel az ádázan küzdő folyóvízi harcosokkal. Úgy terveztem, hogy az augusztust javarészt a márnák becserkészésére szánom rá, de nem oly módon, hogy egy előzőleg halat adó helyre ráülök, hanem minden horgászat alkalmával új helyszínen teszem próbára szerencsémet, ezáltal mind jobban megismerve a halfaj szokásait. A betonba zárt fővárosi Duna szakasz után választásom egy sóderos, kavicsos, vadregényesebb területre esett, ahol Dani barátom a korábbi években rendkívül szép halakat segített partra. Az évek óta tervezett közös pecának végül most jött el az ideje, mikor egy rendkívül szeles, borongós délutánon vonatom begördült a vasútállomás peronjára, majd gyors léptekkel vettem irányba a barátommal előre megbeszélt találkozó helyet.

Ahogy belepetünk a nyár utolsó hónapjába, egyre inkább késztetést éreztem, hogy látogatást tegyek a fővárosi Duna partján márna fogás célzatából. Nem tagadom, az előző évben csupán soványka zsákmánnyal ajándékozott meg a folyó, de bíztam benne, hogy előbb-utóbb újra sikerül partra segítenem néhány termetes folyami harcost, mint azt a helyi erőktől is láttam már számtalanszor az utóbbi időben. Nem egyszer gyönyörű, három kiló fölötti márnákat, több kilós dévéreket húztak partra azok a sporik, akik úgy ismerik környéket, mint a tenyerüket. Az elmúlt esztendőkben igen csak hozzánőttek a szívemhez a márnák. Ezeket a csupa izom, ádázan küzdő vadvízi halakat nem lehet egy napon említeni, a beszórt tápra disznócsordaként betóduló, elhízott tavi pontyokkal. Megfogásukhoz érteni kell a Dunát. Megérezni, hogy a szélsőségesen változó folyami körülmények között, hol számíthatunk előfordulásukra. Úgy döntöttem, hogy az augusztusi hónapot nagyrész a márna horgászatának fogom szentelni, hátha kitárja előttem az öreg folyó féltve őrzött titkait…