Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Minimumból a maximumot
2013. december 11.
Darabos Tamás Zoltán

MINIMUMBÓL A MAXIMUMOT

Tisza-tó. Még csak másfél esztendő telt el azóta, hogy először próbálkoztam meg ezzel, a szülővárosomtól oly távoli vízzel, de időről időre újra magához csalogat a rejtélyes nádastenger. Igen nehéz terep ez és csak azon horgászok előtt nyitja meg halakban bővelkedő kincsesládáját, akik kellő tapasztalattal vágnak neki az erőpróbának. Ám, ilyenkor bármi előfordulhat, bármi megtörténhet, akárcsak más vadvizeken. Hatalmas csukák, és gyönyörű sügérek, balinok reményében idén is nekivágtunk a hosszú útnak Roland barátommal és fiával Marcellal, illetve Dani gyerekkel. A hajnali nap már a tározó egyik öblítő csatornáján találta kis csapatunkat. Körbenézve csodás látvány tárult elénk. A fák levelei már kezdtek sárgába fordulni és bizony a nádas is veszített imitt-amott sűrű zöld rengetegéből. Talán itt az ősz kezdete?
Egy váratlan randevú
2013. november 29.
Darabos Tamás Zoltán

EGY VÁRATLAN RANDEVÚ

Szeptember végén egy Mór környéki horgásztóra terveztünk látogatást, hiszen itt a tavalyi esztendőben gyönyörű süllőket kerítettünk horogvégre és engedtünk vissza barátaimmal. Keserű csalódásként ért minket a halőr köszöntése, hogy ha pergeti jöttünk, jobb, ha jegyet sem váltunk, ugyanis a tó egész ragadozó állománya le lett halászva előző ősszel és el lett adva. Persze, gondolom kellett a pénz az innen-onnan beszerzett újabb óriáspontyokra. Felháborítónak találom, hogy míg a horgásszal elhitetik, hogy C&R személetben, sportszerűen horgászik és visszaengedi zsákmányát a további növekedés, szaporodás érdekében, a tógazda év végén egyszerűen leszüreteli az állományt, hogy tovább duzzassza kizárólag nagyméretű pontyokkal telepakolt országos hírű tavát. De igazából nem szólhatunk egy szót sem, mert nekünk, horgászoknak ilyenek az igényeink...
Augusztus 20. tűzijáték nélkül
2013. november 04.
Darabos Tamás Zoltán

AUGUSZTUS 20. TŰZIJÁTÉK NÉLKÜL

Szevasz he! Nem mész ma tűzijátékozni? - Mégy a f****m! - csíptük el ezt az életszagú párbeszédfoszlányt a Duna parti kocsma pultjánál, miközben kiváltottuk napijegyünket az általunk kiszemelt öböl területére. Szapora léptekkel hagytuk el a késdobáló dohos légterét, hogy szemrevételezzük a folyó állását. Hát igen, alig csordogált valami vizecske a mederben, ezért sok jóra nem számíthattunk. Ráadásul otthon hagytam a szerencsesapkámat is, ami biztos kudarcra ítéltette a mai napot. Szapora léptekkel közelítettük meg a kiszemelt partszakaszt. Dani barátom a jobbomon, kivel már összeszokott csapatként működünk, és Rolanddal, illetve fiával, Marcellal a balomon, kikkel először horgászok együtt ezen a borús, szeles napon. Mindannyian önbizalommal telve suhintottuk be műcsalinkat vadvízi csukák után áhítozva.
Mikor leszáll az est...
2013. szeptember 12.
Darabos Tamás Zoltán

MIKOR LESZÁLL AZ EST...

Forró nyári éjszakákon, mikor a dunai tájra leszáll az est, a lenyugvó nap utolsó sugarai gyakran találnak engem és barátaimat a felhevült kövezéseken. Ilyenkor a nappal pihenő süllők feljebb merészkednek, hogy kivegyék részüket, az alkonyatkor víz tetőn összegyűlő snecihadak nyújtotta lakomából. Ha az ember jókor van jó helyen, valósággal fröcsög a felszín a süllők kaffantásaitól, időnként pedig balinok verik szét a háborgó víztükröt, szanaszét dobálva a menekülő apróhalakat. Megfelelően vezetett wobblerekkel könnyen kapásra bírhatóak a táplálkozó ragadozók, de persze a történet nem ennyire egyszerű, ugyanis az ember számos próbálkozásból, csak kevésszer fut bele az ideális körülményekbe és bizony ez az időszak is röpke életű csupán... hogy az idén brutális mennyiségben megjelenő szúnyoghadakról már ne is beszéljünk.
Vadvízi kalandozások
2013. július 08.
Darabos Tamás Zoltán

VADVÍZI KALANDOZÁSOK

Végérvényesen beköszöntött a tavasz... mit tavasz, egyből a nyárba léptünk bele már április végén. Néhány hete még vastag hó borította az utakat, most pedig egyik pillanatról a másikra perzselő nyári hőség köszöntött rá az országra. Hányan vártuk már, hogy végre elérkezzen ez a pillanat, amikor már elég csupán egy póló és egy rövidnadrág a vastag téli ruhák helyett és a fagyos hónapok alatt kifehéredett bőrünket újra kellemesen simogatják majd a meleg napsugarak. Nekünk sem kellett több, András barátommal egy közeli Duna ág, a Hárosi öböl csukáinak becserkészését vettük napirendre. Tudtam, ha fogunk halat, ha nem, ilyen pompás időben egy csodálatos vadvízi környezetben eltöltött teljes nap kielégíti majd a hosszú böjti időszak által felgyülemlett, horgászat iránti hiányérzetünket.
Tavaszköszöntő
2013. május 29.
Darabos Tamás Zoltán

TAVASZKÖSZÖNTŐ

A fagyos március okán sorra dőltek dugába horgászatra irányuló terveim, hiszen emberemlékezet óta nem látott hóviharok, hófúvások és zord hideg tette élhetetlenné országunkat. Hiába, ember tervez, isten végez... nem csoda, hogy a csuka fogási tilalom lejártával könnyebbnek hitt célpontot választottunk Jani és Soma barátaimmal egy sekély, gyorsan átmelegedő csukástó képében. Ám, hiába a könnyű pálya és a benne élő rengeteg rablóhal, pár lekövetésen kívül nem tudtunk felmutatni egyebet fél napnyi dobálás után. Egyedül Somának sikerült egy kiló körüli csukeszt partra parancsolnia 19 centis wobblert cincálva. Elgondolkodtató, hogy mit meg nem támadnak ezek a fránya ragadozók. Összességében, mégis többet vártunk a szezon első napjától. Lógó orral és megtépázott önbizalommal ültünk be kocsinkba, hogy hazafelé vegyük az irányt.
A hobbid a szakmánk! Tetejére