Több, mint egy hónapig horgásztam a fővárosi betonrengetegben és már igencsak vágyódtam az igazi természet után, ahol a levegő olyan tiszta, hogy már szinte bántja a városi ember tüdejét és az őszi táj a szürkén túl, ezer meg ezer színben kápráztatja el a természetjáró szemét. Ilyen, és egyéb megfontolások alapján választottam következő horgászállomásként a Neszmélyi holtágat, amely a régmúltban számos élménnyel ajándékozott meg. Itt kezdtem el ismerkedni a dunai horgászattal és bár ez az egyik felén nyitott holtág állóvíznek minősül, rengeteg szép balint és csukát adott gyermekkoromban. Ebben az évben sem szándékoztam elhanyagolni ezt a csodás vizet, ami véleményem szerint az egyik legszebb horgászhely az egész országban.

Idén valahogy nem jönnek olyan szépen a fogások a Dunán, mint az előző évben. Jóval kevesebb balint fogunk és a süllőkből is inkább az apróságok kerülnek horogvégre. Elég sok nyár éjszakai pergetés végződött betlivel és bár idén is beugrott pár igazán szép hal, éreztük ez az idei alacsony vízállás valahogy nem az igazi horgászati szempontból. Persze nem abból a fából faragtak minket, akik ilyen könnyen feladják. Időről időre próbát tettünk az öreg folyón, hátha sikerül végre valami szép halat elcsípni a sok eredménytelen horgászat után. És végül a kitartás meghozza gyümölcsét...

Nagyszerű dolognak, tartom, hogy az internetes fórumok nyomán, a hasonló érdeklődésű horgászok, és blogolvasók között gyakran baráti kapcsolatok születhetnek és ennek eredménye képen közös megmozdulások, horgásztúrák is szerveződnek. Lám, ha az intelligencia felül kerekedik a világháló névtelenségén, milyen nagyszerű dolgok is kisülhetnek a végén. Régóta megfigyeltem, hogy a különböző típusú írásaimra más-más olvasói csoportok reagálnak. A dunai vadvízi írásokat figyelemmel kísérő horgászok talán a legaktívabb társaság, így nem volt kérdéses, hogy előbb utóbb össze jön egy össznépi horgászat az öreg folyó hátán.

Aggódva ráncoltam össze homlokomat, miközben a közelgő esőfelhőket szemléltem a komáromi MAHART kikötő töltésén állva. A legutóbbi két dunai próbálkozásom alkalmával sem sikerült megúsznom szárazon a kalandot, most úgy néz ki, újra bőségesen kapok majd a nem várt égi áldásból. Sebaj, ma süllőzni jöttem, és közismert, hogy az esős, frontos idő meghozhatja a tüskés hátú ragadozók kapókedvét. Persze azért jobban örülnék neki, ha nem áznék bőrig... Lassan elértem az első állást, ahol próbálkozni szoktam, a vízi rendőrség lépcsőjét. Egymás után záporoztak dobásaim, de a múltkor sikeres hely ezúttal nem adott halat, így székhelyemet áttettem a rakodó alatti kövezésre.

Egész nap bosszankodtam, összejöttek a gondok, munka, család mindenhol probléma, a végén már minden összekuszálódott az agyamban éreztem, kezdem a végét járni! És ekkor megszületett a mentő ötlet, ami már egy ideje körvonalazódott bennem. -Kimegyek horgászni!!!

A fővárosi Duna szakaszról erősen megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a víz itt túlságosan szennyezett, a part teli van kétes eredetű tárgyakkal, szeméttel. Mások ellenben azt mondják, hogy ez a folyó halban leggazdagabb része. Valahol mindkét véleménynek igazat lehet adni. Tény azonban, hogy mióta a csepeli víztisztító megépült és elapadtak a szennyvízbefolyók a víz tisztasága sokat javult, bár ezzel egyetemben a halak egy része is odébb állt. A fővárosi horgászat semmi máshoz nem hasonlatos. Itt nincsenek zöld fák, bokrok, és nem gyönyörködhetünk az ártéri erdők buja rengetegében. Mégis, mikor a sötétség leereszkedik és felgyúlnak a város fényei, csodálatos látványt nyújt a díszkivilágításban pompázó hidak lába közt hömpölygő folyam. Legutóbbi horgászatom alkalmával ezen, a betonteknőbe szorult folyószakaszon tettem próbára szerencsémet.