Normális ember a tél beálltával visszavonulót fúj és a meleg szoba biztonságos rejtekében rendezgeti, tisztíthatja az év során megkopott felszerelését. Jómagam azon kevesek közé tartozom, akik önsanyargató módon télen sem rettennek vissza a horgászás kihívásától, hiszen a fagyos hónapok is lehetőséget nyújtanak rá, hogy a megfelelő módszerrel megtaláljuk az ilyenkor még táplálkozó folyami ragadozókat. Persze az ilyen vállalkozás néha a józan ész határait súrolja, vagy messze túl mutat azon, hiszen nem ritkán mínusz tíz-tizenöt fokos, csontig hatoló hidegben kell helyt állni a falatnyi sikerhez...

Valahogy ebben az évben szinte az összes nemzeti ünnepünk hétvégére esett, így alig akadt egy-egy bónusz nap, amikor az ember megszabadult volna a monoton munka terhétől. Sajnos a karácsony sem úszta meg a hétvégét, így csupán egy hétfői nap állt rendelkezésemre, hogy a családi ünnep zsivaját némiképp kiszellőztessem fejemből. Nem volt kérdés, hogy Bokodra fogok kinézni, hiszen itt az előző két alkalommal sikerült belekóstolnom a fekete sügér horgászatába, ami rendkívüli módon felcsigázta érdeklődésemet. A szép derűs időt kihasználva húgommal kifuvaroztattam magamat az erőműtó meleg vizes csatornájára.

A ragadozóhalaink csodálatos világa az, amit szeretnék most elétek tárni. Horgászatuk igazi izgalom és élmény. Milyen izgalommal tölti el az embert pergetés közben az a tény, hogy bármelyik pillanatban rárabolhat a csuka és a környezet meg fog elevenedni. Vagy egy éjszakai harcsázás, netán süllőzés. Igazi misztikus lények, akikről nem kevés legenda is született. És „személyiségeikhez” nem kevés vízi szörnyeteg létezésének ténye is kötődött. Nem csoda, hiszen mind ragadozók. Az evolúció tökéletes érzékekkel és ügyességgel ajándékozta meg őket. Vadak, erősek, gyorsak, kíméletlenek, ezért is hívjuk őket abszolút ragadozóknak.

Aggódva ráncoltam össze homlokomat, miközben a közelgő esőfelhőket szemléltem a komáromi MAHART kikötő töltésén állva. A legutóbbi két dunai próbálkozásom alkalmával sem sikerült megúsznom szárazon a kalandot, most úgy néz ki, újra bőségesen kapok majd a nem várt égi áldásból. Sebaj, ma süllőzni jöttem, és közismert, hogy az esős, frontos idő meghozhatja a tüskés hátú ragadozók kapókedvét. Persze azért jobban örülnék neki, ha nem áznék bőrig... Lassan elértem az első állást, ahol próbálkozni szoktam, a vízi rendőrség lépcsőjét. Egymás után záporoztak dobásaim, de a múltkor sikeres hely ezúttal nem adott halat, így székhelyemet áttettem a rakodó alatti kövezésre.

Mondják csak süllőnek is, van aki fogas süllőnek hívja, de akad aki csak fogasozik. Ez a tiszteletteljes megszólítás azonban csak a másfél kiló feletti süllőknek dukál. A hazai sügérfélék legnagyobbra növő képviselője, a tavak, valamint a lassú és gyorsabb folyók félénk ragadozója süllő. Teste enyhén lapított, nyúlánk, az állóvizekben élők valamelyest zömökebbek. Háta szürkészöldes, inkább kékes, vagy olajzöld. A jellegzetes sötétszürke csíkok ezüstös oldalának közepéig húzódnak le, hasa szinte hófehér. Szemei nagyok, hátúszója osztott, két részből áll, a farokúszó töve finoman pettyezett. Kopoltyúfedője éles, fogazata rendkívül erős.

Ezt a cikket egy kedves vásárlónktól kaptuk, amiben a MANN'S HardNose gumihalakkal szerzett tapasztalatait írta le nekünk. Köszönjük Péter!