Kezd sötétedni és a tó felszínét most apró fodrok díszítik, táncolva búcsúztatják a lassan teljesen eltűnő fénysugarakat. Hárman ülünk a parton. Székeinkbe süppedve, mozdulatlan jelzőinket bámuljuk némán. Nagy sokára Ádám töri meg a csendet: Srácok! Iszunk egy forró teát? Robi persze helyesel, miközben egy újabb réteg ruhával „gazdagítja” a magán lévő arzenált. EXTREME CARP TOUR 2011… végre itt vagyunk!

„Mi is jut az ember eszébe az őszről?” Hát mi más, mint elmúlás, a kiöregedés. A természet ilyenkor kiöregedik, és minden ledermed, vagy lelassul. Az éjjelek hosszabbak lesznek, és csodálkozunk, hogy ilyenkor, amikor most már sötét van, nyáron, a strandon úszkáltunk a forróságban. De ennek vége, DE majd egyszer újra eljön a nyár, vagyis nincs vége.:) A természet korforgása az élet alapkoncepciója. Hiszen ilyenkor érik be a föld és pihen minden, hogy tavasszal megújult erővel kezdődjön az év.

A természet lassan alakot bont, és felkészül a téli vegetációra. Változik az idő, a természet, és vele változik a pontyhorgász is… Álmosan kitekint, az ablakon még sötét van, csend honol. Nem zavarta meg az éjszakát semmi nem kívánatos dolog. Komótosan összeállítja felszerelését a horgász és elindul a rejtélyes ködben. Furcsa érzések kavarognak benne, a választ még nem tudja. De érzi, hogy ott kell, legyen, ahol ő és a természet újra egymás előtt állhat. Lelke nem nyugszik, folyamatos érzések törnek benne elő…

Utolsó horgászatom óta rengeteg idő telt el, így kezdtek bennem újabb kalandvágyak megfogalmazódni. Hatalmas pontyokról és amurókról, csalikról, és rejtett, víz alatti búvóhelyekre gondoltam, ahova óriási harcsák és más ’teremtmények’ húzódtak be. De a közeljövőben horgászatnak esélye sem lehetett, hiszen a hétvégék teltek voltak, mindig akadt valami tennivaló. Ám egy hatalmas ötlet fogalmazódott meg bennem. Mivel nagy horgászatot nem csaphattam, így valami olyan módszert kellett kitalálni, ami adott, és nem kell hozzá nagy ’cókmók’. Eszembe ötlött, hogy éppen a pergető szezon kellős közepére esik a szombat délelőtt. Mindjárt óriáscsukák és kóborló harcsák jutottak eszembe.

Ha beköszönt az október és vele együtt hűvösebb, esősebb, ködfoltokkal érkező reggelek fogadnak, mindig eszembe jutnak a vizek ragadozói! Az ablakomon kinézve, tekintetem a távolba réved… hatalmas rablások, látványos „búrványok” és a riadtan menekülő apróhalak jutnak ilyenkor az eszembe! Talán az összes horgászati módszert tekintve a mű csalival történő halfogás a leginkább ősi, emberi zsákmányszerző ösztöneinket leginkább aktivizáló cselekménysor. Az óvatos ragadozók becserkészése, a csalinkra hirtelen rávágó hal már túlmutat a horgászaton, ez maga az ösztön, a zsigereinkben hordozott, átörökített anyag, önkéntelen felszínre emelkedése! Előkészítem hát pergető felszereléseim és izgatottan várom a tarka falevelekkel körülvett, elsárgult nádasok hívó szavát. Így történt ez azon a szép őszi napon is, amikor Gál Krisztiánnal eredtünk a csukák nyomába. Az alábbi képriportból az is kiderül, hogy milyen sikerrel…

A horgászat bizonyára mindenki számára mást jelent. Kinek a munka utáni, aktív kikapcsolódás órái ezek, míg másoknak a társasági élet szórakoztató, vadregényes színterét jelenti és minden bizonnyal olyanok is vannak, akik kényszerű vagy választott magányukat „töltik” a halak társaságában. Emlékszem gyermekkoromra, amikor még csupán egy fajta, vékonyka horgász újság létezett és az állami televízió először egy majd kicsit később összesen két(!) adót sugárzott. Nem is sejtettük, hogy mit hozhat számunkra a jövő. Az internet, a mobiltelefon, az információ mérhetetlen felgyorsulása körülöttünk, bizony alaposan átformálta emberi gondolkodásunk. Érezhetően megváltozott ember és természet viszonya, de szerencsére sokan vagyunk még, akik hétről hétre visszatérünk a megnyugvást jelentő „anyatermészethez”. Így történt ez azon a nyár végi napon is…