Nem tudom mások, hogy vannak vele, de nekem a folyóvizek titokzatos lakói egyszerre jelentik kihívást, a kreatív horgászmódszereket és a tartalmas kikapcsolódást. A kiismerhetetlen folyók vadsága a mai napig ősi, partjukon horgászva visszatérhetünk a természethez, oda ahol újra találkozhat ember és víz. Kezdet és vég. Álom és valóság...

Lassan, megfáradtan, a perzselő melegtől kimerülve készülődtünk a közelgő estére. Már alig vártam, hogy a nap elbújjon a horizont mögött és a perzselő kánikulát felváltsa a langyos májusi éjszaka. Éppen a sátor összeállításával bíbelődtem, amikor fájdalmasan felsírt egyik orsóm nyeletőfékje. Mire odaszaladtam felszerelésemhez és bevágtam, a termetes hal vagy tíz méter zsinórt rántott le a dobról. Soha ilyen brutális kapást nem tapasztaltam még azelőtt. Éreztem, komoly ellenfél rugdalódzik a zsinór végén, mégis erőltetnem kellett a fárasztást, a víz alatt megbúvó csök miatt. Sajnos, ennek meg is lett az eredménye. Zsinórom féltávnál megkönnyebbült és a szerelék üresen szánkázott felém a víz felszínén. Ejnye, pedig talán éppen ez volt a nap hala...

A naptár Június végét mutatja, a nappalok forrók az éjszakák bizsergetik az embert. Milyen kellemes ilyenkor egy jó kis éjjeli horgászat. Az ember ül a vízparton és hallgatja az eddig ismeretlen hangokat. Ismeretlen, hiszen az ember „nappali ragadozó”, ilyenkor gyakrabban tevékenykedik, mint az éj leple alatt. Ám én most nem az éjszakába szeretnék belepróbálni, hanem „nappali ragadozó” módjára, fényes nappal kergetni szegény kopoltyúsokat.

Már türelmetlenül vártuk május közepét. Ekkorra terveztük ugyanis idei első, több napon átívelő horgásztúránkat. A célkeresztbe ezúttal a Római tó termetesebb halai kerültek. A tavaszi horgászatok alkalmával sikerült megvámolni a tó lakóinak apraját. Most itt volt az idő, hogy néhány termetesebb pontyot is horogvégre kerítsünk. Egy pénteki reggelen érkeztünk ki a partra és bár szűkösen, de sikerült a megszokott helyünket elfoglalni. Az időjós felhősödést, zivatarokat ígért, de a borongós idő helyett a pusztító hőség köszöntött ránk. A kíméletlenül sütő nap lassan felemésztette tűrőképességünket, felperzselte bőrünket, de ne menjünk ennyire a dolgok elejébe...

Édesapám minden évben szervez a Derítő-tóra 48 órás horgászatokat barátaival és kollégáival együtt. Ezeken a túrákon igyekszem mindig vele tartani, mert a pecán kívül nagyon jó hangulatú társaság szokott ilyenkor összejönni. A dátum ezúttal 2011. május 20-22 volt. A pénteki indulás a szokásos izgalommal kezdődött, sok-sok készülődés és türelmetlen várakozás után aztán végre elindultunk.

Az idei évben már számos alkalommal próbálkoztam halfogással az öreg Dunán, de erőfeszítéseimet ezidáig nem koronázta siker. Nem voltam biztos benne, hogy a kudarcok sorozata a vörös iszap szennyezéshez köthető, vagy egyszerűen még nem indult meg a szezon. A tavalyi év tapasztalatait szem előtt tartva már türelmetlenül vártam a májust, amikor az előző idény első ragadozóit sikerült nyakon csípnem. Rendkívül kíváncsi voltam, hogy ejtett e maradandó sebeket az ökológiai katasztrófa szeretett folyónk testén, vagy ismét egy fogásokban gazdag évnek nézhetünk elébe...