Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
A mocsai csukás tavon
2010. május 29.
Darabos Tamás Zoltán

A MOCSAI CSUKÁS TAVON

Már tavaly ősz óta nem volt részem egy jó csukás horgászatban, pedig ezek a ragadozók kedvenc horgászhalaim közé tartoznak. Imádok rájuk vadászni, akár villantóval pergetve, akár élő kishallal csalizott úszós készséggel. Sajnos, a megyében elég kevés jó csukás víz található. A legtöbb helyen csupán megtűrt útonálló ez a halfaj a ponty és az amur mellett. Fel is keltette az érdeklődésemet, amikor meghallottam, hogy a mocsai tórendszeren belül kialakítottak egy vízterületet kifejezetten a csukázni kívánók számára.
A fűponty
2010. május 20.
Pikó Imre

A FŰPONTY

Az első nagy kalandokat ígérő hónap nekem mindig az április. A szeszélyes április. Most május közepén járunk, de bátran kijelenthetem, hogy negyedik hónapunk szeszélyessége mit sem csökkent. A májusi cserebogarak már áprilisban kopogtatták a ház falát és már hosszú hetek óta csupán az én fejem kopog azon a falon, mert a rossz idő folyton keresztül húzza a terveimet. Ennek dacára rendszeresen kimegyek a kedvenc kis csatornámra ahol évről-évre örvendeztetem meg a halakat rendszeres etetéssel és néhányat hegyes horoggal is.
BALIN sztori
2010. május 11.
Nagy Róbert

BALIN SZTORI

A mobilom fél 3 –kor „nyekereg”, korán kelünk ma is. Bátyám már a konyhában „lélegzi be” a tűzforrón gőzölgő, ám még ihatatlan feketét. Különleges ez a májusi reggel, a természet lusta álmából, hirtelen virág illatú, friss, hívogató „tündérré” változik a hajnali esőtől felázott országúton. A Tiszára indulunk, talán már csukott szemmel is levezetnék kedvenc folyómra, hamar eltelik az 50 perces út.
A majdnem meglett dunai fogas
2010. április 28.
Darabos Tamás Zoltán

A MAJDNEM MEGLETT DUNAI FOGAS

A horgászat néha nagy sikerekkel, néha nagy kudarcokkal lepi meg a kitartó próbálkozókat. A sikerek magukért beszélnek, de a kudarcokat is érdemes utólag végiggondolni, hiszen olyan tanulságokkal szolgálhatnak, amiket legközelebbi próbálkozásainkon a javunkra fordíthatunk. A megszerzett tapasztalat midig növeli következő horgászatunk esélyeit. Most én is egy ilyen történetet fogok elmesélni, mely végül kudarccal végződött, de mégis vannak leszűrendő tanulságai.
Tavaszi szél pontyot hozott
2010. április 21.
Hencz János

TAVASZI SZÉL PONTYOT HOZOTT

Azon töprengtem a napokban, hogyan is lehetne az időjárást egy kicsit önmérsékletre bírni, inteni. Esetleg egy naptár bemutatót szervezünk és felhívjuk a figyelmét, hogy ilyenkor már nem illik így viselkedni, talán naptár reformot kellene végrehajtani? Addig is szurkoltam a jobb időnek, ami aztán meghallgatásra talált, egy program átszervezés és már kilátásba került egy kis Füzes tavi horgászat.
Tíz plusz egy bajszos
2010. április 15.
Darabos Tamás Zoltán

TÍZ PLUSZ EGY BAJSZOS

Ősz óta a horgászataimat inkább a ragadozó halaknak szenteltem, de az április beköszöntével figyelmem újra, a már aktívan táplálkozó pontyok felé irányult. Tavaly az aggostyányi Római tavon elég tisztességes eredményeket sikerült elérnünk, ezért választottam ezt a tavat idei pontyozásaim első színhelyéül. Az időjós felhős, esős időt ígért, ami az előző napok derűs időjárásához képest némi lehűléssel járt. Szerencsére a hidegfront váratott magára egy napot, így egy kellemes, napsütötte áprilisi szombatot sikerült kifognunk.
A hobbid a szakmánk! Tetejére