Balatonon átélt sikeres nyári túránkat követően rögtön felmerült egy esetleges, őszi csukás támadás ötlete a magyar tenger nádasokkal szegélyezett útvesztői mentén. Októberben szebbnél szebb fogásokról érkeztek hírek, de ahogy lenni szokott, mire a kitűzött dátum elérkezett, már csitulni látszott a parádé...

Fagyos decemberi szombaton érkeztünk meg az öreg Duna partjára Zoli barátommal. A már sokat megélt, zúzmarával borított faladik a hullámokon ringatódzva várt reánk. Gyorsan bepakoltuk felszerelésünket, beröffentettük a motort, majd célba vettük az elsőnek kiszemelt medertörést. Lassan siklott csónakunk a folyó tükrén. Bár rendkívül hideg, spiccbefagyós időt fogtunk ki, a nap mégis próbálta átmelengetni a menetszélben pirosra fagyott arcunkat. Hiába, ha a süllők egyszer az ilyen zord időjárást preferálják, nekünk kell alkalmazkodni hozzájuk – elmélkedtem, miközben a fagyos széltől kicsordult könnyeimet törölgetve, az elsuhanó ártéri erdő kopasz fáit csodáltam. Lassan ráfordultunk a megfelelő állásra, majd óvatosan leeresztettem a nehezéket és megvártuk, míg a ladik pozícióba állt. Kiválasztottam a megfelelőnek vélt plasztikot horgászdobozomból, majd dobásra emeltem botomat. És ebben a pillanatban elkezdődött a már régóta várt téli gumihalas süllőszezon...

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy éves horgásznaptáramban az egyik legnagyobb kihívást jelentő időszakot a nyári, dunai wobbleres pergetés jelenti. Szinte minden év más és más, újra kell tanulni, értelmezni a módszert. A folyó viselkedése és az időjárás nagyban határozza meg a rablóhalak viselkedését. Más-más vízállásnál, más-más kövezések tartják a halat. Figyelembe kell venni a közelgő árhullám érkezését, a víz zavarosságát, a napszak fényviszonyait és ennek függvényében kell kialakítani a stratégiát. Amennyiben a megfelelő helyen vagyunk, akkor sem garantált a siker, hiszen ki kell tapasztalni a megfelelő vízmélységet, ahol a süllők, balinok táplálkoznak és bizony a műcsali színe, mozgása sem közömbös. Ha minden mozaikkocka a helyére került, akkor a fogás sem marad el, de az ide vezető tanulási folyamat években mérhető. Ahogy a horgászemberre folyamatosan ragadnak a tapasztalatok, a helyes megérzések és a jó ütemben meghozott döntések száma egyre növekszik. Tehát, a folyóvízi wobbleres pergetés egyet jelent a változó körülményekhez való dinamikus alkalmazkodással és ez benne a csodaszép. :o)

Lassan egy teljes esztendő is eltelt már, mióta legutoljára a Balatonon jártam. Bizony itt kezdődött el minden. Még 8 éves sem voltam tán, mikor az állami üdülő stégén mogyorófa vesszőből faragott pálcámmal, úszós készséggel és paprikás polentával megfogtam életem első snecijeit. Ej, mekkorát fordult azóta a világ... a természetes éves családi üdülésből negyed emberöltő alatt méregdrága luxusszolgáltatás lett. Nem is csoda, hogy az idő múltával elmaradozott ez a program a naptáramból. Mégis újra és újra csábítgat magához a türkiz zöld tó, hiszen mesés élmények kötnek hozzá még ennyi év távlatából is. Itt cseperedtem horgásszá. Eleinte szerényebb eredményeket produkálva, majd egyre bővülő tapasztalattal felvértezve, szebbnél szebb halakkal ajándékozott meg engem ez a csodás víz. Türelmetlenül vártam hát, vajon mit tartogat számomra ebben az esztendőben. Biztos voltam benne, igen tudtam, hogy ismét kegyeibe fogad majd és elhalmoz kincseivel a magyar tenger ezen a forró nyári napon is.

Lassan vége az áprilisnak, de a legnagyobb kaland még előttünk állt, hiszen Roli barátommal és kisfiával, Marcellal egynapos túrát terveztünk a Tisza-tó nádastengerére. Már türelmetlenül vártuk, hogy begördüljünk az Albatrosz kikötő udvarára és csónakba pattanva, a falánk ragadozók nyomába szegődjünk. Öblítőcsatornákon, holt Tisza ágakon át vezetett utunk. Némán csodáltuk az ébredező természet zöldbe hajló színeit, miközben csónakunk némán siklott tova a mesebeli tájon. Valami fennkölt érzés kerített hatalmába minket. A tavasz illata, az új élet ébredése valósággal átjárta a levegőt. Éreztem, egy ilyen nap nem végződhet kudarccal. Ma biztosan vár ránk valahol pár pompás rablóhal, csupán meg kell őket találnunk.

Lassan múltak a napok a tilalmas időszak alatt. Bár ilyen-olyan pecára találtam lehetőséget, az igazi kedvencek, a csukák és süllők, most a fajfenntartás ösztönének éltek. Türelmetlenül vártam már, számolgattam a napokat, mikor jön el az április, hogy végre újra krokodilvadászatra indulhassak. És elérkezett a bolondok napja! Innen is - onnan is szállingóztak a hírek, szépen fogják a csukát az ismerősök ebben a szokatlanul nyárias időben. Nekem sem kellett több, Gabesz és Jani barátommal útra kerekedtünk és egyik kedvenc dunai holtágam felé vettük az irányt. A vízállás tökéletes volt és a korai párás hideget is gyorsan felváltotta a melengető napsütés. Érzetem, ez a nap sikerrel kecsegtet. A kocsiból kiszállva nagy lélegzetet vettem, teleszívtam tüdőmet az ártéri erdő friss levegőjével. Végre itt vagyok, harcra készen és halszagot érzek a levegőben! Jó napunk lesz ma, tudom... :o)