Ahogy ígértem az előző írásomban, most a Pölöskei tározót igyekszek úgy bemutatni, ahogy én láttam, látom a horgászataim során. Saját készítésű fotókkal illusztrálom a beszámolóm, remélem, ezzel élethűen adhatom vissza a tározó szépségét, vadregényességét.

Jászkunsági „gyerek” vagyok… őseim a Tisza és a Kőrösök mellett éltek. Büszkén vállalom, honnan jöttem, sőt erőt is merítek belőle minden nap. Apám Mezőtúron, a Körösök és annak holtágai mellett nőtt fel, míg anyai oldalról felmenőim, Tiszaföldváriak voltak. Ennek köszönhetően, gyermek éveimében, sokat horgászhattam a Tiszán, annak holtágaiban, a kisebb nagyobb csatornákban és persze ott volt a Kőrös… Kitörölhetetlen évek voltak, előbb mogyorófa vessző, aztán nádbot, majd jött a ruszki „teló”… A mai fiataloknak elképzelhetetlen ma már, micsoda érzés volt kézbe venni az első kétrészes üvegszálas Germina botot és Ryobi orsót…Ifjú éveimben leginkább a Tiszára és holtágaira jártunk, és ott volt nekem a kedves Zagyva, ahol a csukák mellett, gyönyörű domolykók várták a vízre „pottyantott” tücsköt…

Az elmúlt fél évben nagyon sokat gondolkodtam a pontyhorgászatot illetőleg, vajon merre, hogyan tovább… egy valamiben biztos voltam, szakítani akarok az intenzív tavakkal és nem szeretnék látni több széttépett szájú halat. Felmerült opcióként a természetes vizeken való horgászat is, de az ezzel járó, több napig kint alvós, sátorozós életmód valahogy nem illeszkedik a habitusomhoz. Őszi pergető barangolásaim során viszont felfigyeltem egy, a Vértes hegység eldugott völgyében található gyöngyszemre, a Somóhegyi horgásztóra, ami bár nem hatalmas vízterület, mégis egy békés környezetben eltöltött, nyugodt délutánt kínál a horgászember számára. Arról nem is beszélve, hogy míg én a csukákat hajkurásztam, a csipeszes sporttársak, ugyan nem kapitális, de igen szép, egészséges, életerős pontyokat parancsoltak szákba. Így esett meg, hogy faterral egy májusi családi kapcsolatokat ápoló horgászatra érkezünk ennek a gyönyörű tavacskának a partjára.

A főváros szinte üres, a strandok, nyaralók ezzel ellentétben, már megtelve, dúl a nyár. Nem is csoda, hisz júliust írunk, az emberek százezrei keresnek ilyenkor nyugalmat, pihenést valahol a Balaton körül, vagy épp távol a nyüzsgő és színes forgatagtól. A fiatalok fesztiváloznak, vagy egyszerűen csak a strandokon, szórakozóhelyeken élvezik a vizsgák utáni szünetet. Sokan barátnőikkel nyaralnak, egy egzotikus tengerparton vagy éppen tesznek örök esküt egymásnak, egy hűvös polgármesteri teremben vagy a jóisten színe előtt…

Az idei nyár eddig, a legkülönfélébb időjárási viszontagságokat hozta. Hol kánikula, hol meg hihetetlen mennyiségű csapadék lehullása jellemzi napjainkat. Árvizek, viharok alakulnak ki ország szerte, aztán meg hirtelen olvad az aszfalt… A kérdés aktuális: így, hogy tervezzen a pontyhorgász!? Ahogy azonban ez lenni szokott, az egész úgy kezdődött, hogy két jó barátommal megbeszéltük: el kellene már menni egy jó kis bánya tavi, éjszakai pontyhorgászatra. Június harmadik hetében, iszonyatos kánikula volt, persze az indulásunk napjára, péntekre, már mondta a záport, zivatart a meteorológia. Megázni senki sem szeret, de mivel a pontyhorgász – köztudottan - mindig örül, ha egy hidegfront betörés közelít, így mi is nagy várakozással tekintettünk az előttünk álló horgászatra…

Ígéretünkhöz hűen, az alábbi sorokon keresztül, bemutatjuk az I. ZÓNA pontyfogó kupán első helyezést elért „ZÓNA csapatot”, kicsit közelebbről. Reményeink szerint, minden kedves érdeklődő, aki szán pár percet az olvasásra, talál magának valami értékes információt. Következzen tehát a „két Robi”, azaz Nagy Róbert és Csákó Róbert!