Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Method Feeder Craig Butterfiled módra
2013. július 22.
Horgász-Zóna

METHOD FEEDER CRAIG BUTTERFILED MÓDRA

2011 december 16-án jelentette be az angol Middy cég, hogy Craig Butterfield személyében új vezetője lesz a Middy által szponzorált horgászcsapatnak. Craig addig is a vezető szerepet vállalt a termékek tervezésében és tesztelésében. Azóta tovább bővítette a szponzorált horgászok körét, ezzel is még több tapasztalatot és tudást hozva a Middy csapatba. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy rövid interjú erejéig kifaggathattuk arról, ő hogyan csinálja a method feederezést!
Interjú Dr. Szűcs Lajos képviselő úrral
2013. július 09.
Horgász-Zóna

INTERJÚ DR. SZŰCS LAJOS KÉPVISELŐ ÚRRAL

Elfogadta a parlament az új Halgazdálkodási törvényt június 10-én. Azt tapasztaltuk, hogy bár alapvetően változtatja meg majd a horgászatot, nem kavart nagy port a célközönség, azaz a horgászok körében! Úgy éreztük, hogy nem jutott el még mindenkihez, miről is szól ez a törvény. Lehetőségünk adódott, hogy első kézből kapjunk értékes információkat a törvény várható hatásaira vonatkozóan, hiszen a törvény "atyjával", Dr. Szűcs Lajos képviselő úrral készítettünk egy rövid interjút a parlamentben. Mi lesz a halászokkal? Mi lesz a MOHOSZ-szal? A cikkből kiderül!
Horgász világkiállítás Bécsben (EFTTEX 2013)
2013. június 17.
Horgász-Zóna

HORGÁSZ VILÁGKIÁLLÍTÁS BÉCSBEN (EFTTEX 2013)

Most hétvégén került megrendezésre a horgászipar európai seregszemléje, ezúttal Bécsben. Minden évben fontos esemény ez számunkra, hiszen a meglévő kapcsolataink építésén túl, itt tudunk tájékozódni a trendekről, a jövő évi vagy esetleg későbbi újdonságokról, olyan dolgokról, amit aztán nektek, horgászoknak is el tudunk hozni, be tudunk mutatni. Nézzétek meg fényképes beszámolónkat!
Legújabb botanyagok - Nanotechnológia a horgásziparban
2012. március 23.
Horgász-Zóna

LEGÚJABB BOTANYAGOK - NANOTECHNOLÓGIA A HORGÁSZIPARBAN

A „geek” angol szót (ejtsd: [gík], eredeti jelentése: stréber) a tájékozottságban, tudásban különc emberre mondták. Ma már teljesen eltûnt ennek a szónak a pejoratív jelentése, sõt a technikai jártasságot, a legújabb trendek ismeretét dicsérõ szóvá módosult és kifejezetten olyan emberre mondjuk, aki „nagyon ott van” az újdonságokban, életének része, hogy csak a legmodernebb, legfrissebb dolgokat használja. Kifejezetten kitüntetõ dolog geek-nek lenni! Nézzük mit szeretnek a geek-ek manapság? IPhone 4-et, Pókembert, Star Wars-t, svájci bicskába applikált pendrive-ot, stb… És a horgászok? Számunkra a „geek” dolog a nanocarbon horgászbot!
Botgyártás: Modulus és Marketing
2012. január 19.
Horgász-Zóna

BOTGYÁRTÁS: MODULUS ÉS MARKETING

A minap találtunk egy érdekes blogbejegyzést, amelyet egy horgászbot blank (bottest) forgalmazó figura írt botok modulus-a témakörben. A modulus szóval talán már az Olvasó is találkozott katalógus leírásokban vagy webáruházak oldalain. Erről most csak annyit mondanánk elöljáróban, hogy a modulus egy speciális tulajdonság, amivel a horgászbotok anyagát jellemzik. Jöjjön most a blog-ban leírt párbeszéd...
A hobbid a szakmánk! Tetejére