Vízparti életkép, mélázás a dolgok folyásáról. Kicsi az ember, de van hatalma. Ki, mire használja? A sivatag is a homokszemek sokasága!

Megint nem „vigyázott rám” eléggé, a nagy folyóval kettészelt város. Így történhetett, hogy már kora hajnalban, ébredése előtt, elhagytam lüktető „szívét”. Utam, mint annyiszor azelőtt, ismét az öreg Tiszához vezetett...

„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A múltnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep; Úgy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyerek.” Petőfi Sándor / Magyar vagyok/

A folyó kecsegtetőbb helyei a hétvégék, ünnepnapok és a napfény hatására úgy telnek meg horgászokkal, mint a tavaszi rejtett szélvizek apró babahalakkal. Többen kicipelik az asszonyt, mert különben csak alig-alig látnák. A nők húst sütnek, a gyerekek tücsköket hajtanak a töltésen és persze üvöltenek torkuk szakadtából. A horgász pedig azon évődik, hogy legközelebb vagy otthon marad a családdal, vagy egyedül jön.

Nem tudom mások hogyan vannak vele… különös dolog az, az ember életében amikor tudja mi fog történni. Vannak a világon bizonyított, mégis az ember által - egyelőre legalábbis –megmagyarázhatatlan jelenségek. Ilyen pl. a telepátia, amikor valakire szeretettel gondolunk és a legnagyobb természetességgel vesszük tudomásul, hogy a pillanat erejében a bennünk megfogalmazódott másik ember már mobilunk képernyőjéről néz ránk, mert úgy érezte éppen abban a pillanatban kell telefonálnia.

Ősz van és nincs horgász aki ne tudná, ez a csukázás ideje. Mivel az időm kevés a munka mellett nem volt alkalmam kijutni a vízre az év ezen részében így alig vártam a megfelelő alkalmat. Össze is beszéltünk hárman, mert azt rebesgették, hogy lakhelyünktől csupán néhány kilométerre olyan helyre bukkant egyik barátom, amit az általa ott átéltek miatt csak így neveztünk amíg el nem jött az óra "csukaparadicsom".