Hatalmasat csobban a szomszédom etetőkosara. Talán ötven méterre a parttól érhetett vizet. Én nem értem őt, de látszik, ő mégannyira se engem, amikor egy rövid rakósbotot húzok elő a tokjából. - Oda fog horgászni? - Oda. - Hát jó... És mire? - Pontyra, esetleg amurra, ha az is idetéved. De ha más nem, marad a kárász. Egyébként meg, hit kérdése az egész... Majd egy furcsa mosollyal zárul rövidke párbeszédünk a kolléga részéről. Szerencsére a horgászlecke elmaradt. Kioktatás helyett csak egy legyintést kapok...

Már majdnem véget ért a kérészek repülése. Nem mondom, hogy nem láttunk már nagyobbat, de ígéretesnek tűnő virágzás volt az idén. Állítólag ilyenkor nem érdemes a vízre menni, hiszen minden hal a felszínen röpködő, vergődő „bogarakat” szedi össze, és addig esznek, míg pukkadásig telve várhatják a következő esti lakomát. És valóban! Esténként megannyi halmozgás közepette sokan csapódnak be és próbálnak szerencsét. Általában sikertelenül. De nem úgy napközben! Ha jól választunk napszakot mindent a rendes kerékvágásban találunk. Egy ismerősöm keltette fel érdeklődésemet, miszerint az egyik kedvelt Szolnok fölötti folyószakasz kong az ürességtől. Már ami a horgászokat illeti…

Ez a horgászat is egy beszélgetéssel kezdődött! Még Vácon említettem Tamásnak, hogy kicsit már feedereznék... Ő javasolta a Carplove-ot Gödöllő mellett, aminek a vezetését a barátai vették át. A következő pecát így ide szerveztem. Ahogy lenni szokott, megint nehezen indult a dolog. Kicsit késve tudtam indulni, így csak délben értem a Carplove horgász és pihenőpark kapujába. A bejáratnál megváltottam a napijegyemet és beszéltünk egy pár szót a parkról meg a tavakról. Mert nem csak egy tó van! Rögtön három: az első kettő név szerint Roky meg Bumeráng, a harmadik meg a Big ponty! A kis tavakon igazi élmény pecára lehet számítani, a nagy tó meg a nevéhez méltóan igazi nagyhalas (a tógazda tervei szerint további telepítéssel). Én ma a kis tavak egyikét választottam. A bejárattól egy kicsit még autózni kell a tavakig, de szinte a tóparton lehet parkolni.

Az egész egy beszélgetéssel kezdődött. Ádám barátom mesélt egy olyan tóról, ahol megfogta az eddigi legnagyobb pontyát. Ezen az élménytavon (Kisváci horgásztó) csak úszós felszereléssel lehet horgászni, igazán szép és nagy halakat lehet szákba terelni. Gondoltam itt az idő meglátogatom ezt a tavat! Tavasszal vásároltam egy Daiwa Aqualite Power Match 390-et, gondoltam kipróbálom. Feltettem rá a Shimano Stradic harcifékes orsómat, amire kedvenc Colmic zsinóromat csavartam 18-as méretben, előkém pedig 16-os lett. Horognak egy nem túl nagy Prestont választottam.

November közepére minden meteorológiai oldal egyetértett abban, hogy a hónap utolsó hetével bizony vége az ősznek. Az előrejelzéseket és a naptáramat összevetve arra jutottam, hogy még három napom van, hogy megejtsem az év utolsó horgászatát. Ebből kettő viszont már be volt táblázva! Tehát egyetlen nap jöhetett szóba... Azért reggelente már igencsak elkélt a vastag kabát, és örökkévalóságnak tűntek azok az órák, amíg az erőtlen napsugarak végre szétoszlatták a hajnalban leszálló ködöt. Annak ellenére, hogy foggal körömmel ragaszkodtam az aznapi pecához, nem siettem. Az egész napot rászántam, hogy egy olyan horgászattal zárjam az idényt, ami elegendő tartalékot ad a tél átvészelésére. Végül az időjárás sokunkat megtréfált. Mint később kiderült, bőven lett volna időm még egy és még egy utolsó horgászatra a megenyhült decemberben.

Ha nyitott szemmel járunk, szinte lépten-nyomon horgászatra alkalmas vizekbe botlunk. Viszont sokszor hajlamosak vagyunk egy legyintéssel elsiklani felettük. De van, hogy észre sem vesszük azokat… Pedig a hirtelen jött horgászatok tökéletes helyszínei ezek és általában csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk. A csatornákról van szó. Kisebb-nagyobb vízfolyásokról (és itt nem a főcsatornákra gondolok), amik behálózzák az egész országot és olyan vidékeken is horgászati lehetőséget biztosítanak, ahol nem találkozhatunk természetes vizekkel.