Hol is kezdjem, nem tudom már hisz ez a nyár olyan élményekkel bővítette ismereteimet a horgászatról, amelyeket sose fogok elfelejteni. Kezdjük mindjárt azzal, hogy új barátokat ismertem meg. Egy mentorra is sikerült szert tennem, aki a bojlis horgászat alapjait megtanította nekem. Nem tudom elégszer megköszönni neki jószívűségét.

Délután érkeztem kedvenc horgászvizemre, amely egy új felfedezésre váró helyet rejtett számomra. Már vágyódtam egy kis újdonság megismerésére, hiszen kezdtem kifogyni a pontyos helyekből. Az év elején még szép fogásokat tudtam elérni szokott helyeimen, de egyszer csak kiürült a tó azon része ahol horgásztam. Nem volt kétséges, hogy új hely után kell néznem. A markerezésre rászántam pár alkalmat, hogy megtudjam, vajon mit rejthet a mélység. Sikerült nagyjából megtudni merre vannak az ígéretes helyek. Ezért most itt állok a tó végében és figyelem a természet minden rezdülését, hátha elárul nekem valamit.

Már az év első heteiben elkezdtük tervezni az idei csapatépítő tréningünket mely az egyeztetések után végül a pünkösdi hétvégére esett. Szóba kerültek jobbnál jobb vizek, de a speciális időpont miatt már hónapokkal a tervezett esemény előtt telt ház volt vagy csak három napra adták volna ki a szállásokat. Mi viszont csak két éjszakát terveztünk eltölteni. Ezért esett a választásunk ismét a tavalyról már ismert Nógrádmarcali tóra. Utólag visszagondolva nem volt ez rossz döntés. Ahogy az emlékeimet felidéztem már előre dörzsöltem a tenyeremet hátha idén sikerül végre egy méretes halat kifognom a tóból.

Ebben a nehéz, válságokkal teli világban igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy sikerült az idei évben is eljutnom egy tengerparti országba. Természetesen a két hét dajdajozás kemény évközi lemondásokkal párosult, de végül sikerült eljutnom az Adriai tenger partján elterülő olasz városkába, Martinsicuroba. A régi, megviselt matchbot így újra bekerült a kocsiba a poggyászok közé, és a hűtőláda mélyére is elrejtettem egy doboz csontkukacot az ideges tekintetek elől. Sajnos, a sok érdekes program mellett csupán néhány óra jutott horgászatra, de kár lett volna kihagyni Róma, Velence, vagy San Benedetto megtekintését néhány apró halacskáért cserébe.

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy amikor nem egész 2 éve útjára indult a Horgász- Zóna, munkatársaimmal még csak tervezgettük és „csupán” erősen bíztunk abban, hogy ez a beszámoló egyszer majd elkészülhet… Terveink között mindig egy olyan közösség életre hívása volt a cél, amely örök szenvedélyünk a horgászat lehetőségein belül formál valódi, értékes, emberi közösséget. Olyan független és önzetlen, objektíven tájékoztató és természet közeli oldalt szerettünk volna, amely minden korosztály számára gazdag tartalmat kínál. Barátaimmal nap, mint nap ezen dolgozunk és hisszük, nem hiába. Ha valaki elmerül egy-egy szép foton, vagy végig olvassa valamelyik írást, netán tájékozódik egy új termékről a „Zónán”, minden bizonnyal, már nem dolgoztunk hiába… Így most, az igen „munkás” 24 hónap után, az első nagyobb szabású rendezvényünk történéseit igyekszek összefoglalni. Először is, igen nagy örömömre szolgál, hogy magam is részese lehettem a rendezvénynek és most már állíthatom minden szempontból remek napot zártunk. Mondom ezt, mint szervező, és mint versenyző. Szeptember 4-én vasárnap gyülekeztünk a Heves megyében található RAB tavon, amely talán már sokatok számára ismerős lehet a különféle beszámolókból vagy az is lehet, hogy már jártatok is ott.

A tábor augusztus 22-27-ig tartott. Én 21.-én délben érkeztem le, Jávorka Dániel barátom már kint volt és a tó elején horgászott. Fél 5 felé átpakoltunk a tábor helyére, felállítottam a sátramat, aztán kitettem a „padomat” is. Segítettem a tábor előkészítésében, amikor készen lettünk, megérkezett a leendő társam. Amikorra teljesen végeztünk a teendőkkel, már este fél 10 lehetett. A táborvezetők elmentek aludni, de én nem tudtam aludni, mert vártam a nagyhalat...