Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Vérré változék a víz, amely a folyóban vala
2011. március 25.
Darabos Tamás Zoltán

VÉRRÉ VÁLTOZÉK A VÍZ, AMELY A FOLYÓBAN VALA

„Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszőt és megsujtá a vizet, a mely a folyóban vala a Faraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala. A hal pedig, a mely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Égyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén.” Jómagam nem vagyok vallásos ember, de a fent említett bibliai sorok rémlettek fel, miközben megdöbbenve nézegetem a vörös iszap sújtotta térségről megjelent képeket, híradásokat. Lám, a Tisza után sikerült pár újabb folyót is halálra sújtanunk. Az Ajka melletti zagytározóból átszakadó lúgos folyam minden életet elpusztítva végigmarta a Torna patakot, a Marcalt, majd a már amúgy is túlterhelt Rábán át a Mosoni, végül pedig az élő Dunába ömlött. Nekünk embereknek sikerült rászabadítani egy bibliai csapást ezekre a folyóvizekre és még Isten haragjára sem volt szükség hozzá... Többed magammal aggódva vártuk, hogy a Dunába jutott szennyezés vajon milyen hatással lesz szeretett vizünkre. Négy rövid történettel próbálom körülírni, hogy mit tapasztaltam ezalatt a baljós két hét alatt hazánk legnagyobb folyóvizén.
Tavasz! Feeder! Nyitány!
2011. március 23.
Nagy Róbert

TAVASZ! FEEDER! NYITÁNY!

Alig vártuk a tavaszt! Emlékszem a kollégáimmal már lázasan tervezgettük az első közös horgászatot a munkahelyen. Kávé szünetekben vagy épp az autóban ülve ecseteltük egymás szavába vágva a lehetséges helyszíneket és módszereket! Hiába, na, ilyenek vagyunk mi horgászok! Ha a hőmérő higanyszála már kicsit is fentebb kúszik és a mostoha jégpáncél eltűnik a vizeinkről, akkor menni kell…
FEHOVA 2011
2011. március 22.
Nagy Róbert

FEHOVA 2011

Talán az eddigi legszínvonalasabb Nemzetközi fegyver-horgász- vadász kiállításon vagyunk túl, ahol korosztálytól függetlenül kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a számításukat! Volt idén is minden, ami szem szájnak ingere, az óriási méretű akváriumtól kezdve egészen a harckocsiig…
Körösi mirákulum
2011. március 05.
Pikó Imre

KÖRÖSI MIRÁKULUM

A folyó kecsegtetőbb helyei a hétvégék, ünnepnapok és a napfény hatására úgy telnek meg horgászokkal, mint a tavaszi rejtett szélvizek apró babahalakkal. Többen kicipelik az asszonyt, mert különben csak alig-alig látnák. A nők húst sütnek, a gyerekek tücsköket hajtanak a töltésen és persze üvöltenek torkuk szakadtából. A horgász pedig azon évődik, hogy legközelebb vagy otthon marad a családdal, vagy egyedül jön.
Horgász-Zóna a FEHOVA-n!
2011. március 05.
Horgász-Zóna

HORGÁSZ-ZÓNA A FEHOVA-N!

Bizonyára nem cseng ismeretlenül számodra a FEHOVA Fegyver-, Horgász-, és Vadászkiállítás neve, hisz évek óta ez az egyik legnagyobb szabású bemutató és vásár ebben a témakörben. Örömmel értesítünk, hogy ebben az évben a Horgász-Zóna is képviselteti magát ezen rendezvényen, mégpedig a DAIWA-CORMORAN képviselettel karöltve.
Régi és új
2011. március 04.
Neubrand Antal

RÉGI ÉS ÚJ

Ilyenkor télvíz idején a legtöbb horgász, köztük jómagam is csak ábrándozik a vízpartról. Elképzeli, ahogy szeretett botjaival és orsóival újra beveti, horgait leül a kellemes tavaszi napsütésben és várja a következő kapást. Leszámítva azt az egy-két elvetemült és bátor sporit, aki ilyenkor is kimegy lógatni (hozzáteszem minden tiszteletem az övék) nekünk, átlag horgászoknak csak a tv műsorok az újságok esetleg a tavalyi feljegyzéseink és képeink maradnak, amiket ilyenkor nagy előszeretettel és sóvárogva nézegetünk.
A hobbid a szakmánk! Tetejére