Közel 1 éves(!) előkészület, egyeztetés, információgyűjtés után, március 26-án végre útra keltünk, hogy kifogjunk legalább egy óriás tokhalat a Nemesnádudvari tőzeges tóból. Korábbról csak pár beszámoló és újságcikk, valamint kósza hír állt rendelkezésünkre e vízterületről, amelyeket azonban nem éreztük annyira "erősnek", hogy erre helyezzük teljes mértékben a taktikánkat... Nagy tokok élnek a vízben, az biztos pont volt, hiszen nem csak marketing duma és kocsmai pletyka, hogy Nemesnádudvar bizony a 30+-os példányok lakhelye... (Természetesen a pontyok terén is szép az állomány, de most nem ezért mentünk.) Tudatos tokhorgászatra állítottuk rá a szürkeállományunk és persze minden csalit, felszerelést! Egy ilyen öreg hal előcsalogatása nem éppen egyszerű mutatvány, még akkor sem, ha biztosan tudjuk: ott úszkál valahol a vízben pár darab...
Az indulás előtt még konzultáltunk a tavat jól ismerő "haldós" horgásszal, Kerekes Ernővel is, aki ellátott minket néhányan jó tanáccsal, melyeket ezúton is köszönünk! Végül, minden a helyére került a fejekben és sikerült felszereléseinkkel teljesen megpakolni a sokat látott Zónás horgászautót. Éppen tele lett a Hiace, pedig nem vittünk semmi feleslegeset :) Ezúttal Lugosi Gyula volt a társam, aki mint kiderült nemcsak remek horgász, de jó barát is. Most pedig, horgásznaplóm segítségével, igyekszem időrendi sorrendben felidézni nektek a történteket:
Március 26. - Felkészülés a nagyra
Nem indulunk korán, mivel helyünket 11 órától foglalhattuk el a tavon. Ennek megfelelően, csupán, laza, fél nyolc tájt vettük Pestről Kecskemét felé az irányt, hogy aztán az út nagy részét az autópálya monoton aszfaltján rójuk le. A szemerkélő eső és a nem túl magas hőmérséklet azonban már jelezte: ez a hétvége még nem az a rövidnadrágos, pólós kiruccanás lesz... A pályáról lehajtva több kisebb település következett, ahol beszereztünk még friss kenyeret, pár konzervet, valamint némi buborékos és kevésbé buborékos folyadékot is. Nemesnádudvaron áthaladva, a Duna-völgyi főcsatorna töltésén közelítettük meg végül azt a vadregényes környezetben elhelyezkedő tórendszert, ahol 5 kisebb különálló, de egymással egy csatornarendszeren keresztül összeköttetésben levő vízterület található.
Mivel a parti növényzet - az évszaknak megfelelően - még nem teljesedhetett ki, így jól láthattuk azt a 7 állást amelyek az ide érkező horgászok rendelkezésére állnak. Ezeken a helyeken egyébként, otthonos kis faházak is találhatóak. Feri bácsi és Sanyi bácsi a két gondnok kedvesen fogadott minket és mutatták meg a helyünket, valamint ismertették az itt érvényben levő legfontosabb szabályokat.
Nem sokat teketóriáztunk, helyünket hamar belaktuk és eközben, Gyula komám, már hamiskás mosollyal a szája szélén, sandított is a szélső hely felé, a túlparti bokrok alatt ugyanis a halak jelezték aktív jelenlétüket... Én a kissé nyugodtabb belső résszel szembe állítottam fel állásomat és nem sokat vacakoltam, bójámat egyszerűen a tó közepén helyeztem el. Kényelmesen elrendezkedtünk, ettünk egy finom meleg ételt, majd az általunk jónak vélt helyeken elhelyeztük a "csapdáinkat. A lentebb található kis videóban röviden bemutatom az itt használt szerelékeinket, etetési stratégiánkat és pár szóban érintem az eszközeimet is.
Ebben a kis videóban pedig Gyula mutatja be, hogyan csaliztunk a reménybeli óriás tokhalra:
Az időjárás, szabályosan a bolondját járatta velünk - habár április elseje még odébb volt - a szinte 10 percenként változó időjárás és az ezzel együtt "fel a pulcsi, fel a sapka, majd le a sapka le a pulcsi", kezdett minket az őrületbe kergetni. Délután két derekas dévérkeszeg bosszantott, majd egy ejtős kapás után, végre egy darabosabb pontyot könyvelhettem el. A jó kezdés után koccintottunk egyet, majd Gyula percei következtek. Ha nem is sokkal, de végre 10 kilogramm felé jutottunk egy szép tükrös személyében. Na, de nem ezért érkeztünk ide!
Hamarosan, az összes boton csalit frissítettünk, majd behúzódtunk a faházba, ahol beszélgetéssel múlattuk az időt. A délután fogyó fényeiből, rohamosan estébe váltott, miközben társammal, a meglehetős gyorsasággal lefelé kúszó hőmérőnk higanyszálát figyelhettük...
Március 27. - Azok a bizonyos harmincasok
Éjfél múlt... egy kellemes whisky mellett vitattuk meg a fontos és kevésbé fontos dolgokat, és meg kell mondjam, a makacs hidegben jól esett az egészen kiváló minőségű ital, de sajnos a kapásjelzőink hangja nem zavart meg minket. A mögöttünk található tóról azonban hajnali egy óra körül, egy 42 kilogrammos harcsa kifogásának híre érkezett... Nem is lehet csoda hát, hogy nem jött álom a szemünkre a továbbiakban. És jól működött a megérzésünk: Gyula távjelzője, olyan fél kettő magasságában, folyamatos húzós kapást közvetített felénk. Szerintem olimpiai szintidőn belül érkeztünk ki a botokhoz és társam kezében, azonnal görbén maradt a "Tribal Velocity" botja...
"Ez tok lesz! Nem is kicsi! Odanézz hogy húz...!" Hangzottak el e rövid tőmondatok! Kezemben a szákkal, magam is jól láthattam, milyen zabolátlan őserővel szemben küzd társam. Hosszú percek teltek el így, amikor is egy egészen brutális hal kezdett közelíteni a part felé. Társam szerencsére profin fárasztotta a hatalmas tokot, mert e rafinált és nagy küzdő hal bizony minden trükköt bevetett hogy szabaduljon... A víztetőre kényszerített hatalmas test, végül kirajzolódott a fejlápánk fényében... Azt az élményt - amiben részünk volt itt most nem tudom átadni, de ha ránézek Gyula kereken 30 kilogrammos fogásának a fényképére, akkor bizony alaposan beleborzongok. Rendkívül kíméletesen megszabadítottuk a horogtól és a további 3 darab(!) beleszakadt szereléktől! A fotózást követően már úszhatott is szabadjára a láthatóan jó kondiban levő óriás. Az előttünk található vízterület alaposan elcsendesedett, köszönhetően a nagy tokhal fárasztásából adódó ribilliónak!
Nem is lehetett másként, ismét csalikat frissítettünk, majd koccintottunk egyet a szép fogásra. A nagy izgalmak után lepihentünk...
A hajnal nem volt valami kedves velünk, jó pár fokot hűlt ismét a hőmérséklet és a szél is fújdogált. Másnap napközben, aztán főként Gyula tüsténkedett a kisebb-nagyobb pontyok kifogásával, míg én a taktikámat igyekeztem úgy alakítani, hogy társam után, nekem is sikerüljön valami nagyobb halat akasztanom... azt hiszem ismertek már annyira, hogy ne is ecseteljem ezt tovább: "fűtött a bizonyítási vágy"!
Derekasan megebédeltünk, majd szomszédoltunk egy kicsit. Megtudtuk azt, amit mi is tapasztaltunk: gyengén, vagyis inkább rapszodikusan eszik a hal. Főként a pontyok részéről tanúsított passzivitás aggasztott, bár utólag visszagondolva, azt hiszem, mi egyáltalán nem panaszkodhatunk. Délután ellenőriztem az előkéimet, majd újra gondoltam az etetésemet a bójám körül. Ennek folyományaként, most BAIT-TECH POLONI bojlit juttattam be, 18 mm-es nagyságban, valamint 16 mm-es halibut pellet is került, egy viszonylag kis területre koncentrálva. A pellet szemeket BIAT-TECH X-CITE chili olajba "fürdettem", míg a 18 mm-es golyókat az igen intenzív POLONI olajba forgattam a beetetés előtt. Ahogy mondani szoktam: "tizenkilencre lapot húztam" és még a sötétedés előtt mind a 3 végszerelékemet erre a szűk etetőágyra helyeztem el...
Teljesen besötétedett, és szinte tapintható volt az izgalom, mai körüljárt minket. Éreztem, tudtam, most én jövök! Ízletes vacsoránk után behúzódtunk a faházba majd egy kávét készített nekem Gyula, szinte megérezve azt, hogy hamarosan szükségem lesz a koffein "pluszra"! Már fél tíz körül járt az idő, amikor a balos botomról folyamatos húzós kapást jelzett a FOX távjelzőm. Gyorsan beleléptem a meleg bakancsomba és a bothoz rohantam. Amikor ráemeltem a készségre, akkor már tudtam: ez egy nagy hal lesz.
A Tribal Intensity bojlisom karikába hajlott és a nagy tokra jellemző, "rángó" mozdulatsort éreztem az egész karomban... Egy másodpercet sem sem gondolkodtam, azonnal a csónakba léptem és Gyulát is magam mellé "parancsoltam" egy nagyméretű merítővel együtt. Tükörvízen siklottunk a hal után, amely elementáris erővel húzott a túloldal irányába. Szerencsésére felettünk a hold ekkor már, mintegy jól sikerült thriller-ben, sejtelmes háttérvilágítást adott a heroikus küzdelemhez. Hosszú percek teltek el, kezemben a 3,75 lbs(!) bot a vízig hajlott. Úgy éreztem: megszűnt körülöttem a tér és az idő... de hamarosan megtörtént a csoda: egy hatalmas "ős hal" emelkedett a felszín közelébe! Az óriási tok egészen közel került a csónakhoz, de a következő pillanatban átúszott alatta... szívem a torkomban... de végül kivédtem a hal trükkjeit. A szákolás azonban csak részben valósult meg, hisz a hal közel 180 centiméteres hossza ezt nem nagyon tette lehetővé. A feje felől ráhúzta társam a nagyméretű bojlis merítő hálót, majd kézzel "hajtotta be" a teste többi részét valahogy. Lassan kiértünk a partra, ahol nagyon óvatosan megszabadítottuk a horogtól és lélegzetvisszafojtva, de következett a mérlegelés. Még most is, amikor e sorokat írom, a hideg futkos a hátamon... A hűvös márciusi éjszakában a mérlegünk nettó 32 kilogrammnál állapodott meg. Kimondhatatlanul boldog és büszke voltam!
Az éjszaka hátralevő részében sajnos nem akadt már több kapásunk. Amiért érkeztünk - és ezt mind a ketten jól tudtuk - azt a tó megadta nekünk, a sejtelmes éjszakai csendbe csupán, csak egy macskabagoly huhogása hallatszott, amint épp prédára várt egy magányos faágon...
Március 28. - Levezetés
Az átélt élmények alaposan kimerítettek minket, így a reggelbe kicsit bele is lustálkodtunk. Mindezek ellenére, azért a kötelező csali frissítés nem maradhatott el. Nem sokkal napfelkelte után, Gyula finom rántottát készített és ittunk egy erős kávét is. A kisebb pontyok már érezték a melegedő időt és aktívan kezdtek táplálkozni. Őket azonban nem igaz igazán akartuk zargatni így lassan, komótosan pakolászni kezdtünk, tettük már csak azért is, mert vártak minket otthon a lányok... húsvét hétfőjén!
Összességében egy nagyon tartalmas túrán vagyunk túl. Azt hiszem nem járok messze az igazságtól ha azt mondom, ez egy kivételes horgászat volt mind a kettőnk számára. Amire készültünk, amit kitaláltunk, amire vágytunk teljesült! A kifogott két hatalmas tok és a természet tavaszi ébredésének varázsa, bizonyára sokáig ott fog kísérteni mind a kettőnk emlékezetében...
Kedveljétek oldalamat a facebook-on, ahol további képeket és érdekességeket találtok kalandjaimról!
Black Cap facebook oldala
Üdvözlettel:
Nagy Róbert - BLACK CAP