A part alatt

Hatalmasat csobban a szomszédom etetőkosara. Talán ötven méterre a parttól érhetett vizet. Én nem értem őt, de látszik, ő mégannyira se engem, amikor egy rövid rakósbotot húzok elő a tokjából.
- Oda fog horgászni?
- Oda.
- Hát jó... És mire?
- Pontyra, esetleg amurra, ha az is idetéved. De ha más nem, marad a kárász. Egyébként meg, hit kérdése az egész...
Majd egy furcsa mosollyal zárul rövidke párbeszédünk a kolléga részéről. Szerencsére a horgászlecke elmaradt. Kioktatás helyett csak egy legyintést kapok.


Tény, hogy ez a fajta horgászat kétes kimenetelű lehet. Na de melyik nem?! Ha a halak szívesen tartózkodnak a partközeli sávban, bármi megtörténhet. Ha nem, úgy marad a nézelődés. Viszont nem árt, ha rendelkezünk némi helyismerettel. Hiába pici a tó, ahova mentem, bizony bőven van rajta olyan szakasz, ahol már a partközeli próbálkozás gondolata is felesleges.
Ládámat egy olyan helyre tettem le, ahol a fenék bővelkedik akadóban. Ezek kisebb-nagyobb ágak, amik néhol szőnyegként borítják be a aljzatot. Lehet, hogy okoznak némi bosszúságot, de egy viszonylag jellegtelen mederben, a horgászat szempontjából kincset érnek.





Azért ezen kívül még számtalan dolgot kell figyelembe venni. Az egyik legmeghatározóbb a napszak. Egyértelműen az éjszaka lenne a legkedvezőbb, de a tó szabályai miatt ez nem lehetséges ilyenkor a horgászat. Így maradnak a kora reggeli és az estébe hajló délutáni órák.
A legfontosabb kellék viszont a csend. A halak közelsége miatt nagy kárt okozhatunk, ha zajt csapunk. Nemhogy a parti zajongás, de még az etetés hangja is zavaró lehet! Ezért már az elhelyezkedést is nagy körültekintéssel kell elvégeznünk.





Nagyon sokszor elkövetett hiba, hogy a haltartót rossz helyre tesszük. Jó pár alkalom kellett, hogy rájöjjek, a sekély part menti sávban az egyik legzavaróbb dolog, ha a megfogott halak néhány méterre pancsolnak az etetéstől. Ha pedig nem használunk haltartót, úgy a visszaengedett és az etetésünkön keresztülgázoló hal zavarja el éppen táplálkozó társait. Főként ha nagyobb testű példányokról van szó. Tehát tetszik, nem tetszik, a haltartómat jó pár méterrel a helyemtől raktam le. Valóban, kicsit kényelmetlen minden hal után felállni és sétálni egyet, de megéri.
Az etetést is lehető legnagyobb csendben kell kialakítani. Az egyetlen hang, amit még tolerálnak a halak az a vízbe érkező kukorica hangja. Na azért ezt sem úgy kell elképzelni, hogy két kézzel szórja az ember...
Kézenfekvő lenne ilyenkor a csonti, ami erre a távolságra még minden különösebb erőfeszítés nélkül kézzel is bedobható.





Viszont olyan mennyiségű a tavon a zavaró halak száma, hogy a csontis horgászat azonnal apróhalazásba fulladna. Rengeteg a pici kárász és ponty, és ami a legrosszabb, az a razbóra. Gyönyörű kapásokat csinál, viszont a kicsi szája miatt horogra ritkán kerül, így sokszor elképzelése sincs a horgásznak, hogy mi űz vele tréfát.





Etetni azonban kell. Ha kizárólag szemesből állna az etetés, jó eséllyel csak azok a halak jelennek meg, amik amúgy is a környékben tartózkodtak. Ez általában tényleg szinte kizárólag jó halat ad, de elütjük magunkat a nagyobb darabszám lehetőségétől. Viszont ha etetőanyag is kerül be, pirahna módjára vetik rá magukat a kicsik is. Erre egy megoldást találtam, mégpedig azt, hogy a csontival megrakott tartalmas etetőanyagot egy taggal közelebb rakom le, míg a horgászott távolságba (a spicc végének vonalába) már csak kukorica kerül. Jól látszik, hogy az etetőanyagra tett horgot azonnal rángatni kezdi valami, míg a szemes etetésen többet kell várni a kapásra. Az apróságok lekötésére viszont folyamatosan pótolni kell az etetőt, különben széledni kezdenek és menthetetlenül a kukoricán kötnek ki.





Szoktam mondani, hogy az a hal, ami alig fél antennát húz el a partszélben, 30 méterről már beborítja a botot. A lábunk alatti horgászatnál fontos a kicsi, érzékeny úszó használata. Még a nagyobb halak is képesek olyan "szellemkapásokat" produkálni, amiket alig lehet észrevenni. Az úszó, amit választottam a Middy rakós pontyozó úszói közül került ki, 4X12-es méretben. A súlytalan úszó ugyan sokkal lassabban áll be, de a kapások is egyértelműbbek.





Egy másik általam már majdnem mindenhol igaznak bizonyult állítás, hogy a halak érzékenyebbek a horogméretre, mint a zsinór vastagságára. Ezek tudatában egy erős vázra épített, de mindkét végén finom szerelék került a halak elé. Pici úszó és horog, viszonylag vastag zsinóron.
Jellemző, hogy az ott tartózkodó halak közül nagyon gyorsan elesnek az első példányok a csendesen megetetett helyen.





Szomszédom arcáról a horgászat megkezdése után úgy 20 másodperccel fagyott le a mosoly. Az első ponty azonnal elhúzta az úszót. Majd két perc múlva egy hasonló társa követte!
Azonnal etettem. Egy gombóc a kishalnak, hogy békén hagyjon és egy kevés kukorica a nagynak, hogy a környékemen maradjon. Az első halak után bekövetkezett a szokásos csend. Ők laktak itt. Nem volt más dolgom, mint rendszeresen tolni az etetőanyagot a nyugodt horgászat érdekében. Majd egy óra szünet után ismét nyúlt a gumi. Ez jó jel. Egy arra úszó pontycsapat viszonylag hamar rátalált az etetésemre. Nem volt más dolgom, mint ott tartani őket. Az apró adagokban dobott kukoricával ez elég jól sikerült.











Egy fontos dologra még kitérnék, ez pedig a gumizás. Két dolog miatt indokolt a szokásosnál lágyabb gumi használata. Az egyik a horogmérettel való összhang, a másik pedig a sekély vízben vadul védekező halat így könnyebb leugrasztani az etetésről. Hiába a szélvízben akad horogra, pillanatok alatt el tud akár több tíz métert rohanni. És erre kell törekedni! Így nem zavarja el társait.








Miközben a mellettem ülő horgász lassan összepakolt, már nem tudtam, hányadik pontyot tettem a haltartóba.
Addigi gúnyos mosolya elismerővé változott. Jól esett.


Mind a mosoly, mind a halak...





Galambos Sándor
Profi Horgászbolt
Szolnok