Horgász-Zóna menü
Kedvencek
Kosár
Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:



Regisztráció | Elfelejtett jelszó
  • Damiki Air Frog
  • method feeder horgászbotok
  • Karácsony 2018
  • Horgász-Zóna ajándékutalvány kapható!

Akadókon át a bajszosok nyomában a Pölöskei tavon

|

Idén szeptember elején kis nyári pihenés után rászántuk magunkat, hogy kellene egy jót bojlizni egy ismeretlen pályán. De vajon hol?! Ez volt ám a nagy kérdés! Kis tanakodást követően mondom Peti barátomnak, hogy lépjünk „Black Cap” nyomdokaiba és menjünk le Zalacsányba. Eljött hát a nagy nap. Csütörtökön délelőtt el is indultunk a kiszemelt helyre. Első elképzelésünk szerint a Zalacsányi bojlis tóra mentünk volna, de sajnos egy kis gubanc miatt Pölöskén kötöttünk ki. Most már nyugodtan kijelenthetem, hogy a legkisebb mértékben sem bántuk, hogy így alakult ez túra. Pölöskén olyan kedves és barátságos fogadtatásban volt részünk, amivel tényleg csak igen ritkán találkozik az ember. Személyes találkozóra a horgászatunkat megelőzően nem került sor, de ennek ellenére a tó egyik vezetője, Dr. Kiss Csaba úr kedvesen és segítőkészen fogadtatott minket és minden információt megadott a vízről, amit tudni kell a horgászat megkezdése előtt. Kiss úr maximális bizalommal igyekezett a legmesszemenőbbekig segíteni a horgászatunkat. Telefonon történt egyeztetést követően megérkeztünk Pölöskére.

A tó Zala megyében, Pölöske határában eredeti, természetes környezetben fekvő, 146 hektáros intenzíven telepített horgászvíz, amely a Pölöskei Öregtó Nonprofit Kft. kezelése alatt áll. A tó halállományát a békés és ragadozó halak is egyaránt képezik. A tó típusa tőzeges bányató, felszíni és víz alatti bőséges akadókkal. A tó környéke nagyon rendezett, a faházak és a stégek maximálisan kielégítik a rövid és hosszútávú horgászatokat. A higiénia is megfelel az elvártaknak, sőt a tónál található apartman tisztálkodási lehetőséget is biztosít a vendégek számára. A tóról bővebb információt a Pölöskei tó honlapja oldalon találhatók.





Megérkezésünket követően elfoglaltuk horgászhelyünket. Sokat hallottam a Pölöskei akadókról, személyesen soha nem jártam még a tónál. Eddig is nehéz volt elképzelni, illetve nem is nehéz, hanem furcsa volt elképzelni azt, hogy ebben az akadó rengetegben hogyan is lehet horgászni. Nem ilyen pályára készültünk, de hála a jó égnek hoztunk magunkkal radart és etetőhajót. Az etetőhajót a Etetőhajó kölcsönzés oldalon keresztül vettük igénybe, annak is a radaros változatát. Az innen bérelt hajók a korábbi tapasztalatok alapján nagyon megbízhatóak és maximálisan kiszolgálták horgászatainkat mind jó, mind rossz időjárási körülmények között. A Speedy hajók kezelhetősége adottságainak köszönhetően messzemenően jobb mint korábban használt más gyártók hajói (pl. Delta, ET). A beépített radar pedig segíti a szerelék pontosabb elhelyezését a medertöréseknél és akadók környékén, sőt zavartalanabbul tudjuk vele szerelékünket bejuttatni a bebójázott etetésre.





Ezeken kívül semmilyen olyan eszköz nem volt a birtokunkban, amely megkönnyíthette volna a horgászatunkat ilyen speciális horgásztudást igénylő helyen (pl.: zsinórvezető). Mi tényleg szeretjük a kihívásokat :) Először az előttünk található területet kezdtem feltérképezni, egy csónakkal és egy leszúró segítségével.







Gondolataim beigazolódtak. Most itt lesz végünk, mondta Peti barátom. Én erre azt válaszoltam, hogy semmi gond! Van 100 darab ólmunk, kb. 50 méter leadcore, egy marék horog és főzsinór bőven, mert most cseréltünk újabbra. Próbáltam poénosan felfogni a dolgot, de a szívem mélyén a sírógörcs kerülgetett a pálya láttán. Gyönyörű vadregényes vízterület, de feltettem magamnak azt a kérdést, hogy kell ez a peca itt nekünk? Puding próbája az evés mondom Petinek, majd elkezdtünk radarozni és bebójázni. Négy bóját helyeztünk el az akadók előtt és mellett, segítve a nappali és éjszakai behúzásokat.





Nézzük a felszerelést. A korábbi cikkeimben bemutatott felszereléseim közül csak a Daiwa Phantom botok maradtak meg, A Shimano Aerlex Spod illetve az Okuma Power Liner orsóinkat lecseréltük a D.A.M QUICK SLS 570 FD távdobó orsóira. A cserét nem bántuk meg semmiféle tekintetben. Ezt az orsót páratlan design jellemzi, sőt a D.A.M cég eddigi legjobb orsója lett véleményünk szerint. Ez a technika egy valódi remekmű, egy olyan nagyméretű orsó, amely sok technikai finomságot vonultat fel. Mint ahogy ránézésre is kiderülhet, egy igazi távdobó szerkezet, amely a nagy pontyok fogására született. Az első fékrendszere jócskán felér a BAITRUNNER SPOOL II-es fékrendszerekkel véleményünk és tapasztalataink szerint, de az biztos, hogy kezelhetősége könnyebb, rögzítés pedig stabilabb. Ezen az akadós pályán is bizonyított nekünk, technikai problémákat nem fedeztünk fel. Mind fékszerkezete, mind zsinórcsévélése zökkenőmentesen szolgálta ki igényeinket, illetve árérték aránya minden horgász számára figyelemre méltó, aki egy kicsit is minőségben gondolkozik. Az állványunkban is változtatás történt. A Daiwa D-pod állványunkat is lecseréltük egy Prologic New Green Tri Lux Podra, amelynek stabilitása és technikai összeszerelése jobb adottságokkal rendelkezik, akár fogyasztói árát is nézve.







A főzsinór maradt a bevált Korda Adrena-line szériája 0,33 mm-es kivitelben. Horgászatunk során ismét igénybe vettük a Prologic Bulldozer Snag Leader zsinórját előtétzsinórként az akadós pályára való tekintettel. Ennek az előtétzsinórnak is köszönhetjük a szákunkba terelt halak szép mennyiségét, amit a írásom későbbi részében taglalni fokok. A horgok terén is változtatás történt, mivel ráálltunk a HAYABUSA P1 illetve GAMAKATSU G-Carp Specialist horgok használatára. Ezek a horgok árban és minőségben bizonyítottak már, ezen az akadós pályán is. Egyaránt használhatók ezek a horgok sima előkés és pop-up szerelékek elkészítésére.







Ha már a horgok cseréje mellett döntöttünk, akkor miért ne próbáljunk ki új előkezsinórt és a hozzávaló kellékeit más gyártótól? Mint már korábbi cikkeimben olvashattátok én nem vagyok az olcsó termékek híve, mivel olcsó sz…nak híg a leve. De tapasztalatok tömkelege be is igazolódott. Aprócikkek és kiegészítők terén a D.A.M Mad és Cormoran Procarp termékei mindenek felett kielégítik egy átlagos horgász igényeit ezzel szemben egy kicsit árban húzósabb Fox illetve Korda termékeivel. A D.A.M forgókapcsai, horogbefordítói és egyéb kellékei árérték arányban nagyon jó minőséggel leptek meg minket. Íme egy pár aprócikk az említett gyártók termékei közül:











Az előkezsinórok vonatkozásában eddig a Cormoran Procarp gyorsan süllyedő fonott előkezsinórja bizonyított eddig a legjobban, mely extrém lágysága miatt könnyedén köthető. Fluorokarbon zsinór fénytörése megegyezik a vízével, emiatt szinte láthatatlan a víz alatt ezáltal bármely évszakban nyugodt szívvel használható. A fluokarbon zsinórokat főként bányatavi és akadós pályákon szoktuk használni.







A stégnél a víz kb. 1,2 m volt, ami kb. 40-50 m-en keresztül nem nagyon változott az első bokorsorig. A bokorsor után található mélyebb víz 2-2,5 méter volt. Ezeket a mélység adatokat radar segítségével állapítottuk meg. Néhány Pölöskén horgászó barátomtól telefonon informálódtam, akik elmondták, hogy a mélyebb víz nappal, míg a sekélyebb víz jellemzően éjszaka szokott jobban működni. Miután elhelyeztük a bójákat az etetésen kezdtünk gondolkozni. Magokat természetesen hoztunk magunkkal, igaz nem olyan sokat, valamint volt nálunk pellet is és természetesen bojli is. Erre a túrára többféle bojlit hoztunk. Arra gondoltam, hogy a még meleg vízben a fűszeres és a büdösebb illatok megfelelően dolgoznak majd, ezért SZAT pelletet, LK BAITS Top Restart - Black Protein bojlit és a STARBAITS Hot Demon termékeit vásároltuk meg a Zónában.





Ezeken a termékeken kívül még vittünk saját készítésű etetőbojlit is, amelyet a DYNAMITE BAITS Marine Halibut etetőanyagából gurítottam le tojás és aprómag hozzáadásával, majd pár perces párolást követően szárítottam és lefagyasztottam a kapott golyókat. Egy zacskó method mixből 1,4 kg etetőbojli lett, ami átszámolva igen baráti ár a minőség tekintetében. A lebegtetéshez a DYNAMITE BAITS termékcsalád fluro pop-up bojlijait használtuk.





A bójákat a mély vízben eltolva, más-más távolságokban helyeztem el. Etetésre a bója közvetlen közelébe magokat, pelletet és kevés bojlit szórtam. A horogra a bal oldali botokon büdös bojlit tettem, a jobb oldali botomon fűszeres ízvilág várta az érdeklődő pontyok jelentkezését.



Sajnálatos módon a szívélyes fogadtatás ellenére az időjárás nem volt velünk ennyire kedélyes. Nem volt olyan időszak a négy nap alatt, hogy eső, záporeső ne lett volna. Sőt úgy mondanám inkább, hogy bőséges csapadékkal ajándékozott meg minket a jó Isten. Akkor valahogy nem így fogalmaztam meg…. Kis idő elteltével megérkezett az első kapásunk. A tanácsokat megfogadva nem vágtunk be egyből, hanem csónakkal rámentünk a halra, majd felette kezdtünk el fárasztani. De hiába. Esélyünk nem volt, mivel őkelme ez idő alatt kiválasztotta magának az úszó nádszigetet és aláúszott. Onnan esélyünk se volt, hogy a szákba tereljük. Megérkezésünket követően úgy ültem le horgászni, hogy a becsület halat remélem meg fogom fogni. Az első éjszakánk ezt követően viszonylag csendesen telt el a szakadó eső és a hidegfront ellenére. Peti barátomnak hajnali kettő órakor elfüstölt az egyik botja. Ő a rossz időjárás ellenére nem fogadta meg a fárasztásra vonatkozó tanácsokat, hanem esélyt nem adott a halnak arra, hogy az akadóig elérjen. A féket keményre állította, és kő kemény fárasztásba kezdett, amely kb. bruttó 5 percig tartott. Íme a végeredmény egy gyönyörű töves.

10,5kg
10,5kg


Nagyon érdekes volt, hogy a pontyok mennyire pontosan és időintervallumhoz köthetően jelentkeztek. Jellemzően az éjszakai és délelőtti órák viszonylagos csendben teltek, míg szinte a déli harangszó elhangzása után, megváltozott minden. Gyors egymásutánban jöttek a kapások a mély vízből, igaz a halak súlya sokszor az 5 kg-ot sem érte el. Kivétel nélkül erős és egészséges példányok voltak. Ami még érdekes volt, hogy a víz alatti dzsungel ellenére sem voltak a halak összeverve, vagy megsérülve, öröm volt rájuk nézni.





De következő nap délutánjára beérett az etetés mindegyik bójánál. Peti barátom botjára kora délután beköszöntött egy igazi harcos-bajszos. Erre viszont csónakkal rá kellett menni, mindazok ellenére, hogy engedni nem nagyon engedett neki Peti. A jelző megcsippanását követően kb. 30 méter zsinórt húzott el magával kezdésnek. De hiába. A kemény fárasztás meghozta eredményét, egy gyönyörű nyurga került a horgunkra.



12,40 kg
12,40 kg


Pénteken a késő délutáni szakaszban egyszer csak az igen keményre állított fék szépen elkezdett szólni a jobb botomon, amit a zsinór igen gyors fogyása követett. Fék elzár, majd gyorsan a csónakba pattantunk, és rámentünk a halra. Miután a hal közelébe értünk és a mélyebb kotrásban nem volt annyi akadó, kicsit erőteljesebben bánhattam a hallal, amire szükség is volt, mert pikkelyes barátom igen gyorsan igyekezett a szabadságot jelentő akadók felé.



A fárasztás így is eltartott kb. 10 percig, de végül is a szákba tereltük a gyönyörű tőpontyot, amely később a mérlegelés során 14,10 kg-nak bizonyult.







A csodálatos naplementét követően a csodálatos zalai dombság erdeiből az erdő királyának a hangjára lettünk figyelmesek. Itt a szeptember és elkezdődött a szarvasbőgés. Csodálatos volt hallgatni. Besötétedett és csend vala. A csendet a jobb oldali jelzőm hangja törte meg ejtős kapással. A felállás ugyanaz volt mint a korábbiaknál. Fék elzár, bevágás majd csónak. Kb. fél órás fárasztás után sikerült a megmeríteni egy gyönyörű tükröst, 11,40-nek mérlegeltük.



Majd reggelig néma csend. A fronthatások meghozták negatív hatásukat. Délután 4 óráig kapás nélkül megúsztuk a szombati napot. De ennek ellenére csodálatos napsütéses időben volt részünk. Kipihentük magunkat az éjszakára. De hiába. Estére megjött az eső a várva várt széllel. Egy pár darab kisebb halat sikerült fognunk. Az eső éjszaka elállt, majd a hajnal meghozta végre a halat. Kora reggel sorban füstöltek el a jelzők. Több szebb 10+-os sikerült kifárasztanunk.





13,00 kg
13,00 kg




10,10 kg
10,10 kg


Összességében egy nagyon jó túrát zártunk, gyönyörű halakat fogtunk, valamint nagyon kedves és segítőkész tógazdákkal találkozhattunk. Horgászatunk során első alkalommal az „ismeretlenben” nyolc darab 10+-os bajszost sikerült megszákolnunk. Összesen hat fárasztás nem vezetett eredményre. 12 darab halat sikerült fognunk összfogásban barátommal, amelyet a tó halállományának illetve a fent bemutatott jól összeválogatott termékeknek köszönhetünk. Megéri minőségben gondolkozni! Mindkettőnket lenyűgözött a tó környezete, a 146 ha-os vízterület, érintetlen fatörzsek, bokrok a vízben és a szarvasok nászától hangos kora őszi éjszakák. Azt gondolom, hogy aki kicsit is a bojlizás hívének tartja magát, nem hagyhatja ki ezt a felejthetetlen élményt és ellátogat egyszer Pölöske szívébe!

Köszönjük a tó vezetősége által biztosított lehetőséget illetve a Zóna közreműködését! Remélem ismét találkozunk októberben.

Mindenkinek üdvözlettel:
Kajuha Tamás
Pa’linCa’rp Team




KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:



Minden jog fenntartva © 2017 - Horgász Zóna
Horgász-Zóna Ügyfélszolgálat elérhetőségek:
Telefonszám: 06 1 240 5454
Mobil: 06 70 362 7167 (hétköznap 8:00-18:00-ig, szombaton 9:00-12:00-ig)
Email: ugyfelszolgalat@horgasz-zona.hu
G+: Google+
Horgász-Zóna Buda bemutatóterem és horgászbolt: 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95., telefon: 06 1 2405454
Horgász-Zóna Pest horgászbolt: 1138 Budapest Gyöngyösi sétány 8., telefon: 06 1 2390373
Horgász webáruház | Feeder bot | Nevis szett | Shimano orsó | távdobó orsó