Balatoni ragadozók nyomában

Bár, rengeteg termetes keszeget fogtunk a tihanyi kikötő mólóján horgászva, nem tudtam megállni, hogy ne próbálkozzak rá a Balaton ragadozóira is pár röpke óra erejéig. Persze nem számítottam óriás süllőkre és hatalmas balinokra, de reménykedtem benne, hogy dévérekből álló zsákmányunkat színesíthetjük néhány kősüllővel, vagy kisebb süllőcskével. Azt terveztem, hogy apró babahallal végigtapogatom a kikötő környékét, hátha elkapja valami falánk jószág a horgon felkínált élő csalit és mint utólag kiderült az elképzeléseim nem is álltak annyira távol a valóságtól.



Még javában aprítottuk a keszegeket amikor feltűnt egy idősebb sporttárs a mólón, aki pergetve próbált kapást kicsikarni a Balaton zöld vizéből. Szereléke az újdonságnak számító drop-shot módszerre volt kihegyezve és csakhamar akasztott egy csodaszép kősüllőt apró gumihalával. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet a váratlan esemény, és kíváncsian szemléltem a számomra még ismeretlen horgászmódszert.




Sok időm nem volt bámészkodni, mert valami hirtelen felcsapta a kapásjelzőmet és olyan súly nehezedett a bot végére, mintha egy vödör vizet húznék ki a part felé. Érdeklődéssel vártam, mi is akadhatott a horog végére és nem kis meglepetésemre egy kígyózó test körvonalai törték meg a hullámzó vízfelszínt. Oly sok év után ismét angolnát sikerült akasztanom, aminek sokan tán nem örülnek a horgon, én mégis ritka különlegességként tekintek rá. Sőt talán mondhatni egyre ritkább különlegesség...




Idő közben a kősüllőre pergető horgásznak társai akadtak, akik rendületlenül korbácsolták a vizet és egymás után kapdosták ki a csíkos hátú köveseket a móló tövétől. Egyik példány szebb volt mint a másik. Nem csoda, hogy hamarosan a figyelmem elterelődött a keszegezés felől és azon törtem a fejemet, hogyan tudnék én is kősüllőt fogni.






Elővettem öreg match botomat és összeállítottam egy mártogató – tapogató készséget és előbb halszelettel, majd gilisztával csalizva húztam meg a meder alját. Természetesen a giliszta csalira is keszegek jöttek, de az ötödik-hatodik fehérhal után végre sikerült elcsípnem egy példányt a csíkos kis ragadozók közül. Örömöm leírhatatlan volt. Fater már gondolatban grillrácsra rakta újdonsült zsákmányomat, de én visszapottyantottam a vízbe, mikor hátat fordított nekem. Nem kis vita kerekedett ebből, de amondó vagyok, hogy ha valaki halat akar enni, az fogjon magának... :o)



A sikeren felbuzdulva folytattam a mártogatást és néhány keszeget követően ismét valami darabosabb példány kapta el a giliszta csokrot. A 17-es monofil zsinórhoz és az apró horoghoz mérten jelentős ellenállásba ütköztem, de gond nélkül felerőltettem zsákmányomat a felszínre és legnagyobb meglepetésemre egy ötvenegynéhány centis kölyökharcsát pillantottam meg. Örömöm leírhatatlan volt. Még sosem fogtam harcsát a Balatonon. Miután mindenki megcsodálta a kis harit, őt is visszapottyantottam a vízbe, hogy farkával nagyot csapva kereket oldjon. Bizony elkél az utánpótlás a magyar tengerben a tavaszi harcsapusztulás után... :o(



Az események után hirtelen feltámadt az orkán erejű szél és alig maradt egy negyed óránk, hogy összepakoljunk az érkező vihar előtt. Összességében nagyon jól éreztük magunkat Tihanyban és a jelentős keszeg zsákmány mellett sikerült horogvégre keríteni néhány nem túl nagy, de ritkaságszámba menő ragadozót. Biztos vagyok benne, hogy jövőre visszatérünk a mólóra és akkor talán a zsákmányunk kiegészül majd néhány gardával is...