Nem lehet nem szeretni a Balatont, talán csak azért lehet mérges az ember, ha nem jut le. Kis szerencsével sikerült 1 napra leugranom a balatonboglári részre egy kis feederezésre!
Sok dolog fix volt, már ami a horgászatot illette:
- partról, dobálva fogok feeder bottal horgászni
- nem viszek etetőbotot, Spomb rakétát, hajót. Ami a kosárral bemegy, az lesz az etetés
- etetőanyagnak a Bait-Tech Juice etetőt használom, mert már bizonyított nekem a március 15-i tisza-tavi pecámon
- csalinak is a Juice pelleteket teszem fel (minden túlzás nélkül mondom, hogy idáig mindenhol fogtam vele halat).
Így az előkészületeket egyetlen dolog jellemezte, mégpedig, hogyan oldjam meg az etetésem horgom körül maradását, tekintve, hogy igen messzire kell dobni és erős hullámzás is várható! Ezt a hullámzás dolgot kicsit körbejárnám, hiszen ennek figyelembevétele gyakran különbség a halnélküliség és a halfogás között.
A déli parton a legtöbb helyen elég egyhangú a meder, a vízmélység pedig inkább a 1-1,5 méterhez közelít. Egy erős hullámzás simán elmozgat bármit a mederfenékről! Ezért nagyon fontos, hogy olyan végszereléket rakjunk össze, amely bírni fogja ezt a kihívást, vagy a csalink és az etetésünk szó szerint köszönő viszonyban sem lesz egymással. (Nem véletlen például, hogy a bojlis pecások véletlenül sem etetnek egész bojligolyókkal, csak felezettel.)
Így hát gondolkodásom során végiglépkedtem a lapos methodkosártól a long cast method kosarakon valamint a normál távdobó (száras) bordáskosáron át a négybordás távdobó kosárig. Ez utóbbi létezik 60 grammosban is, amit még tömve is elbírtak a 150 grammos feedereim. A method módszert azért vetettem el, mert magam előtt láttam, milyen gyorsan fogja a hullámzás szétkapni a rányomott etetőanyagot. A bordás kosár pedig gurulhat... Ellenben a négybordás kosár tartja is a kaját, de nem is gömbölyű, mindezeken túl pedig aszimmetrikus súlyozása miatt jól is dobható!
A hajszálelőkés megoldást választottam a tüskével szemben, elsősorban az érzékenysége miatt. A hullámzás miatt ugyanis süllyedő csalival (is) készültem, mivel van egy ilyen balatoni mendemonda, hogy a hullám által mozgatott wafter vagy popup csaliknál jobban szeretik a mozdulatlan falatokat a nagy pontyok...
Az gyártó szerint laza állagú a Juice etetőanyag, kifejezetten úgy csinálták, hogy gyorsan dolgozzon. Ezt tapasztaltuk is (az akváriumon túl), hiszen igen gyorsan adta a kapásokat olyan telepített vizeken, ahol tudtuk, hova kell dobni. Igen ám, de vajon hogyan bírja a Juice a négybordás kosarat és a közel 100 méteres távolságot?
Így kevertem:
Félelmeim teljesen alaptalannak bizonyultak! 1 kg etetőanyaghoz öntöttem kb. 1 deci Juice dippet, majd a kezemmel 'legyeztem' bele a vizet, épp csak annyit, hogy elkezdjen nedvesedni. Így kevertem el jó alaposan. Hagytam állni, hiszen a Juice egy igen komplex keverék, már ami a szemcseméretet illeti! Van benne felhősödő lisztszerű, liftező, nagyobb szemű és süllyedő nagyobb szemű részecske. Ezek más ütemben vizesednek fel, ezért szükséges nemcsak áttörni, de állni hagyni legalább 10 percet.
Ez után megint csurgattam az ujjaimmal (kevéske) vizet és jól elkevertem. Amikor három ujjammal formáztam belőle kis gombócot, akkor már éreztem a tapadást, de könnyedén szét is tudtam morzsolni. Akkor csinálod jól, ha azt látod ezek után, hogy 'kezes' lett az anyag. Azaz, ha öntesz még hozzá vizet, akkor gyurmásabb lesz, ha száradni hagyod, szétesős. Innentől már a Te döntésed, mit csinálsz vele :)
A lényeg, hogy kiválóan dobható anyagot kaptam, ha jobban belenyomtam a kosárba, akkor még fél óra után is volt benne valamennyi, ha csak kicsit, akkor pedig teljesen kioldódott már negyed óra után is.
Ember tervez - a káosz végez: természetesen nem volt erős szelünk :) Ez azt jelentette, hogy minden kapásért meg kellett küzdeni, nem fognak komoly halrajok kijönni dobástávolságra, maximum majd este. Gondoltuk, de akkor sem változott az idő, ilyen kellemes tavaszi balatonestét kívánok minden turistának! De nem a horgásznak :) Ennek ellenére vagy ezzel együtt jó pár dévérkeszeget tereltem szákba és megjött a pontyom is! Bátran feltettem a waftert, ezt szerették jobban a halak.
Megint bebizonyosodott számomra, hogy természetes vízen sem csap át a mennyiség a minőségbe... sosem! Ha nem csak a csodálatos tájat néznéd, akkor megéri befektetni egyébként meglepően alacsony összeget. Az egy napos pecám csaliköltsége:
1 kg Juice groundbait: 1.790 Ft
1 deci Juice dipp: 1.196 Ft
6 szem Juice wafters: 40 Ft
Összesen: 3.026 Ft
Irány a Balaton! :)
Lajos