A jobbnál jobb horgásztavak láttán nehezen tudtam dönteni, mikor hova menjek hódolni szenvedélyemnek. Régóta szemeztem már egy tórendszerrel, ami történetesen Százhalombattán található. Úgy döntöttem, most már ideje ellátogatni oda. Az indulás előtt már egy héttel elkezdtem nézni az időjárás jelentéseket, milyen időre számíthatok. Nagy örömömre frontmentes, napos időt ígértek, bár széllel tarkítva.
Elérkezett a nagy nap, reggel korán indultam. A tóhoz érve körülnéztem, ígéretesnek tűnt az előttem álló hobbipeca. Nem ragadtam le egyetlen horgászmódszernél, így szeretek az adott körülményekhez igazodni. Viszont egy feeder bot mindig ott lapul valahol, akármerre is vigyen utam. Másik készségem (mivel bojlis, nagyhalas tavon akartam most szerencsét próbálni), egy bojlis bot volt. A tó láttán megdobbant szívem. Természetes, gyönyörű környezet védte azokat a legendás halakat.
Nosza, egy gyors előkészület: bekevertem háromféle etetőanyagot egy édeset és két büdösebb félét, előkaptam néhány csalit is. Végszereléket tekintve a „szerencsebotomra” a feederre egyszerű gubancgátlós kosár került, viszont a kosarat a műanyag csövön pár centit felhúztam, így a horog dobás közben maximum a kosár tetejéig ért el, így 100 %-osan el tudtam kerülni a lágy fonott zsinór gubancolódását, ami a horogelőkém volt. Nálam ez válik be, ha nagyot kell dobni (jelen esetben ez kb. 80-90 méter körüli távolság). Főzsinórként monofil 20-as sárga damil tekeredett, míg másik botomon egy kissé vastagabb, 28-as. Nagy reményeket tápláltam a bojlikhoz, hisz legtöbben azzal etetnek/horgásznak. Meg kell hagyni… A halak kitanulhatták már, egyetlen jelentkező sem volt a kis csali golyóra. Szomszédjaim szintén hasonlóan sínylődtek. Előkaptam egy nagyon erős, fűszeres csalit (oldódó pelletet) és felfűztem a feederbot horgán lévő hajszálelőkére. A kosárba egy nagyon finom szemcséjű, jól felhősödő anyag került. Egy dobás, majdnem túlpartot ért. Kivettem a másik szerelékem, valamit változtatnom kell, mert így reménytelen. Ahogy nézelődtem, milyen horgot tegyek fel, egy pillantás a feeder-re, ami fickándozott már az állványon. A damil végén pedig egy hal. A nap első pontya tükrözte vissza a felettem suhanó felhők hadát pikkelytelen testével.
Ezek után nem volt kérdés, a másik bot is ugyanolyan végszereléket kapott, mint a szerencsebot. Dobás után repült tova ez is a túlsó nádfal elé. Erre is fűszeres pellet került, ám lebegő. A horogelőkék hossza 10-12 cm. Aztán a várakozás… Úgy 25 perc után egy pillanat alatt felpattant a kapásjelzőm, de a nyeletőfék hallgatott. Egy kárász –gondoltam- gyengéd bevágás, majd egy tekerés. Mindezek után a főfékem mondta, ez nem kárász. A megakasztott halam (hiába próbáltam húzni, irányítani) egy másik horgász - nem kis örömére akkor még - kapásjelzőjét is feltornázta, összeakadt a zsinórunk. Ezt hamar sikerült kiküszöbölni.” Látom már, látom már…” Merítés után egy gyors fotó, és ment vissza a szép tőponty kedvelt nádtorzsái közé. Nem vagyok ebben biztos, de talán a legnagyobb pontyom, amit sikerült megfogni.
Mindösszesen 2 halat fogtam, de így is fantasztikus élmény volt a horgászat és a tó. Az még egy plusz, hogy tudomásom szerint aznap más nem járt szerencsével azon a tavon a pontyok tekintetében.