„Szombat volt, a délelőtti kapkodás és ügyintézés után gyors pakolás következett, majd apámmal kiegészülve a Tisza felé vettük az irányt. Az eltervezett helyen, ahova készültünk, persze megint ültek. Így jár a későn érkező horgász!? Aztán megtudtam, hogy a sporttársak csütörtök óta voltak lent, szóval jöhettünk volna akár hajnali kettőkor is… Erről ennyit. Rövid mérgelődés, majd tanakodás után - folyásnak felfelé, a parti, sűrű növényzeten áthaladva – már egy meredek partoldalon adogattuk le egymásnak a cuccokat és óvatosan ereszkedtünk mi magunk is a kiszemelt hely felé. Egy szakadt, agyagos partoldal tövében telepedtünk végül le. Jó lesz ez, mondtuk egymásnak az „öreggel”. Kifújtuk magunkat, majd szereltünk, csaliztunk, etettünk, azaz belevetettük magunkat a nagybetűs horgászatba.
lehet-e ennél szebb a világon?
A pontyokra két karcsú márnás bottal horgásztunk, az egyik készségen fűzött a másikon simán a horogra tűzött kemény kukorica csalival. A szereléket – eddigi tapasztalataink alapján - nem bonyolítottuk túl. Ólmos etetőkosár biztosította a megfelelő súlyt és az egy darab 4-es, öblös horog egy 7-8 cm-es rövidke előke végén volt a kosár alá kötve. Az etetést a már bevált módon SPOMB-bal végeztük, természetesen áztatott, erjesztett tengerivel. A másik két botunk, azaz a két feeder, „kereső” üzemmódban dolgozott. Bizakodva ültem a 3,6-os heavy mögé és a kedvenc „nagyhurkos” szerelékem 6-os horgára két darab kisebb „piros” gilisztát tűztem. Lassan ránk telepedett a délutáni árnyék, amely enyhítette kissé a meleget. Nagyot húztam a magunkkal hozott vizes flakonból, amikor a szemen sarkából a színes spiccem határozott rándulását láttam. A következő „ütésnél” azonban már határozottan megemeltem a pecát. Hamarosan a horgom végén egy kis kecsege bukott át a víztetőn. Örömömben le is fotóztattam, majd gyorsan útjára is bocsátottam a ritka jövevényt. Alaposan fellelkesültem a történteken, majd újra csaliztam és pontosan az előző helyre dobtam a készséget.
kisebb kecsegémmel vidáman
Mivel a pontyozó botjaink mélyen hallgattak, apám megmártózott a hűs vízben. Én azonban – bár izzadtam rendesen – makacskodtam és továbbra is a rezgő spiccesesek mögött maradtam. Újra csaliztam és közben be is szakadtam egyszer. Mérgelődtem egy sort, de hamarosan egy újabb kecsege díjazta a kitartásomat! Jóval nagyobb volt az előző társánál és kapása is parádésra sikerült, két kisebb rántást követően vágtam be a rafinált halnak.
Azon a délutánon, minden bizonnyal nem csak mi gondoltuk úgy, hogy a Tiszánál töltjük a szabadidőnket. Ennek jeleként a szemközti part is hamar benépesült. Hangos zenét bömböltetve indult a meg odaát a „buli”. Sosem értettem ezt a fajta vigaszságot, a gyönyörű vízpartra miért való a dübörgés és ordítozás? Annak is megvan a helye és ideje, és az biztosan nem a Tisza partra való, morfondíroztam magamban... A pontyok továbbra sem mutattak aktivitást, ez alaposan a kedvünket szegte. Újra csalit frissítettem, és közben azon tanakodtam apámmal, hogy vajon a máskor oly aktív keszegek miért nem kapnak? Legtöbb esetben, itt a Tiszán szinte terhes a jelenlétük, de mi akkor jó, ha 3 darab karikát fogtunk. A következő pillanatban azonban szemet gyönyörködtető kapásom történt! Hatalmasat bólintott a spiccem, mire azonnal reagáltam! A kezemben azonban megállt a bot… Beakadtam volna? Kérdeztem hangosan, de a hal gyorsan megadta a választ. Vehemensen indult meg a fenéken és szívósan védekezett. A fárasztás valóságos élmény volt, a feeder bot alaposan közvetítette minden rezdülését a halnak. Hej, ha Zabos Géza bácsinak lett volna egy ilyen botja…! Hamarosan győz a technika, így apám örömmel szákolta be a darabosabb kecsegét.
a testesebb kecsege, ritka vendég
Gyönyörködtünk egy sort a ritka szép halban majd készítettünk pár fotót is a visszaengedés előtt. Pakolászni kezdtünk és történteket elemezve, vidám beszélgetés közepette indultunk haza! Valahogy így telt el az a délután a Tiszán…”
megjegyzés:
A KECSEGE…Ez a különös hal, annyira belopta magát a szívembe, hogy ha tehetem, valóságos megszállottként horgászok rájuk. Életmódjuk, táplálkozásuk és küzdeni tudásuk oly mértékben elvarázsol, hogy szinte kivétel nélkül visszaengedem őket. Ősi, az évezredekkel ezelőtt élt teremtményekre hasonlító külső és a titokzatos viselkedésük teszi őket számomra nagy-nagy folyóvízi kedvencekké! Horgászata, habár eszközigényét tekintve egyszerűnek mondható, nagy ügyességet és kitartást igényel. Sajnos állománya napjainkra igencsak megfogyatkozott, ezért termetesebb példányainak kifogása minden esetben piros betűs ünnep.
Nagy Róbert
