Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Egy igazán szép mentés többet ér ezer halnál

Egy igazán szép mentés többet ér ezer halnál

A vizibalett folytatódik, az Ászkavári Anakonda János pergetőhajó egy percet sem pihen! Talán nem ismeretlen az a helyzet, hogy menteni szeretnéd a menthetőt... és a futóhomok csak süllyed, csak süllyed... Éld át sírva vígadós perceket Szily Laci saját történetén keresztül!

Egy igazán szép mentés többet ér ezer halnál

Na jó, száznál. 

De amit vasárnap bemutattam, az tíznél tényleg mindenképp.

Halat ígértem egy régi kollégámnak, M.-nek, akit hevesen érdekel a téma, de saját botja még nincs, cserébe negyedévente elviszem egyszer és még soha nem fogott semmit életében, pár gébet leszámítva, ezért egyre határozottabb meggyőződése, hogy átok van rajta. Nekem viszont olyan jól indult az év, hogy lazán beígértem neki a süllőt, némi nagydévérrel körítve. Pedig tényleg rajta van az átok szerencsétlenen, hiszen amikor velem van, én se fogok soha semmit, annak ellenére, hogy mostanában bárki más társaságban és egyedül is remekül megy. 

Így kicsit sem csodálkoztam azon, hogy a Dunára leérve olyan durva szél fogadott, mintha az operítív törzs fújta volna egy maszk nélkül délután kenyérért tébláboló nyugdíjas irányába.

A hatalmas balfaszkodás előérzetétől a kislábujjamig eltelve szálltam be az Ászkavári Anakonda János Pergetőhajó farába, de a szélvihar ellenére ki tudtunk állni a kikötőből, sőt akkor sem szakadt ki a teljesen kirohadt oldalpalánk, amikor hirtelen ötlettől vezérelve mégsem a mi oldalunkat színesítő szélcsatornában álltunk meg, hanem átkeltünk a valamivel szélvédettebb szemközti oldalra. 

Itt azonban hiába vallattuk a gödröt egy túlamfetaminozott ávós stílusában, fenéken csak pöcögtetésekig, pergetve pedig egy csökig jutottunk. 

De alkonyatra elállt a szél, mi pedig át tudtunk állni a túlpart közelében található Arany Törésre. 

Na itt egyből más volt a híradó! Balra balin rabolt, mögöttünk jász cuppogott, előttünk meg úgy forgott a nagybusa, hogy egészen beleszédültem. Bedobtunk egy-egy fenekezőt, de mivel ezen a helyen egészen közelre kell horgászni, ebben nem volt semmi kihívás, így pergetni kezdtem mélységi csalival. Tíz dobáson belül sikerült is masszívan elakadnom, ráadásul egy olyan kínai csodacsalival, amiből ez volt az utolsó példány. Nem is vitt rá a lélek, hogy beszakítsam. “Inkább elbukom az Arany Félórát, mint hogy ezt beáldozzam” - gondoltam magamban és letettem a pergetőbotot, azzal, hogy úgyis végzünk fél óra múlva, akkor majd kiszabadítom csorgásból. 

De annyira élt a víz, hogy 5 perc után nem bírtam tovább. Közben rájöttem ugyanis, hogy van nálam még egy felszerelt pergetőbot. Elővettem, felraktam egy pótolhatatlan, eredeti balkáni szilikonhalat és elkezdtem a fenekezőm és az elakadt szerelés közötti helyen pergetni. 

Az első három dobásból kétszer megfogtam az elakadt szerelék zsinórját, de a glavinjera szépen felcsúszott rajta, így nem izgattam magam. A következő dobásra ütős-verős, úgynevezett Damu Roland-kapás. “A francba, csök lesz” - mormoltam magamban, miközben önkéntelenül hatalmasat vágtam be. De masszív súly helyett dühös fejrázást éreztem és technikás fárasztás végén ki is szedhettem a hetvendekás csemegesüllőt.

Ez teljesen bevadított és a rossz előérzetem ellenére folytattam a pergetést. Ami még öt dobást jelentett, ötödikre ugyanis sikerült elakadnom ugyanabban a csökben, mint az egyes számú szerelékkel. 

Fenekeztünk még egy jó tíz percet, aztán indult a Mesterfokú Kétbotos mentőakció! 

Olyan még velem sem fordult elő, hogy egyszerre akadjak el két pergető szerelékkel, ráadásul ugyanabba az akadóba és két pótolhatatlan csalival. Úgy játszottam a kétbotost ballal-jobbal, mint valami tébolyult citerás, miközben a hónaljammal kormányoztam a ladikot, hogy folyamatosan a tetthely körüll körözzünk, a partról fenekező részeg társaság hatalmas örömére. Volt olyan pillanat, amikor az egyik kezemmel az egyik zsinórt fejtem, a másikkal a másik botot fogtam, a vesémmel pedig a gázkart kezeltem, hogy a látszat ellenére mégse törjem el a kettes számú bot spiccét. Az elképesztő motivációnak meg is lett az eredménye: tíz perc vízibalett árán sikerült beszakítanom mind a két csalit. 

Elégedetten pöfögtem le a kikötőig, ahol kipányváztuk a csónakot, én meg az átéltek hatására még mindig annyira pörögtem, hogy tök fölöslegesen letekertem a pergetőorsóm hajtókarjával szemközt található nagy rögzítőcsavart - hiszen ezen típuson a kart úgy lehet lehajtani, ha az ember egyszerűen visszafelé tekeri azt - majd a csavart beejtettem a csónakfenékbe, ahol azóta se sikerült megtalálnom. 

Ennél ma már nem lesz jobb - gondoltam ekkor és gyorsan hazahúztam.

 

Szily Laci

 


A hobbid a szakmánk! Tetejére