Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Egy versenygyőzelem „titkai” a Bentáról

Egy versenygyőzelem „titkai” a Bentáról

Egy-egy jó versenyeredmény után sokan kérdezik, hogy mi volt a siker titka. Azt talán már megszokhattátok tőlem, hogy erre úgy szoktam reagálni, hogy ez inkább egy több összetevős dolog és általában inkább apróbb részletekből áll össze a jó eredmény, mint egyetlen nagy csodából. Egy 1. helyezéssel véget érő verseny beszámolóját és részleteit osztanám most meg veletek.

Még júliusban indultam a Feeder Liga versenyén, amit a Benta horgászpark 1-es tavára szervezett Oláh Tomi barátom. Sok friss tapasztalatom nem volt a tóval kapcsolatosan, utoljára talán 3 éve pecáztam itt egy versenyen. A verseny előtt nem volt túl sok  szabadidőm, mindössze 3 órát tudtam kiülni horgászni az „összecsapást” megelőző napon. Ennyi időm volt összerakni egy olyan taktikát, ami sikerre vezethet a 6 órás verseny során. Lássuk miket kellett ehhez előzetesen végig gondolnom, majd ki is próbálnom!

Távolság és felszerelés:
Azt korábbról tudtam, hogy ezen a vizen versenyen általában beugrik a hal a túlpart közelébe, így eleve csak hosszabb botokkal és nagyobb távolságokra készültem. Biztos voltam abban, hogy egy sima felkészülés alatt lehet fogni rövidebb távról is a pontyokat, de ha leülünk egyszerre 30-an és egyszerre kezdjük el csapkodni a vizet, akkor a halak bemenekülnek a tőlünk távolabbi, csendesebb részekre és nem lesz sikeres a 70-80 méternél közelebbi peca. Ilyen szituációkban én a Top-Mix Arrow in-line kosarait szoktam feltenni 65 illetve 80 grammos súlyban. Én ennél a kosárnál érzem azt, hogy nagyobb távolságokra ezzel tudok a legkönnyebben és legpontosabban horgászni, akár még szeles időben is.

Etetőanyag:
Természetesen puhatolóztam a verseny előtt, hogy milyen jellegű kaják működnek itt. Kaptam néhány olyan jellegű információt, hogy:
1. Nem kell halas kaja, itt jobb a kukorica bázisú
2. A micropellet jobban működik, mint az etetőanyag.
Aki ismer az lehet tudja rólam, hogy elég önfejű vagyok és szeretek sok mindennel szembe menni és a saját utamat járni, így első körben egy full halas, por állagú etetőanyaggal kezdtem…  Ez nem volt más mint a nagy kedvenc  Special G Dark és Karma keveréke, amit a Krill and Tuna method mixxel bolondítottam meg egy kicsit (kb. az egész mix 1/5-ét alkotta a Krill and Tuna). Ez a kaja nem tűnt annyira rossznak, szinte minden dobásra adta a halat valahol 2 és 4 perc között. Ekkor már tudtam, hogy a hallisztmentes, kukorica bázisú kaját inkább be se keverem, mert ennél biztos, hogy nem lesz gyorsabb, plusz a 3 óra „edzésbe” nem sok minden fért bele. A micropelletet mindenképp ki akartam viszont próbálni, de az csak elvétve adta a halat. Ezt az irányt viszont nem akartam teljesen elvetni, így a versenyre is vittem magammal, az 5 literes limitem így nézett ki reggel: 4 liter etetőanyag és 1 liter feláztatott micropellet.

Kiváló összetevők
Kiváló összetevők

Csali:
Nagyon meleg napok voltak a versenyt megelőzően és a verseny napjára is azt jósoltak. Az jutott eszembe a boltban, hogy bár rengeteg féle csalim van, de egy valami hiányzik a táskámból: a vajsavas. Nézegettem milyen megoldás jöhetne szóba ezen a téren és akkor bukkantam rá a Stég N-Butryc Acid Upters Color Balljára. Tetszett a benne lévő csalik mérete illetve a színe is, így egy dobozzal be is szereztem belőle, hátha a bebuggyant vízben ez fog kelleni. Jó választásnak is tűnt, szépen adta a halat, de csak a legapróbb méretek ebből is. A rövidke peca alatt azt vettem észre, hogy nagyon finnyásan esznek a halak és csak a legkisebb csalikat hajlandóak megenni.

Ütem:
Ez egy olyan dolog, ami mindig az adott napon derül ki. A felkészülésem alatt az volt a jellemző, hogy ha kapásom volt az 4 percen belül jelentkezett, így 4-5 percnél tovább feleslegesnek is éreztem bent hagyni a motyót.

A verseny:
Az a szerencsés helyzet állt fent, hogy a fentebb felsorolt dolgok mind működtek a verseny napján is és tulajdonképpen változtatás nélkül végig tudtam tolni a 6 órát. Egyszer kellett egy olyanhoz folyamodnom a verseny második felében, hogy teljesen megálltak a kapásaim és még távolabb kellett mennem. Az eredeti klipszelésemtől kb. 10 méterrel kezdtem el beljebb horgászni és utána ismét tudtam fogni a halat. A versenyen minden halamat a full halas etetőanyagommal fogtam, csali tekintetében pedig a fehér színű Stéges vajsavas color ball és a pink színű Ringers Mini wafters működött. Érdekesség, hogy a kapásokat fel tudtam gyorsítani, ha az etetőanyagomat lefújtam a Rod Hutchinson csokis aromasprayvel. Tudom, ez sok féle különböző ízvilág, de ez tetszett a halaknak és ezért is érdemes eszement dolgokkal is próbálkozni!


A végére 7 dévért és 12 pontyot sikerült kirámolnom. Ezek mellett volt 6db leakadt pontyom, amit a távoli pecának tudnék be és annak, hogy 12-es volt az a maximális horogméret, amit még rendszeresen elhúztak a pontyok. 32kg lett az össz fogott súlyom, amivel sikerült megnyernem a versenyt. Láthatjátok, hogy a sikerhez vezető út nem csak egyetlen dolgon vagy csalin múlott, hanem több dolgot kellett egymás mellé rakni, hogy egy kerek egész legyen és működjön. Illés Zoli csapattársam és kollégám hasonló etetőanyaggal szintén megnyerte a szektorát és az összetett 3. helyet hozta el, úgyhogy mondhatjuk, hogy összességében itt is jól muzsikáltak a Bait-Tech halas etetőanyagok és szép kis sikert ért el a Zóna csapata!

Továbbra sincsenek titkok, csak közös siker!

Hoffmann Feri

KAPCSOLODÓ TERMÉKEK
AJÁNLOTT CIKKEK
Matek, vírus, óriássüllő

Matek, vírus, óriássüllő

2020. szeptember 25. - Szily László
Pontyozás egyszerűen - a Sticky, a Worm és a Pro feeder

Pontyozás egyszerűen - a Sticky, a Worm és a Pro feeder

2020. szeptember 22. - Illés Zoltán
Rapid pontyozás a LUPA tavon

Rapid pontyozás a LUPA tavon

2020. szeptember 04. - Nagy Róbert
Alkalmazkodj a siker érdekében!

Alkalmazkodj a siker érdekében!

2020. július 21. - Hoffmann Feri
Bemutatkozik a Middy Muscle-Tech 300 feeder bot

Bemutatkozik a Middy Muscle-Tech 300 feeder bot

2020. július 01. - Hoffmann Feri
Egy igazán szép mentés többet ér ezer halnál

Egy igazán szép mentés többet ér ezer halnál

2020. június 29. - Szily László
Big in Japan: Toray zsinórok a kínálatban!

Big in Japan: Toray zsinórok a kínálatban!

2020. június 21. - Horgász-Zóna

A hobbid a szakmánk! Tetejére