Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

„Energy” télre

Volt már olyan az életetekben, hogy nagyon elterveztétek, hogy mi és hogyan fog történni a másnapi horgászaton, aztán még sem úgy sikerültek a dolgok? Ilyenkor a legnagyobb feladat, kitalálni mi és miért nem működik, valamint rájönni, hogy mi és miért működik. Ezeket a miért-eket a legnehezebb megválaszolni, pedig pont ezek visznek előre. Ne hagyjuk magunkat becsapni olyan önámításokkal, hogy nincs itt hal, most nem eszik, ilyen-olyan frontbetörés van vagy, hogy a légnyomással vannak gondok. Ezek a kifogások azért veszélyesek, mert megnyugtatnak minket és innentől kezdve nem keressük a megoldásokat. A csapattársammal, Dáviddal már számtalan kihívással néztünk szembe, amelyek folyamatos továbbgondolásra és kísérletezésre sarkalltak minket.
Volt már olyan az életetekben, hogy nagyon elterveztétek, hogy mi és hogyan fog történni a másnapi horgászaton, aztán még sem úgy sikerültek a dolgok? Ilyenkor a legnagyobb feladat, kitalálni mi és miért nem működik, valamint rájönni, hogy mi és miért működik. Ezeket a miért-eket a legnehezebb megválaszolni, pedig pont ezek visznek előre. Ne hagyjuk magunkat becsapni olyan önámításokkal, hogy nincs itt hal, most nem eszik, ilyen-olyan frontbetörés van vagy, hogy a légnyomással vannak gondok. Ezek a kifogások azért veszélyesek, mert megnyugtatnak minket és innentől kezdve nem keressük a megoldásokat. A csapattársammal, Dáviddal már számtalan kihívással néztünk szembe, amelyek folyamatos továbbgondolásra és kísérletezésre sarkalltak minket.

A horgászataink során - legyen az hobby peca vagy verseny – már jól kitapasztaltuk az etetőanyagaink működését. Tavasztól késő őszig vagy az egyik, vagy a másik jól működik. Az időjárás függvényében már előre meg tudtuk tippelni, hogy melyik hozza jobban a halat, a piros vagy a zöld etetőanyagunk lesz a nyerőbb. Természetesen vannak átfedések és sok esetben egy hirtelen váltás újból felkelti a halak érdeklődését.

Nyáron a zöld kajánk folyamatosan bizonyított.
Nyáron a zöld kajánk folyamatosan bizonyított.


A téli enyhe időjárás már évek óta lehetőséget ad decemberi vagy akár januári horgászatokra is. Ezekben a hónapokban hiába nincs jég a tavakon, hiába a verőfényes napsütés, a víz hőmérséklete dermesztően hideg. Horgászni ettől függetlenül kell, mert horgászni mindig kell! :) Ezekben a hideg időkben azt vettük észre, hogy a piros és a zöld kajánk sem hozza a tőlük elvárt magas színvonalat. Egyértelműen egy lényegesen eltérő vonal lehet ezekben az időkben nyerő. Az alap filozófia, hogy milyen irányba kell elmozdulnunk, már az elején körvonalazódott. A korábbi két etetőanyagban közös volt a magas fehérje tartalom. A hideg idő beálltával viszont már nincs a halaknak szüksége ilyen mértékű fehérjére, előtérbe helyezik a könnyen emészthető, jól hasznosuló energiát szolgáltató táplálékot. Különösen nagy jelentősége van annak, hogy a halak meg is kapják az információt, hogy ez egy jól hasznosuló energiaforrás. Ha nem oldódik jól hideg vízben, akkor ez az információ nem fog eljutni hozzájuk.

Első körben a piacon fellelhető anyagokkal próbálkoztunk, de átütő sikert nem tudtunk elérni. Elkezdtünk hát önálló keverékeket összeállítani, mint ahogy azt tőlünk megszoktátok. Az alapot az a keverék adta, amellyel már sikerült nyernünk egy nyári éjszakai versenyen. Ezt kezdtük átalakítani apránként, amíg el nem jutottunk odáig, hogy semmi nem maradt az eredeti összetevőkből :)

Ahogy az elején is írtam, jó dolgok a tervek, de a végleges ítéletet csak a halak tudják kimondani. Az éles teszt és a végleges forma kialakítása rám hárult. Alig vártam, hogy a tavaink lehűljenek, és igazán hideg vízben tudjam kipróbálni a kész keveréket.

December 28-án a reggel már a Préri nagy taván ért. Mivel nem lehet egy etetőanyag eredményességét megállapítani, ha csak önmagához mérjük, ezért a piros vagy a zöld etetőanyag volt az egyik boton, míg az új „energy” a másikon.



A számok önmagukért beszélnek: az új keverék 14:6 arányban győzött a másik kettőhöz képest. Termetesebb halat is csak azzal sikerült fognom.

Ha valami nagy felfedezés közelébe kerülök a horgászattal kapcsolatban, akkor addig nem nyugszom, amíg nem bizonyítom vagy cáfolom a fogósságát. Így a január 1-ét is a parton töltöttem. Helyszín ezúttal a Biató Carp Lake volt. A hideg idő ellenére, vagy pont azért az etető ismét bizonyított. Az arány ezúttal: 12:5 volt az új javára, és a két 5 kg feletti is arra jött.



A következő vasárnap Dávid próbálkozott szintén a Prérin, és Őt is meggyőzte, hogy jó dolog született. Éles verseny próbának a rá következő hétvégi megmérettetést néztük ki. Kiss Zoli szervezett egy Fagyos Kupát a Prérire.

Most azt kellene írnom, hogy csak ezt és csak erre, de, hogy ismét visszatérjek a kezdeti gondolatokra, nem minden történik úgy, ahogy azt kitaláljuk előre. Korán reggel már hatalmas szélviharra ébredtünk. A tóparton sem volt ez másképpen. Tarajos hullámok korbácsolták az idegeinket. Akár mennyire is az új keveréket akartuk kipróbálni, tudtuk, hogy itt most a piros kajánk lesz elemében, azt pont ilyen viharos körülményekre kísérleteztük ki. Sejthető volt, hogy kevés hal lesz étvágyánál, ha meg akarom fogni azt a keveset is, nem szabad felesleges próbálgatásokkal töltenem a hasznos versenyidőt. Tartanom kell magam az előzetes taktikához, és hinnem kell az etetőanyagban.

Ezek a hullámok nem tesznek jót a finom kapások érzékelhetőségének.
Ezek a hullámok nem tesznek jót a finom kapások érzékelhetőségének.


Természetesen rápróbáltam mindhárom keverékre, és három távolságra is, de minden egyes próba után visszatértem a piros kajánkra és a belső etetésre. A végszerelékek terén is több verzió került bevetésre, de még a 16-os horgon felkínált 1 szem csonti sem volt eredményes. 11-ig kellett várnom az első akcióra. Kettes ponty törte meg a jeget, végre volt halam! A következő jelentkező már 5 kg felett volt, míg a harmadik már jóval 6 felett. Délig lezajlott minden, ahogy jöttek a halak, úgy el is tűntek. Valószínűleg jókor jó helyen voltam, de legfőképpen jó kajával!





Az elképzelés összességében helyesnek bizonyult. Szektoron belül magasan én fogtam a legtöbb halat, és mint később kiderült az egész versenyen is!



Végezetül, mit is akartam kihozni ebből a cikkből? Két dolgot! Az egyik az, hogy fontos dolog a „fejben való pecázás”, ki kell találjuk a dolgok miértjét. Ez azonban semmit nem ér, ha nem tudjuk a tóparton is bizonyítani. Sok filozófiát halottam már verseny előtt és után is, hogy jó ez vagy az a kaja, DE! Amíg van „de” a mondatban, addig nem jó, tovább kell dolgozni rajta. A másik dolog pedig legyen egyelőre meglepetés, vagy, ha úgy tetszik titok, amire hamarosan fény derül. :)

Páll Eörs
AJÁNLOTT CIKKEK
4 millió eurós projekt indult a kormoránok ellen

4 millió eurós projekt indult a kormoránok ellen

2024. október 02. - Horgász-Zóna
Őszi horgászat  - felkészülési tippek

Őszi horgászat - felkészülési tippek

2024. szeptember 09. - Horgász-Zóna
Invazív fajok - mit kell tudni a témáról?

Invazív fajok - mit kell tudni a témáról?

2024. szeptember 05. - Horgász-Zóna
Utazás a Dunán - új dokumentumfilm!

Utazás a Dunán - új dokumentumfilm!

2024. július 22. - Horgász-Zóna
OKUMA horgászbot és- orsó bemutató nyílt hét

OKUMA horgászbot és- orsó bemutató nyílt hét

2024. április 19. - Balogh Gábor
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna

A hobbid a szakmánk! Tetejére