Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba

Évadnyitó horgászat

Évadnyitó horgászat
Idei elsõ túránk színhelyéül a Biatorbágy melletti Arizóna Carp Lake (régi nevén Bia IV-es tó) tavat választottuk. A horgászatra március 13-16 közötti időpontban került sor az új 2/2 számozású bojlis állason. Sokat horgászott tó ez, megpróbáltunk túljárni ismét a halak eszén!
Idei első túránk színhelyéül a Biatorbágy melletti Arizóna Carp Lake (régi nevén Bia IV-es tó) tavat választottuk. A horgászatra március 13-16 közötti időpontban került sor az új 2/2 számozású bojlis állason. A túra előtti napokban, figyelve az előrejelzéseket, kissé kételkedtünk a halak kapókedvében, de egy próbát megér, ha már elterveztük. Nincs vissza út, hiszen izzik már a levegő a botok és csalik körül. Menetfelszereléseink készenlétben várták a tavaszi megszokott első horgászat kezdetét így az előkészületekkel nem igazán kellett sokat foglalkoznunk.Reggel 8 órakor indultunk és 9 óra magasságában meg is érkeztünk a várt helyre, ami ismételten elkápráztatott bennünket.

Beszámolónk első részeként az új bojlis állást szeretném bemutatni a kedves olvasóknak. Ez a hely a VIP állások közzé tartozik, amely a tó egyik halban leggazdagabb része, mivel közvetlen a tó védett övezete mellett helyezkedik el. Ezt az állást kizárólagosan csak csónakkal lehet megközelíteni, így teljes mértékben elszeparált horgászatot biztosított részünkre a tó többi állásával szemben. Végszerelékeinket kizárólag behúzásos módszerrel juttattuk a vízbe, melyhez nagy segítséget nyújtott a http://www.etetohajokolcsonzes.hu oldalról bérelt etetőhajó és elektromos motor.


Csaliválasztás és technika:

Kora tavasszal, mikor a hideg vízben még lényegesen óvatosabban táplálkoznak a pontyok, mint a felmelegedett vizekben, ezért kisebb méretű csalikkal, kisméretű horgokkal és vékony előkezsinórral jelentősen növelhettük fogási esélyeinket. Ezen az évben jelentősen átalakítottuk a szerelésünket a tavalyi évhez képest, valamint figyeltünk a kora tavaszi finomabb szerelésről. Igaz nem egy lágy feeder vagy picker botról beszélünk, de higyjétek nagyon nagy meglepetésben volt részünk ezen a pár nap alatt a fárasztások során. A 3,5 lb Daiwa Phatom botjainkat lefinomítottuk a D.A.M MAD D-FENDER II UK CARP 2,75 lb-ás botokra.










Ezek a közép szériás botok jelenleg az egyik legkeresettebb pontyozó botok a MAD kínálatában. Ultravékony és könnyű TC24 karbon alapanyagú blank, csúszásmentes Japán alapanyagból készült nyél, Német minőségi SIC gyűrűk, amelyek alacsony súrlódási tényezőjűek, be és kihúzáskor egyáltalán nem tapasztalható a zsinór csavarodás, amely nagyon meglepett minket. A fárasztások során a halak minden egyes mozzanatát érezhettük a bot lágyságának köszönhetően, de emellett egy gerincesség is felfedezhető bennük, hisz irányítani könnyedén lehet vele a halakat. Ezek a pálcák a minőségükhöz képest jelenleg nagyon megfizethető áron érhető el a horgászok számára, figyelemmel a Horgász-Zóna „árgarancia” szolgáltatására.

Az orsók tekintetében a D.A.M Quick SLS 570 FD típusú első fékes orsók mellett az idén piacra került új szériás D.A.M Quick SLS 570 FS nyeletőfékes orsókat is vásároltuk a Zónában. Ez az új szériás "nagyhalas" orsó a nemrég bemutatott, gyors-fékes FD modell (nagy)testvére! Az FS verzió a klasszikus nyeletőfékes orsók egyik gyönyörű műszere. Extra lassú dobemelés, egyenletes zsinórprofilt jelent és a 73mm-es dobátmérő a szép zsinórfektetésről is gondoskodik! Nagy és kézreálló "fő" fékállító gomb egyenletesen jó teljesítményt nyújt, igen széles úton szabályozható. A nyeletőfék erőssége is meglepően nagyon finom technika a korábbi D.A.M nyeletőfékes szériáival szemben. Használata során az acél főtengely és a wormshaft csigatengelynek köszönhetően igen tartósnak mutatkoznak. Ár érték arányban a többi, piacon kapható ilyen kategóriájú orsókkal szemben magasan az árgép első helyére landolt.







Szerelék tekintetében a tavaly használtak közül csak a horogban nem történt változás. A HAYABUSA P1 és K1 típusú horgai az elmúlt idényben maximális elégedettség mellett bizonyítottak túráink során. A horgok nem törnek, hegyeik nem tompulnak, más drágább csúcskategóriás agyonreklámozott horgokkal szemben. De arról is szót kell említeni, hogy megfelelő fárasztási technika mellett elég kis roncsolást okoznak kiváló akadásuk ellenére a halak szájában.



Előkezsinór választása nem volt könnyű a nagy választék miatt. De megfizethető áron is lehet jó minőségű terméket kapni! Az előkezsinórra nem kell sajnálni a pénzt szerintem, mivel nem olyan nagyon fogyó eszköz. Mi azért állandóan variáljuk a szerelékeket, valamint minden túra során új horgot kötünk, de még így is elég mindegyik méretből egy-egy 20 méteres tekercs egy évre. A képeken szereplő előkezsinórok maximálisan kielégítették igényeinket, minőségüknek köszönhetően szakadás nem történt ,így halvesztés nem következett be.


Aprócikk vásárlása során minőségének köszönhetően csak a D.A.M aprócikkeit vásároljuk. Eddig negatív tapasztatlat nem ért minket, de ezek a termékek sem egy horribilis összegű dolgok, amiket nem lehetne megfizetni.



Hol keressük a halakat?

A jégolvadás utáni időszak egyik legnehezebb kérdése, hogy hol keressük a halakat. Ez vizenként változó lehet, pontos előrejelzést sajnos nem lehet adni. Sőt kimondottan igaz az is, hogy az időjárás nagy mértékben befojásolja az eredményességet, mely sikerrel vagy kudarccal végződik-e a vízparton töltött idő alatt. Mi úgy gondoljuk, hogy a pár nap folyamán (nappal maximum +8, éjszaka +2 fok, vízhőmérséklet +4 fok), a visszahűlésnek köszönhetően nem úgy táplálkoztak a bajszosok ahogy mi szerettük volna. A mélyebb részeken kellett volna keresnünk a pontyokat, de mi így is a sekélyebb vízben próbálkoztunk. Főként a tó szélén a nádas közt kerestük a halat.
Azon a környéken lakó példányok a bejuttatott táplálékot mégis agresszívabban vették magukhoz. Nem finomkodva kaptak, ellenben az évszaknak megfelelően elvárt képességeikhez képest. Nagyon sok füstölős kapásban volt részünk, ezért nem bántuk meg, hogy ezen a helyen valósítottuk meg idei első túránkat. Nem győztem hangsúlyozni társaimnak, hogy akármilyen idő is legyen ezen a vízterületen akkor is itt indul be az élet legkorábban. És igazam is volt. Nagyon sok nagytestű példányt sikerült horogra csalnunk. Meglepődve a korai tavaszi és a frontos időjárás ellenére igen intenzív kapókedvük volt a bajszosoknak, amelyek sikerélményeket biztosítottak részünkre a fárasztások során. Ezekre a pillanatokra vártunk egész télen, hogy bekövetkezzék. De eljött a várva várt pillanat! A tó adottságainak köszönhetően a képeken szereplő fogások a magukért beszélnek.

Fogásaink képekben:















Összegezve, az év első bojlis horgászata a vártnál jobban sikerült a rossz idő ellenére. Nyertünk három aránylag kellemes horgásznapot az amúgy is rohanó stresszes világunkban. Megint megfogadtuk, ha tehetjük és időnk megengedi, még több napot fogunk eltölteni bojlis horgászattal ezen az év folyamán, bízva abban, hogy 2014-es rekordjainkat megdöntve hozok lázba minden kedves sporttársat.

C&R
Royal Carp Baits csapata




AJÁNLOTT CIKKEK
Horgászat és mentális egészség?

Horgászat és mentális egészség?

2024. március 14. - Horgász-Zóna
Az a bizonyos crankbait

Az a bizonyos crankbait

2024. február 06. - Balogh Gábor
Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

Horgász-Zóna év végi nyitvatartás

2023. december 23. - Horgász-Zóna
SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

SUPER NATURAL csalogatóanyagokkal decemberben...

2023. december 15. - Nagy Róbert
STORM Wiggle Wart sztori

STORM Wiggle Wart sztori

2023. december 05. - Balogh Gábor
SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

SUPER NATURAL baráti kupa Hévízgyörk

2023. november 08. - Nagy Róbert

A hobbid a szakmánk! Tetejére